Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 5. | 18:00
14. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
71 -72
(21-18, 17-17, 20-25, 13-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Török Róbert, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Schmidt Béla : Gratulálok a Jászberénynek. Azt kaptuk, amit vártunk: kemény mérkőzés volt, fizikális és kiélezett. Hiába léptünk el 10 vagy 4-5 ponttal, ez nem jelent semmit, mert az utolsó pillanatig partiban volt mindkét együttes. A problémám megint a technikai faultokkal van, ezen el kell gondolkodnunk, mert ez befolyásolhatja a meccsek kimenetelét. Megyünk tovább, ki kell javítanunk ezt a mai napot.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Gratulálok a fiúknak, nagyon fontos győzelem a mai nekünk. Ma is megmutattuk, hogy nem adjuk fel sehol. Remekül játszott a Paks ma is, de a második félidőre nagyobb lendülettel és összeszedettebben, koncentráltabban tudtunk kijönni. Megyünk tovább, gratulálok a Paksnak, ez szerencse volt, semmi más.

Hazai játékos nyilatkozata
Eilingsfeld János : Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, vezettünk 11 ponttal, de a vendégek hamar rendezték a sorokat. Második félidőben akadozott a támadójátékunk, többször megbeszéltük, hogy mit játszunk, de sajnos legtöbbször nem ez történt. Gyorsan el kell felejtenünk ezt az estét.

Vendég játékos nyilatkozata
Miljan Rakic : Kemény, fizikális és kiélezett mérkőzés volt, pont, mint az első találkozó. Az első félidőben problémáink voltak a lepattanókkal, de a második félidőre sikerült kijavítani a hibáinkat. Szerencsénk volt, a végén bement a kulcsfontosságú dobásunk és így sikerült idegenben nyernünk. Gratulálok a Paksnak.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Jászberény
Atomerőmű SE
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Jászberény
42%
45%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Jászberény
45%
33%
3p táv.
Atomerőmű SE
Jászberény
23%
27%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Jászberény
70%
100%
Atomerőmű SE Jászberény
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 10 15
Lepattanó 32 38
Gólpassz 21 11
Fault 18 18
VAL 88 90
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 8 1 1 100 0 1 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 6 3 9 1 1 1 2 3 1 0 20 38 -4

Evans II.

Shannon Eugene
X 10 2 4 50 0 0 0 1 6 17 3 10 30 3 4 75 1 2 3 0 3 4 6 11 0 0 19 34 0

Kovács

Ákos
X 7 1 6 17 0 3 0 1 4 25 2 13 15 2 3 67 0 1 1 1 2 0 5 2 0 1 2 26 6

Faust

Nicholas David Jordan
X 11 5 6 83 0 0 0 0 4 0 5 10 50 1 1 100 4 0 4 2 0 5 2 2 0 0 16 24 3

Trajkovski

Bojan
X 18 3 7 43 3 4 75 2 6 33 8 17 47 0 0 0 3 2 5 2 1 4 0 0 0 0 15 21 12

Ruják

András Baldvin
6 2 4 50 1 1 100 0 2 0 3 7 43 0 0 0 3 0 3 2 2 2 1 2 0 0 8 27 -8

Jevtovic

Nikola
11 4 15 27 1 2 50 0 0 0 5 17 29 1 2 50 3 3 6 0 1 2 2 1 1 3 7 22 -10

Medve

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 8 -4

Horváth

Kristóf István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 18 43 42 5 11 45 6 26 23 29 80 36 7 10 70 21 11 32 8 10 18 18 21 2 4 88 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pitts

Damier Erik
X 17 2 6 33 1 2 50 3 8 38 6 16 38 2 2 100 2 0 2 1 4 2 4 6 0 0 16 40 1

Aleksandrov

Nemanja
X 10 3 4 75 0 0 0 0 6 0 3 10 30 4 4 100 4 2 6 1 3 3 2 1 2 0 12 37 7

Coleman

Marcus Orlando
X 20 7 15 47 1 3 33 0 1 0 8 19 42 4 4 100 1 4 5 3 7 3 3 1 1 0 15 37 -3

Pantelic

Djordje
X 11 3 6 50 0 0 0 1 2 50 4 8 50 2 2 100 7 3 10 0 0 1 2 0 1 1 20 34 -8

Rakic

Miljan
X 8 1 5 20 0 0 0 2 4 50 3 9 33 0 0 0 4 0 4 1 0 4 2 2 0 1 11 25 11

Cseh

György
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 2 5 0 0 1 0 0 0 0 5 10 3

Brbaklic

Aleksa
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 3 4 1 0 2 1 0 0 0 7 9 3

Kerpel-Fronius

Balázs
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 1 1 2 0 1 2 1 1 0 0 4 8 -9

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ruják

Bence Menyhért
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 18 40 45 2 6 33 6 22 27 26 68 38 14 14 100 23 15 38 7 15 18 15 11 4 2 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek