Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 20. | 18:00
23. forduló
Messzi István Sportcsarnok
80 -95
(21-26, 23-21, 13-25, 23-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Farkas Gábor, Nyilas István (Dr. Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Nehéz ilyenkor értékelni, gratulálok a Falconak jól játszott, de ehhez mi is kellettünk. Rosszul kezdtük az első negyedet, de az első félidő végére visszajöttünk. Szünetben megbeszéltük, mit fogunk csinálni, tudtuk milyen 2 támadással fog indítani a Falco, levideóztuk, felkészültünk rá, ennek ellenére rögtön kaptunk két kosarat. A Falco felpörögtek, jól játszottak. Nekünk sok eladott labdánk volt, amiből könnyű pontokat szereztek. Végig irányítottak a mérkőzésen nekünk csak részsikereink voltak. Ma egyértelműen a Falco volt a jobb. Elnézést kérünk a szurkolóktól, de akkor is ez az a csapat, aki megverte sorra a bajnoki esélyeseket és sorozatban nyertek, most ki kell jönni a gödörből, nem kell drámázni, van bőven tennivaló. Ez a KTE akkor is a KTE, amikor kikap és akkor is amikor nyer, vannak szélsőségek, de ezek a fiúk tettek le annyit az asztalra, hogy megérdemlik a bizalmat. Bízok bennük, átfordul, újra nyerni fogunk és örülünk együtt a szurkolókkal.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Gratulálok a játékosaimnak, fontos volt számunkra, hogy nyerni tudjunk, nagy nyomás volt rajtunk a Körmendi elleni vereség után, ezt mindenki tudja, hogy milyen elveszíteni egy ilyen rangadót. Voltak hullámvölgyeink, elvesztettük a 17 pontos előnyünket az első félidőben, de ennek ellenére úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Mészáros Máté : Gratulálok a Falconak. Azt kell, hogy mondjam, hogy a 45 percből 10 percet kosaraztuk a többiben asszisztáltunk a Falconak. Gödörben vagyunk, de ekkor mutatkozik meg igazán a csapat karaktere, ki kell jönni innen, de bízok a csapattársaimban, nem kell letargiába esni, jön a Szolnok, Paks, majd a Kaposvár elleni három meccs, amiket meg kell nyerni. Bízom, hogy visszatérünk a helyes útra.

Vendég játékos nyilatkozata
Darrin Govens : Szükségünk volt a győzelemre, megmutattuk, hogy jól tudunk funkcionálni csapatként. Örülök a győzelemnek.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
65%
82%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
60%
69%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
37%
33%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
58%
64%
KTE-Duna Aszfalt Falco KC
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 15 7
Lepattanó 29 27
Gólpassz 12 19
Fault 24 20
VAL 98 138
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 14 0 1 0 1 1 100 3 6 50 4 8 50 3 5 60 3 0 3 0 1 4 4 6 0 0 20 30 -15

Mészáros

Máté
X 11 4 6 67 0 0 0 1 4 25 5 10 50 0 0 0 5 0 5 1 1 4 0 1 0 0 12 30 0

Dramicanin

Rastko
X 14 2 3 67 1 1 100 2 5 40 5 9 56 2 4 50 3 1 4 2 2 3 5 0 0 0 17 30 -20

Karahodzic

Kemal
X 13 3 4 75 2 2 100 0 0 0 5 6 83 3 6 50 5 3 8 0 3 4 4 1 1 0 20 27 -14

Green

Juan'a Lanier
X 2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 1 4 2 2 1 0 0 -1 23 -24

Derasimovic

Marko
15 4 4 100 2 6 33 0 0 0 6 10 60 3 4 75 1 3 4 1 2 1 4 1 0 3 18 30 -4

Dimic

Milos
2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 2 0 0 3 9 4

Molnár

Márton
4 1 1 100 1 3 33 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 1 4 9 -5

Kucsera

Dániel
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 4 6 1

Molnár

Dániel
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 3 3

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -2

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1
Összesen 5 80 15 23 65 9 15 60 7 19 37 31 57 54 11 19 58 21 8 29 5 15 24 20 12 1 4 98 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Perl

Zoltán
X 19 4 4 100 1 2 50 1 1 100 6 7 86 6 8 75 3 2 5 0 1 2 8 3 1 0 32 30 4

Govens

Darrin Anthony
X 13 1 1 100 4 4 100 1 6 17 6 11 55 0 0 0 1 0 1 1 2 2 2 6 1 0 17 29 16

Balmazovic

Stefan
X 5 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 2 4 50 1 0 1 1 1 1 2 0 0 0 4 25 -1

Bruinsma

Evan John
X 8 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 1 2 50 1 0 1 2 1 3 3 4 1 0 15 22 20

Reddic

Juvonte Daquaen
X 18 5 7 71 3 4 75 0 1 0 8 12 67 2 3 67 4 2 6 1 0 2 2 0 0 1 22 21 10

Curry

Ronald Lee JR.
9 1 1 100 1 2 50 1 3 33 3 6 50 2 4 50 2 0 2 0 0 3 4 3 1 0 14 24 -3

Váradi

Benedek
14 3 4 75 1 2 50 1 4 25 5 10 50 3 4 75 5 0 5 2 1 3 2 2 0 0 18 21 26

Tóth

Norbert Péter
6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 0 0 1 2 3 0 1 2 1 1 0 0 9 17 5

Bíró

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 0 0 0 4 8 -1

Hódi

Patrik
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 18 22 82 11 16 69 7 21 33 36 59 61 16 25 64 21 6 27 8 7 20 24 19 4 1 138 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek