Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 14. | 18:00
10. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
91 -72
(31-23, 16-17, 22-16, 22-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pálla Zoltán, dr. Mészáros Balázs, Goda László (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Berényi Sándor : A két csapat tabellán elfoglalt helyezésétől függetlenül közvetlen riválisként tekintünk a ZTE-re, így különösen értékes győzelmet arattunk. Több játékosunk is extra teljesítménnyel rukkolt elő, végig teljes energiabedobással játszottunk. Úgy gondolom, ez volt a legjobb mérkőzésünk a szezonban.

Vendég edző nyilatkozata
Bence Tamás : Védekezésben nagyon sok olyan hibát követtünk el, amikre az edzéseken külön felhívtam a figyelmet. A mérkőzés ott ment el végleg számunkra, amikor a mezőnyjátékosaink egyéni megoldásokkal próbálták visszahozni a csapatot. Sajnos ebben ezúttal ennyi volt, két jó teljesítménnyel idegenben nem lehet nyerni.

Hazai játékos nyilatkozata
Jahenns Manigat : Sokat beszélgettünk a mérkőzés előtt, hogy hogyan lehetne felpörgetni a csapat játékát, és az edzők most úgy döntöttek, hogy ezúttal cseréből szálljak be. A pályafutásom alatt már többször találkoztam ezzel a szituációval, úgyhogy nem volt ismeretlen, szerencsére most is jól sűlt el.

Vendég játékos nyilatkozata
Andrij Agafonov : A legfontosabb statisztikai mutató a végeredmény, a többi csak másodlagos. Hiába teljesítettem jól ma, a csapat kikapott, így nincs miről beszélni. Nem tartottuk be az edzőnk utasításait, sok olyan szituációból kaptunk kosarat, amit előre megbeszéltünk.


Dobástérkép
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
48%
55%
2p ktáv.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
50%
50%
3p táv.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
38%
21%
1p bünt.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
74%
83%
DEAC Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 12 11
Lepattanó 45 33
Gólpassz 20 11
Fault 20 24
VAL 132 92
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borisov

Milos
X 25 3 3 100 3 5 60 1 6 17 7 14 50 10 10 100 8 2 10 3 3 2 6 3 0 0 37 33 25

Ivosev

Tamás
X 10 1 4 25 1 1 100 0 3 0 2 8 25 6 7 86 5 0 5 0 4 3 7 6 0 0 17 29 23

Dugat

Henry
X 14 3 6 50 0 1 0 2 4 50 5 11 45 2 2 100 1 0 1 1 1 4 3 7 0 0 19 27 19

Amigo

Daniel
X 13 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 5 6 83 4 7 11 0 2 3 3 1 0 0 22 22 15

Polyák

László
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 2 0 0 1 2 17 3

Manigat

Jahenns-Ley
20 1 2 50 0 0 0 6 10 60 7 12 58 0 2 0 3 1 4 2 1 3 1 2 0 1 21 29 20

Bognár

Kristóf
3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 4 0 2 2 4 0 0 1 2 1 0 1 4 15 4

Omenaka

Godwin Ekene
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 2 5 1 0 1 0 0 1 0 11 12 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 0 0 0 1 10 -2

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -4

Tóth

Bence Miklós
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -4

Kozák

Márton
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 -4
Összesen 5 91 15 31 48 4 8 50 10 26 38 29 65 45 23 31 74 29 16 45 7 12 20 24 20 1 3 132 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Agafonov

Andriy
X 24 9 14 64 0 0 0 0 1 0 9 15 60 6 6 100 5 2 7 0 1 3 5 0 2 1 31 33 -16

Szabó

Zsolt András
X 5 1 3 33 0 0 0 1 6 17 2 9 22 0 0 0 6 2 8 0 1 3 3 2 0 0 10 32 -20

Thompson

James Bernard
X 22 6 11 55 0 0 0 3 6 50 9 17 53 1 1 100 2 1 3 3 3 4 4 2 0 0 23 31 -16

Ware

Dustin Benison
X 7 0 0 0 1 1 100 1 6 17 2 7 29 2 2 100 2 0 2 0 2 2 3 3 0 0 8 30 -18

Gliebov

Dmytro
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 2 2 1 1 0 0 1 16 -3

Doktor

Péter László
4 2 4 50 0 1 0 0 2 0 2 7 29 0 0 0 3 3 6 1 1 2 1 2 1 0 9 21 -12

Papp

Péter
6 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 1 3 33 1 1 2 1 0 2 3 0 0 0 7 15 -8

Durázi

Krisztofer
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 0 3 0 0 0 0 3 8 -2

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 0

Bagó

Martin
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 1 0 0 1 5 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 21 38 55 1 2 50 6 28 21 28 68 41 10 12 83 22 11 33 6 11 24 20 11 3 1 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek