Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 9. | 18:00
21. forduló
Városi Sportcsarnok
62-83
(9-19, 13-26, 14-23, 26-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Söjtöry Tamás, Balog György Attila (Dr. Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Elnézést kérünk a szurkolóinktól, katasztrófális meccs volt. Az első pár percben kihagytunk pár dobást, akkor még jól védekeztünk, az egész meccsen 36%-al dobtuk a kétpontosokat, ez mindent elmond.

Vendég edző nyilatkozata
Mathias Zollner : Az első három negyedben jól játszottunk és kevés ponton tartottuk a Szegedet, ez volt a győzelmünk kulcsa.

Hazai játékos nyilatkozata
Juhos Levente : Nehéz bármit mondani, egész héten gyakorolunk, Mandics mester jól felkészít bennünket, aztán ebből semmi nem valósul meg szombaton. Négy éve vagyok itt, de ennyire reménytelen meccset talán még nem játszottunk. Elnézést kérek a szurkolóinktól, és köszönjük nekik a biztatást, még ebben a nehéz helyzetben is mellettünk vannak, sokat jelent számunkra!

Vendég játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Fontos volt, hogy így játszunk ezen a meccsen, örülök, hogy sikerült nyernünk. Ugyanakkor remélem, a Szeged valahogy kimászik ebből a gödörből, mert szükség van rájuk az A csoportban, sok sikert kívánok a Szedeáknak a folytatásban!


CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Egis Körmend
43%
74%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Egis Körmend
27%
22%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Egis Körmend
30%
41%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Egis Körmend
80%
80%
Naturtex-SZTE-Szedeák Egis Körmend
Szerzett labda 8 10
Eladott labda 14 10
Lepattanó 35 27
Gólpassz 13 14
Fault 19 15
VAL 78 114
VIDEÓK
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeák
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boltic

Marko
X 11 3 6 50 0 1 0 1 2 50 4 9 44 2 3 67 4 0 4 2 3 4 4 8 0 0 20 34 -15

Ponjavic

Aleksandar
X 11 1 5 20 1 4 25 2 3 67 4 12 33 1 2 50 0 3 3 1 2 1 1 1 0 2 6 29 -19

Juhos

Levente
X 7 1 3 33 1 3 33 1 3 33 3 9 33 0 0 0 5 3 8 0 2 3 1 1 0 0 9 22 -18

Wirth

Ádám
X 2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 1 0 1 0 2 0 1 1 0 0 -2 21 -12

Sulovic

Nenad
X 10 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 4 4 100 2 4 6 3 1 2 4 0 0 1 19 21 -10

Kerpel-Fronius

Gáspár
4 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 4 0 4 0 1 3 1 1 0 0 7 26 -25

Krapic

Ante
4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 2 100 1 1 2 0 2 2 1 1 0 0 3 13 -26

Vágvölgyi

Ákos
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 3 0 3 0 1 4 0 0 0 0 4 11 -15

Révész

Ádám
2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 1 2 1 0 0 1 0 0 0 4 10 11

Varga

Ákos
3 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 3 6 9

Mike

János
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 4 4 8

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 7
Összesen 5 62 13 30 43 3 11 27 6 20 30 22 61 36 12 15 80 22 13 35 8 14 19 15 13 1 3 78 200
Egis Körmend
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bradford

Desonta Keylon
X 23 6 7 86 0 0 0 2 2 100 8 9 89 5 5 100 2 0 2 2 1 0 4 4 1 0 34 26 27

Németh

Ákos
X 1 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 1 2 50 2 0 2 1 1 1 1 1 0 0 -1 26 0

DELAS

Mario
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 6 0 6 0 1 1 1 0 1 0 9 22 16

Price

Timothy Terell
X 6 3 3 100 0 2 0 0 2 0 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 2 2 1 0 0 0 2 15 6

Csorvási

Milán
X 4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 1 2 1 0 3 1 2 0 0 10 10 18

Ferencz

Csaba
16 0 0 0 1 3 33 3 5 60 4 8 50 5 5 100 3 1 4 2 2 1 2 0 1 0 19 22 25

Thames

Xavier Raynard
8 2 2 100 0 1 0 1 1 100 3 4 75 1 2 50 0 0 0 3 1 4 5 6 0 0 19 20 17

Hammonds

Leyton Grant
17 4 6 67 0 0 0 3 5 60 7 11 64 0 1 0 3 2 5 1 0 1 2 0 0 0 20 20 20

Lajsz

Gergö
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 -1 16 -5

Oroszi

Bence
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 2 15 -3

Érsek

Marcell
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 -8

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 1 -1 4 -8
Összesen 5 83 20 27 74 2 9 22 9 22 41 31 58 53 12 15 80 22 5 27 10 10 15 17 14 3 1 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek