Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 23. | 18:00
9. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
Pécsi VSK-VEOLIA
Atomerőmű SE
Pécsi VSK-VEOLIA
DEAC
85-76
(28-27, 24-15, 13-13, 20-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Rácz Zsolt Róbert, Kovács Nimród (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Schmidt Béla: Gratulálok a fiúknak és egyben az ellenfélnek is, nagyjából a számításaim bejöttek, nekünk az elmúlt napok eseményei után a legfontosabb az volt, hogy győzni tudjunk hazai pályán. Az első félidőben inkább a támadójátékunk működött jobban, a második játékrészben pedig a védekezésünk. A támadójátékunk csődöt mondott a zóna ellen, de ez most másodlagos, a legfontosabb az, hogy hoztuk ezt a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Berényi Sándor: Gratulálok a Paksnak, azt gondolom, hogy megérdemelten nyertek a hazaiak. Nagyon sok fontos dobást hagytunk ki, voltak szituációk amivel közelebb jöhettünk volna az ellenfélhez. A vesztünket többek között az okozta, hogy viszonylag sok támadólepattanót szedett le az ASE és ezekből rendre második kosarak születtek. Azt gondolom, hogy a tranzíciós játékukat a második negyed végét leszamítva viszonyalg jól megakadályoztuk. Nagyon gyors játékra képes az ellenfél, ehhez ma hellyel-közzel (a második negyed végét leszámítva) sikerült felzárkóznunk. Tudjuk, hogy miben kell javulnunk, ezen fogunk dolgozni a szünet után.

Hazai játékos nyilatkozata
Medve Máté: Nagyon örülök, hogy visszakerültem a rotációba, rendkívül élveztem a játékot és azt, hogy pályán lehettem. Nagyon fizikális mérkőzés volt, ahogy már előttem is elmondták, picit úgy érzem, hogy bennünk maradt az a lendület, ami az edzéseken már körvonalazódik, jellemez minket, de mindemellett nem dobtunk jól kintről. Volt a harmadik negyedben egy kissebb rövidzárlatunk, ami hálistennek rövidebb volt, mint az előző mérkőzéseken, észhez tudtunk térni és kontrollálni a védekezést időben, még az első félidőben inkább a támadás kapott főszerepet. Úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzés volt, lendületes, gyors játékkal mindkét oldalon, bízom a pozitív folytatásban.

Vendég játékos nyilatkozata
Daniel Amigo: Fizikálisan erős mérkőzést játszottunk ma este Pakson, jól kezdtük a mérkőzést, de a hazaiak olyan tempót diktáltak, amit mi nem tudtunk tartani, ezen mindenképpen javítanunk kell a jövőben.


CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
DEAC
61%
61%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
DEAC
33%
33%
3p táv.
Atomerőmű SE
DEAC
23%
29%
1p bünt.
Atomerőmű SE
DEAC
70%
57%
Atomerőmű SE DEAC
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 11 13
Lepattanó 40 33
Gólpassz 16 17
Fault 20 23
VAL 121 94
VIDEÓK
Statisztika
Atomerőmű SE
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Evans II.

Shannon Eugene
X 21 5 8 63 0 1 0 3 9 33 8 18 44 2 2 100 2 0 2 0 2 4 3 9 0 0 23 38 8

Eilingsfeld

János
X 10 2 2 100 1 1 100 0 2 0 3 5 60 4 6 67 1 2 3 1 2 2 5 1 0 0 14 32 2

Kovács

Ákos
X 4 1 5 20 0 0 0 0 2 0 1 7 14 2 2 100 3 2 5 0 1 3 2 2 0 0 6 32 1

Trajkovski

Bojan
X 18 4 8 50 0 1 0 2 7 29 6 16 38 4 5 80 8 3 11 2 2 3 3 1 3 0 25 30 17

Faust

Nicholas David Jordan
X 8 3 4 75 0 0 0 0 5 0 3 9 33 2 5 40 8 0 8 4 4 3 4 1 2 0 14 22 11

Medve

Máté
7 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 2 3 67 2 4 6 0 0 1 2 1 0 0 14 24 8

Jevtovic

Nikola
17 7 9 78 0 0 0 0 0 0 7 9 78 3 4 75 2 3 5 0 0 2 4 1 1 0 25 21 1

Horváth

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 -3

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ruják

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 23 38 61 1 3 33 6 26 23 30 67 45 19 27 70 26 14 40 7 11 20 23 16 6 0 121 200
DEAC
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dugat

Henry
X 14 2 4 50 3 6 50 1 2 50 6 12 50 1 2 50 3 2 5 3 5 2 3 5 0 0 18 33 -9

Manigat

Jahenns-ley
X 8 0 3 0 0 0 0 2 3 67 2 6 33 2 4 50 2 1 3 2 0 3 3 1 0 2 11 33 -15

Borisov

Milos
X 16 3 5 60 1 4 25 1 4 25 5 13 38 5 5 100 6 1 7 0 1 4 4 2 0 1 20 32 -2

Ivosev

Tamás
X 17 5 5 100 0 1 0 2 4 50 7 10 70 1 3 33 3 2 5 0 3 4 5 1 0 0 20 31 0

Amigo

Daniel
X 11 5 5 100 0 0 0 0 0 0 5 5 100 1 3 33 4 1 5 0 2 5 3 1 0 0 16 17 0

Polyák

László
2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 2 0 2 0 0 2 1 3 0 1 4 17 1

Omenaka

Godwin Ekene
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 2 0 4 2 6 0 1 2 1 0 0 1 9 13 -9

Velkey

János
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 3 0 0 1 12 3

Bognár

Kristóf
0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 -5 12 -14

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Opre

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kozák

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 19 31 61 4 12 33 6 21 29 29 64 45 12 21 57 24 9 33 5 13 23 20 17 0 6 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek