Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 3. | 19:00
6. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
97 -68
(27-20, 27-14, 20-17, 23-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pálla Zoltán, Farkas Gábor, Nagy Viktor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Megint profi módon álltunk hozzá a mérkőzéshez, úgy, ahogy kell! Örülök annak, hogy harmincegy asszisztot adtunk, azt hiszem ez szezoncsúcs, úgy éreztem ismét csapatként játszottunk, hatan értek el tíz pontot, vagy ennél többet. Ne felejtsük el, hogy sorozatterhelés alatt vagyunk, de a fáradság egyáltalán nem látszik a játékunkon.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandic : Próbáltuk megnehezíteni az Alba dolgát, de nem sok esélyünk volt. Lehet, hogy nincs köztünk ekkora különbség, de jobb csapatról van szó. Nem esünk depresszióba, a mi céljaink nem ugyanazok, mint az Albának.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Péter : Örülök, hogy újra győztes meccsen léphettem pályára, támadásban és védekezésben egyre jobbak vagyunk, ezt ma is bizonyítottuk. Közel száz pontot dobtunk, meggyőződésem, ahogy múlnak a meccsek, még hatékonyabbak leszünk. Várom a hasonlóan eredményes folytatást.

Vendég játékos nyilatkozata
Wirth Ádám : Gratulálok az Albának, úgy nyertek, hogy az elejétől kézben tartották a mérkőzést. Nekünk csak periódusaink voltak, próbáltuk fizikálisan felvenni a versenyt a hazaiakkal, lassítani a játékukat, ami nem igazán sikerült. Átrohantak rajtunk.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
77%
45%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
33%
33%
3p táv.
Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
33%
37%
1p bünt.
Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
67%
73%
Alba Fehérvár Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 11 8
Eladott labda 11 15
Lepattanó 37 25
Gólpassz 31 13
Fault 15 19
VAL 154 74
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lóránt

Péter
X 21 8 9 89 0 1 0 1 1 100 9 11 82 2 2 100 6 3 9 3 1 1 4 3 1 0 38 27 25

Heath

Jordan
X 12 4 6 67 0 0 0 1 3 33 5 9 56 1 2 50 5 3 8 2 0 5 1 4 3 1 25 24 14

Keller

Iván
X 8 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 0 0 0 0 0 0 2 2 1 0 0 0 0 4 22 6

Boykins

Jacobi
X 15 3 4 75 0 3 0 2 3 67 5 10 50 3 5 60 3 0 3 0 0 0 3 1 0 0 15 19 30

Cartwright

Kyron
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 2 0 1 0 1 2 3 1 3 10 0 0 12 16 17

FREEMAN

ALLERIK
11 3 3 100 1 1 100 0 3 0 4 7 57 3 3 100 2 1 3 0 1 2 4 5 0 0 19 24 14

Bullock Jr.

Rodney
11 3 3 100 0 0 0 1 5 20 4 8 50 2 2 100 4 1 5 0 2 3 1 5 0 0 16 23 18

Filipovity

Markó
12 4 6 67 0 0 0 1 3 33 5 9 56 1 2 50 5 0 5 0 0 1 3 0 2 0 17 20 14

Tóth

Péter
5 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 0 1 0 3 0 0 10 18 7

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 1

Takács

Milán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 -2 2 -1

Lukács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 27 35 77 2 6 33 9 27 33 38 68 56 12 18 67 29 8 37 11 11 15 19 31 6 1 154 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wirth

Ádám
X 14 0 2 0 0 0 0 3 7 43 3 9 33 5 8 63 4 0 4 0 1 3 5 1 0 0 14 33 -29

Révész

Ádám
X 7 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 1 2 50 2 2 4 1 0 1 1 3 0 1 12 26 -28

Boltic

Marko
X 8 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 0 0 0 2 1 3 4 1 4 1 5 0 0 20 26 -9

Davis

Darell
X 9 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 2 2 100 3 1 4 0 0 1 2 0 0 0 10 24 -20

Sulovic

Nenad
X 5 2 9 22 0 0 0 0 0 0 2 9 22 1 1 100 2 1 3 1 3 3 2 3 0 1 4 20 -8

Green

Tyrell
9 2 4 50 1 1 100 1 5 20 4 10 40 0 0 0 1 0 1 1 4 3 1 0 0 1 2 30 -21

Vágvölgyi

Ákos
7 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 2 2 100 3 0 3 0 3 1 1 0 1 0 8 14 -10

Kerpel-Fronius

Gáspár
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 1 -5 12 -21

Varga

Ákos
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 0 3 1 1 0 0 0 0 0 7 6 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1 5 -1

Goldring

József Bence
5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 3 2 1

Szatmári

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1
Összesen 5 68 17 38 45 1 3 33 7 19 37 25 60 42 11 15 73 20 5 25 8 15 19 13 13 1 6 74 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek