Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 18. | 18:00
16. forduló
Messzi István Sportcsarnok
94 -79
(24-27, 26-20, 22-8, 22-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Praksch Péter, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a csapatomnak és ismét köszönöm a fergeteges hangulatot a szurkolóinknak! Az Alba Fehérvárnak is jár a dicséret, az első félidőben 70 százalékkal dobták a triplákat. Az első félidőben is mindig ott voltunk, ahol kellett védekezésben, csak az agresszivitás, mindig egy pár centi hiányzott az Alba ezt ki is használta. Az első félidőben 50 pontot dobtunk, de mégsem voltam megelégedve a támadó játékunkkal, nem volt elég gyors. A második félidőben változtattunk, agresszívebb lett a védekezésünk, és kollektíven támadtunk, gyorsabban járattuk a labdát. Ennek eredményeképpen feljavult a dobószázalékunk, mivel sok üres dobási lehetőségünk alakult ki. Kijjebb szorítottuk az Albát, nem tudta a saját ritmusát játszani, nyomást tettünk rájuk, hogy önzők legyenek, egyéni dobásokat vállaljanak és nem mentünk bele a rohanásba, ami nekünk nem fekszik, nem mínusz 10-15-ről kellett visszajönnünk most, mint ahogy eddig sokszor, hanem most egálról. A Kecskemét egy jó dobószázalékú csapat, ezt tudtuk már korábban is, de most végre kiszakadt a zsák, így lett ennyire fölényes a győzelem. Eddig mindig izgalmas meccseket játszottunk, most nem gondoltam, hogy ilyen könnyen nyerünk. Megyünk tovább holnap 10-kor edzés.

Vendég edző nyilatkozata
Jesus Ramirez : Gratulálok a kecskeméti csapatnak és az edzőnek és is nagyszerű játék volt. A védekezésben ejtett hibáinkat azonnal megbüntették, és valami elképesztő százalékkal dobtak. Hogyha megnézzük a statisztikát mind a kt csapat jó százalékkal dobott. A csapatomnak sokkal agresszívabban, energikusabban kellett volna játszania, ennél sokkal jobbnak kell lenünk a jövőben.

Hazai játékos nyilatkozata
Plézer Gábor : Amit a meccs előtt elterveztünk védekezésben, támadásban tökéletesen valósítottuk meg. Végig fegyelmezettek maradtunk, ennek köszönhető szerintem az, hogy ilyen simán nyertünk. Nagyon köszönöm a lehetséget a végén az edzőmnek.

Vendég játékos nyilatkozata
Rodney Bullock: : Első félidőben jól játszottunk, a második félidőben már nem ment olyan jól. Sok üres három pontos dobási lehetőséget hagytunk a Kecskemétnek.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
61%
71%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
33%
25%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
56%
42%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Alba Fehérvár
83%
68%
KTE-Duna Aszfalt Alba Fehérvár
Szerzett labda 7 2
Eladott labda 3 10
Lepattanó 26 23
Gólpassz 24 18
Fault 24 15
VAL 135 105
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 7 2 4 50 0 0 0 1 4 25 3 8 38 0 0 0 3 0 3 3 0 2 3 6 0 0 17 34 24

Green

Juan'a Lanier
X 12 2 3 67 0 1 0 2 2 100 4 6 67 2 2 100 1 0 1 0 0 3 4 5 0 0 20 28 3

Dramicanin

Rastko
X 17 1 5 20 0 0 0 4 5 80 5 10 50 3 5 60 1 1 2 1 1 3 3 1 0 0 16 27 5

Dimic

Milos
X 19 5 5 100 0 0 0 3 4 75 8 9 89 0 0 0 6 0 6 0 0 4 1 4 0 0 29 24 23

Karahodzic

Kemal
X 9 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 2 2 100 5 1 6 0 1 2 2 2 0 0 14 24 14

Derasimovic

Marko
18 2 3 67 1 2 50 3 5 60 6 10 60 3 3 100 3 0 3 0 0 3 2 6 0 0 25 27 12

Mészáros

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 2 15 11

Molnár

Márton
8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 1 2 3 2 0 3 0 0 0 0 12 15 4

Molnár

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 2 -4

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 2 -9

Fülöp

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 -4

Plézer

Gábor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 -4
Összesen 5 94 20 33 61 1 3 33 14 25 56 35 61 57 10 12 83 20 6 26 7 3 24 15 24 0 0 135 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

FREEMAN

ALLERIK
X 24 1 3 33 1 2 50 6 9 67 8 14 57 2 2 100 2 1 3 0 3 1 4 2 0 0 24 34 -21

Heath

Jordan
X 11 5 6 83 0 0 0 0 2 0 5 8 63 1 2 50 4 1 5 2 1 3 4 3 0 0 20 31 -8

Zeno

Martin
X 9 0 0 0 0 1 0 3 6 50 3 7 43 0 0 0 2 1 3 0 2 2 0 4 0 0 10 30 -17

Lóránt

Péter
X 7 2 4 50 0 1 0 0 1 0 2 6 33 3 4 75 5 0 5 0 0 5 5 3 0 0 15 24 -10

Keller

Iván
X 8 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 1 3 33 1 1 2 0 0 0 2 1 0 0 9 21 -3

Bullock Jr.

Rodney
11 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 3 7 43 3 1 4 0 2 3 4 0 0 0 10 25 -11

Cabezas

Carlos
5 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 2 0 0 8 18 -10

Tóth

Péter
4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 4 100 1 0 1 0 0 1 2 2 0 0 9 12 7

Filipovity

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 5 -2

Lukács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 15 21 71 1 4 25 10 24 42 26 49 53 17 25 68 18 5 23 2 10 15 24 18 0 0 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek