Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 27. | 19:00
12. forduló
Arena Savaria
91 -48
(14-5, 18-11, 30-20, 29-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Török Róbert, Szalai Zsolt (Nagy József)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Elégedett vagyok azzal, ahogy játszottunk, kemény munkát végeztünk az elmúlt napokban és mindez meg is látszott abban, hogy az első pillanattól kezdve hatékonyan és jól védekeztünk. Ilyen arányban is rászolgáltunk a győzelemre. Valamennyi játékosunk jól állt hozzá a meccshez, további sok sikert kívánt a fővárosiaknak.

Vendég edző nyilatkozata
Mehmedovic Merim : Nehéz még nekünk ez a bajnokság, az utolsó percben is azt éreztem, hogy a támadások során nehezen alakítottunk ki biztos dobóhelyzetet. Ami a Jászberény, a Sopron és a Szeged ellen működött, az most nem jött be, a Falco kevés helyet hagyott. Sok energiát fektettünk a védekezésbe, de örömteli, hogy a 2 negyedig bírtuk erővel. Hiányzik még egy jó szervező, irányító játékos a keretünkből. Gratulálok a Falcónak, öröm volt játszani ilyen közönség előtt.

Hazai játékos nyilatkozata
Evan Bruinsma : Kellő nyomást helyeztünk az ellenfélre, de jól is védekeztünk. Bízom benne, hogy minél hamarabb visszatérhetek és a csapat rendelkezésére állhatok.

Vendég játékos nyilatkozata
Kozma Gergő : Hiába igyekeztünk jól felkészülni, nem igazán sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk.


Dobástérkép
Falco KC
Serco - TF-BP
Falco KC
Serco - TF-BP
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Serco - TF-BP
46%
44%
2p ktáv.
Falco KC
Serco - TF-BP
40%
17%
3p táv.
Falco KC
Serco - TF-BP
38%
24%
1p bünt.
Falco KC
Serco - TF-BP
76%
52%
Falco KC Serco - TF-BP
Szerzett labda 14 5
Eladott labda 7 24
Lepattanó 37 34
Gólpassz 25 9
Fault 20 14
VAL 125 51
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Norfleet

Julian Vincent
X 15 1 2 50 2 2 100 3 7 43 6 11 55 0 0 0 6 0 6 1 0 2 2 2 0 0 21 26 28

Váradi

Benedek
X 4 2 2 100 0 1 0 0 5 0 2 8 25 0 2 0 2 0 2 1 0 3 3 0 0 0 2 26 27

Bíró

Olivér
X 12 3 4 75 0 1 0 2 6 33 5 11 45 0 0 0 4 2 6 1 0 1 0 3 0 0 16 22 32

Pustahvar

Aliaksandr
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 2 1 3 1 1 3 0 3 0 0 8 20 26

Reddic

Juvonte Daquaen
X 10 2 5 40 1 2 50 0 0 0 3 7 43 4 4 100 3 2 5 2 2 3 2 1 0 0 14 19 21

Tóth

Norbert Péter
9 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 5 6 83 2 4 6 1 1 2 4 4 0 0 19 22 9

Curry

Ronald Lee JR.
15 1 2 50 0 4 0 3 4 75 4 10 40 4 5 80 2 2 4 4 1 3 2 6 0 0 23 21 17

Balmazovic

Stefan
11 1 3 33 0 2 0 3 7 43 4 12 33 0 0 0 0 2 2 0 2 1 0 1 0 1 4 18 11

Hódi

Patrik
5 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 1 1 0 7 12 17

Kucsora

Csaba Ákos
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 2 0 0 6 6 9

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 6

Verasztó

Péter
3 0 3 0 0 0 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 1 0 1 2 0 0 0 2 0 1 5 4 6
Összesen 5 91 12 26 46 6 15 40 14 37 38 32 78 41 13 17 76 24 13 37 14 7 20 14 25 1 2 125 200
Serco - TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

BERGSTEDT

Jonas
X 8 4 5 80 0 3 0 0 0 0 4 8 50 0 2 0 11 1 12 0 3 2 2 2 0 0 15 36 -37

Clark

Donte Jaquan
X 20 5 12 42 1 2 50 1 5 20 7 19 37 5 7 71 4 1 5 2 7 4 8 2 1 0 17 36 -35

Mclane

Logan Ives
X 6 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 1 4 25 3 0 3 1 1 2 3 0 0 0 7 34 -34

Krnjajski

Boris
X 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 2 1 3 0 3 1 3 1 0 0 2 21 -33

Kozma

Gergő
X 2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 -1 5 -43

Beák

Gábor
9 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 1 2 50 3 0 3 1 3 2 1 0 1 0 9 22 -21

Buzás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 3 1 0 1 0 0 -1 19 -17

Szobi

Dániel
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 3 1 3 2 1 2 0 0 1 17 -9

Meleg

Gergő Zoárd
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 0 2 0 0 0 1 1 0 0 6 6 -9

Filipovic

Stefan
0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -4 4 -6

Karosi

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pintér

Máté Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 48 11 25 44 1 6 17 4 17 24 16 48 33 12 23 52 29 5 34 5 24 14 20 9 2 1 51 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek