Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 17. | 18:00
8. forduló
Arena Savaria
68 -53
(15-12, 15-5, 21-18, 17-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Török Róbert, Boros Tamás (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Az első szó a gratulációé, fontos volt, hogy győzzünk. Sok problémánk volt, keveset tudtunk pihenni, mégis most elégedett lehetek. Szerintem a 3. negyed közepén a játékvezető túlreagálta a tiltakozásomat, de mindenki hibázhat, emberek vagyunk. A mérkőzés után elnézést kértem a játékvezetőktől a heves reakciómért, de talán a játékvezetőknek is el kellene gondolkodniuk néha azon, milyen ítéleteket hoznak. A vitatott szituációnál Horti Bálint fel is emelte a kezét, elismerte a hibáját, mégis néma maradt a síp – pedig két büntető járt volna nekünk. Jól játszottunk, főleg jól védekeztünk. A mai meccs kiváló példája volt annak, hogy kell jól védekeznünk. Megérdemelten nyertünk.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Azt gondolom, hogy a 20 eladott labda, és a gyors indításokból kapott 30 pont döntötte el a meccset. A védekezésünkben sok hiba csúszott. Nem dobtunk jól, emellett végig egyénieskedtünk a meccsen. Próbáltuk erőltetni az egyéni dolgokat, de az üres dobásaink sem sikerültek. Köszönöm szurkolóink támogatását, sajnáljuk, hogy csalódást okoztunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Norbert : Nagyon boldog vagyok, mert a győzelem mellett a csapat azt az arcát mutatta, amelyikkel a jövőben is győzelmeket arathatunk. Igen nagy energiákat mozgósítottunk a védekezésben. Szerintem ezen az úton kell tovább menni, köszönjük szurkolóink támogatását.

Vendég játékos nyilatkozata
Simon Kristóf : Csak magunknak köszönhetjük, hogy nem lett szorosabb a végjáték. Szerintem nagyon rosszul játszottunk, akadozott a játékunk többször is. Változtatnunk kell a következő meccseken. A 2. negyedben dobott 5 pontunk megmagyarázhatatlan.


Dobástérkép
Falco KC
PVSK
Falco KC
PVSK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
PVSK
59%
36%
2p ktáv.
Falco KC
PVSK
40%
0%
3p táv.
Falco KC
PVSK
21%
39%
1p bünt.
Falco KC
PVSK
67%
71%
Falco KC PVSK
Szerzett labda 14 3
Eladott labda 8 19
Lepattanó 37 30
Gólpassz 10 15
Fault 15 18
VAL 97 62
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Curry

Ronald Lee JR.
X 15 1 7 14 1 2 50 3 7 43 5 16 31 2 4 50 3 2 5 2 0 3 3 2 0 1 14 31 4

Váradi

Benedek
X 12 1 3 33 3 5 60 0 7 0 4 15 27 4 4 100 6 2 8 6 3 3 4 0 0 0 16 30 18

Reddic

Juvonte Daquaen
X 22 10 12 83 0 0 0 0 0 0 10 12 83 2 4 50 3 6 9 0 0 1 3 2 3 0 35 29 24

Balmazovic

Stefan
X 10 2 2 100 0 1 0 2 6 33 4 9 44 0 0 0 3 0 3 0 1 0 2 1 0 0 10 27 13

Norfleet

Julian Vincent
X 5 1 2 50 0 1 0 1 4 25 2 7 29 0 0 0 1 1 2 3 3 2 1 3 0 0 6 26 8

Tóth

Norbert Péter
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 1 4 1 0 3 5 1 0 0 12 24 4

Pustahvar

Aliaksandr
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 4 0 4 1 0 2 0 1 0 0 2 20 0

Bíró

Olivér
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 0 0 0 2 13 2

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 17 29 59 4 10 40 6 29 21 27 68 40 8 12 67 25 12 37 14 8 15 18 10 3 1 97 200
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ciric

Andrija
X 3 0 3 0 0 0 0 1 5 20 1 8 13 0 0 0 4 0 4 1 3 4 3 4 0 1 5 36 -9

Taylor

Kameron
X 21 2 4 50 0 2 0 4 5 80 6 11 55 5 8 63 7 0 7 1 3 4 7 1 1 0 27 35 -19

Budimir

Veljko
X 13 1 4 25 0 1 0 3 3 100 4 8 50 2 2 100 3 1 4 0 4 0 2 1 0 2 12 32 -22

Pongó

Máté
X 2 1 1 100 0 1 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 5 0 5 0 2 1 0 2 0 0 2 22 -9

Kesar

Igor
X 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 1 3 0 2 2 2 1 0 0 6 17 -20

Simon

Kristóf Gábor
5 1 4 25 0 0 0 1 4 25 2 8 25 0 0 0 1 0 1 1 4 2 0 3 0 0 0 24 -1

Horti

Bálint
7 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 1 2 50 2 2 4 0 1 3 1 1 0 0 8 23 5

Dr. Demeter

Attila
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 2 0 0 2 11 0

Popgyákunik

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 53 8 22 36 0 4 0 9 23 39 17 49 35 10 14 71 26 4 30 3 19 18 15 15 1 3 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek