Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 16. | 18:00
22. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
83 -78
(18-18, 15-17, 29-26, 21-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Frányó Péter, Vida József (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Az utóbbi három mérkőzésen a Szeged, a Falco és a Szolnok ellen extra védekezést mutattunk, de mivel kevesen vagyunk, mindig kérdés, kinek marad ereje a végén támadni is. Most fontos momentum volt, hogy Bíró Levente az első félidőben tehermentesíteni tudta Pongó Mátét, aki így végig bírta a terhelést. Ugyan nem volt tökéletes a támadójátékunk, de a huszonkilenc pont gyorsindításból az kiemelkedő. A szurkolók megint szenzációsak voltak, felejthetetlen hangulat volt a Lauberben. Köszönjük!

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Egész meccsen minden szempontból nagy nyomás alatt tartott minket a Pécs, mi több olyan hibát követtünk el, amilyet nem lett volna szabad. A végén szoros végjátékban a mi dobásaink kimaradtak, a hazaiakéi beestek, ez döntött.

Hazai játékos nyilatkozata
Ryan Wright : Elsősorban az volt a feladatom, hogy a védekezésünkbe vigyek minél több energiát, ez ma sikerült. Úgy érzem, én is hozzá tudtam tenni a mai győzelmünkhöz a játékommal.

Vendég játékos nyilatkozata
Benke Szilárd : Egy kemény mérkőzésre készültünk a héten és ez be is jött. Sajnos hagytuk azt játszani a pécsieknek amiben jók, könnyű kosarakat kaptunk és sok hibával játszottunk. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk győzni. Gratulálok a PVSK-nak.


Dobástérkép
PVSK
Szolnoki Olaj KK
PVSK
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK
Szolnoki Olaj KK
59%
58%
2p ktáv.
PVSK
Szolnoki Olaj KK
42%
29%
3p táv.
PVSK
Szolnoki Olaj KK
23%
25%
1p bünt.
PVSK
Szolnoki Olaj KK
82%
72%
PVSK Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 14 11
Lepattanó 41 34
Gólpassz 18 15
Fault 21 23
VAL 120 106
Statisztika
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ciric

Andrija
X 17 4 9 44 1 2 50 1 5 20 6 16 38 4 5 80 5 1 6 3 2 3 5 3 0 2 21 36 3

Taylor

Kameron
X 26 4 7 57 0 0 0 2 6 33 6 13 46 12 13 92 5 0 5 1 2 3 10 2 1 0 35 35 7

Pongó

Máté
X 10 4 4 100 1 4 25 0 2 0 5 10 50 0 0 0 7 1 8 4 4 2 0 9 0 0 22 34 4

Budimir

Veljko
X 14 2 3 67 2 3 67 2 7 29 6 13 46 0 0 0 3 1 4 0 4 1 1 2 1 0 11 33 -2

Horti

Bálint
X 6 1 3 33 1 3 33 0 2 0 2 8 25 2 2 100 4 2 6 0 2 3 3 2 0 1 9 19 -13

Vrajt

Rajan Brejdli
6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 2 0 4 2 6 0 0 3 1 0 0 0 8 23 14

Dr. Demeter

Attila
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 5 1 6 0 0 4 2 0 1 0 13 16 10

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 1 4 2

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popgyákunik

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Berkics

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 20 34 59 5 12 42 5 22 23 30 68 44 18 22 82 33 8 41 8 14 21 23 18 3 3 120 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Milosevic

Nemanja
X 17 7 12 58 0 0 0 1 2 50 8 14 57 0 0 0 3 3 6 1 1 2 2 3 0 2 22 37 0

Vojvoda

Dávid
X 20 6 9 67 2 3 67 0 6 0 8 18 44 4 6 67 5 1 6 5 3 2 7 5 0 0 28 34 -7

Rowsey

Andrew Crist
X 9 0 2 0 0 3 0 3 9 33 3 14 21 0 0 0 4 0 4 0 2 2 1 2 0 1 3 30 -7

Benke

Szilárd
X 4 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 2 4 50 1 0 1 2 2 5 2 4 1 0 8 27 -1

Andric

Luksa
X 8 1 2 50 2 5 40 0 0 0 3 7 43 2 2 100 6 1 7 0 2 1 2 0 1 0 12 21 7

Malesevic

Nikola
11 4 5 80 0 1 0 0 2 0 4 8 50 3 4 75 4 0 4 1 1 4 3 1 0 0 14 24 -11

Tóth

Ádám
6 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 2 100 4 1 5 2 0 2 4 0 1 0 15 20 -10

Rudner

Gábor
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 5 0 0 0 0 4 7 4

Frank

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Frikker

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 21 36 58 4 14 29 5 20 25 30 70 43 13 18 72 28 6 34 11 11 23 21 15 3 3 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek