Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 30. | 17:30
13. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
74 -58
(25-13, 14-13, 22-13, 13-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Ádám József, Rácz Zsolt Róbert (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Berényi Sándor : Hazai pályán eddig nincs okunk a panaszra, hiszen egy kivétellel mindig győztünk. A siker ellenére sokallom az eladott labdák számát, illetve a rendezetlen védelem elleni játékunkon is van még mit csiszolni. A pozitívumokra koncentrálva a védekezésünket emelném ki, sikerült megvalósítanunk, amit a rövid felkészülési időnk alatt elterveztünk. Boldog új évet kívánok!

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Nincs igazán mit mondanom, a mai mérkőzést egy hosszabb beszélgetés keretein belül kell majd kielemeznünk a fiúkkal. Megérdemelt hazai siker született. Boldog új évet kívánok!

Hazai játékos nyilatkozata
Daniel Amigo : A védekezésünk végig kiválóan működött. Támadásban akadtak nehezebb periódusaink, de mindig sikerült átlendülnünk a holtpontokon. Mostmár a Körmendre fókuszálunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Horti Bálint : Rengeteg pontot kaptunk, és végig futottunk az eredmény után. A dobóformánk is cserben hagyott, így pedig nem lehettek győzelmi esélyeink.


Dobástérkép
DEAC
PVSK
DEAC
PVSK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
PVSK
41%
37%
2p ktáv.
DEAC
PVSK
80%
0%
3p táv.
DEAC
PVSK
38%
20%
1p bünt.
DEAC
PVSK
79%
53%
DEAC PVSK
Szerzett labda 5 9
Eladott labda 23 10
Lepattanó 43 30
Gólpassz 22 15
Fault 24 17
VAL 103 67
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ivosev

Tamás
X 13 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 3 4 75 15 0 15 0 5 4 4 2 0 0 24 34 28

Manigat

Jahenns-Ley
X 14 1 2 50 0 0 0 4 8 50 5 10 50 0 0 0 2 0 2 0 3 3 2 3 0 0 13 34 13

Borisov

Milos
X 28 3 3 100 3 3 100 4 7 57 10 13 77 4 4 100 9 0 9 0 3 3 5 5 0 0 41 30 21

Dugat

Henry
X 2 0 2 0 1 1 100 0 4 0 1 7 14 0 0 0 2 0 2 4 4 1 0 5 0 1 3 29 18

Amigo

Daniel
X 12 4 10 40 0 0 0 0 0 0 4 10 40 4 6 67 3 5 8 0 4 3 4 1 1 1 14 26 25

Polyák

László
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 0 2 1 1 1 0 0 -2 16 -2

Bognár

Kristóf
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 2 0 0 2 11 -9

Velkey

János
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 3 0 0 7 10 -2

Omenaka

Godwin Ekene
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 1 4 0 0 2 1 1 9 -12

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kozák

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 11 27 41 4 5 80 11 29 38 26 61 43 11 14 79 36 7 43 5 23 24 17 22 3 3 103 200
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Kameron
X 12 4 11 36 0 2 0 0 3 0 4 16 25 4 5 80 5 2 7 3 3 2 10 5 0 1 21 37 -11

Horti

Bálint
X 18 7 13 54 0 0 0 1 2 50 8 15 53 1 2 50 1 5 6 2 1 3 5 3 2 1 27 37 -15

Pongó

Máté
X 13 2 4 50 0 2 0 3 7 43 5 13 38 0 0 0 4 1 5 1 1 1 1 1 0 0 12 32 -26

Ciric

Andrija
X 6 2 6 33 0 0 0 0 5 0 2 11 18 2 4 50 4 2 6 0 1 3 3 2 0 0 5 28 -7

Budimir

Veljko
X 3 0 2 0 0 0 0 1 6 17 1 8 13 0 2 0 2 0 2 0 2 1 3 1 0 0 -2 22 -22

Simon

Kristóf Gábor
4 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 1 2 50 2 0 2 2 0 3 2 2 1 1 9 22 12

Dr. Demeter

Attila
0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 1 0 0 -4 10 -3

Antoni

Csanád Zoltán
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 -2 10 -7

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 -1

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 16 43 37 0 4 0 6 30 20 22 77 29 8 15 53 19 11 30 9 10 17 24 15 3 3 67 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek