Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 3. | 18:00
6. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
95 -88
(34-19, 16-21, 25-23, 20-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Frányó Péter, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Berényi Sándor : Kulcs volt a jó kezdés, ami sajnos egy hete Szegeden nem sikerült. Végre támadásban is kijött a lépés, kerek 50 százalékkal dobtunk a hárompontosvonalon túlról. Közhelyes, de igaz, hogy mindig akadt valaki, aki átlendítette a holtpontokon a csapat szekerét.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Nem nagyon lehet mit mondani, a pocsék kezdés és az ellenfelünknek engedélyezett 53 lepattanó megpecsételte a sorsunkat. Mindezek ellenére is volt esélyünk visszajönni a mérkőzésbe, ezt elszalasztottuk, teljesen megérdemelt a hazai siker született.

Hazai játékos nyilatkozata
Jahenns Manigat : A múlt heti vereség után tudtuk, hogy valamin változtatnunk kell. Minden edzésen keményen dolgoztunk azért, hogy bebizonyíthassuk szurkolóinknak, hogy készen állunk a nagy feladatokra. A mai sikerben elévülhetetlen érdemei vannak az edzői stábnak, akik kiválóan felkészítettek bennünket.

Vendég játékos nyilatkozata
Váradi Benedek : Kellő felkészülést kaptunk az edzőinktől, de nagyon sok dolgot nem sikerült megvalósítanunk abból, amit szerettünk volna. Az ellenfél 53 lepattanó rengeteg, erre jobban oda kellett volna figyelnünk. Próbáltunk ritmust váltani, sikerült is visszajönnünk, de ebben elfáradtunk, ez volt a vereségünk oka. Köszönjük a szurkolóinknak, akik átutazták értünk az országot, kedden megpróbálunk javítani.


Dobástérkép
DEAC
Falco KC
DEAC
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Falco KC
45%
60%
2p ktáv.
DEAC
Falco KC
27%
50%
3p táv.
DEAC
Falco KC
50%
38%
1p bünt.
DEAC
Falco KC
81%
65%
DEAC Falco KC
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 12 7
Lepattanó 47 23
Gólpassz 21 17
Fault 22 19
VAL 132 112
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dugat

Henry
X 22 3 11 27 0 4 0 4 5 80 7 20 35 4 4 100 3 2 5 2 4 2 5 6 0 0 23 38 10

Borisov

Milos
X 31 4 7 57 1 3 33 5 8 63 10 18 56 6 6 100 6 3 9 0 0 2 5 2 0 1 39 37 11

Manigat

Jahenns-Ley
X 12 2 3 67 0 2 0 2 6 33 4 11 36 2 3 67 8 0 8 1 1 4 2 7 0 0 21 36 12

Polyák

László
X 6 0 1 0 0 0 0 2 6 33 2 7 29 0 0 0 3 2 5 1 1 3 1 3 0 0 10 30 7

Amigo

Daniel
X 11 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 1 3 33 3 5 8 1 1 4 5 0 2 0 22 23 13

Bognár

Kristóf
8 2 5 40 2 2 100 0 1 0 4 8 50 0 0 0 2 5 7 0 3 4 0 3 1 0 12 18 -2

Velkey

János
3 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 1 1 10 -4

Omenaka

Godwin Ekene
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 2 4 0 2 0 1 0 0 0 4 6 -11

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 -1

Kozák

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Opre

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 17 38 45 3 11 27 14 28 50 34 77 44 13 16 81 28 19 47 5 12 22 19 21 3 2 132 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Curry

Ronald Lee JR.
X 20 4 7 57 0 0 0 2 7 29 6 14 43 6 8 75 3 0 3 3 4 1 4 4 1 0 21 36 -1

Norfleet

Julian Vincent
X 22 4 7 57 1 1 100 3 7 43 8 15 53 3 4 75 5 0 5 1 3 3 8 5 0 1 30 34 -3

Bruinsma

Evan John
X 10 5 5 100 0 1 0 0 1 0 5 7 71 0 0 0 2 1 3 0 0 3 1 1 1 0 14 31 0

Váradi

Benedek
X 10 0 1 0 2 2 100 1 2 50 3 5 60 3 5 60 3 0 3 0 0 4 4 4 0 1 17 29 -29

Reddic

Juvonte Daquaen
X 4 2 5 40 0 2 0 0 0 0 2 7 29 0 0 0 2 1 3 1 0 2 0 1 0 0 4 17 -23

Balmazovic

Stefan
18 2 4 50 1 3 33 3 6 50 6 13 46 3 4 75 1 0 1 0 0 2 3 1 0 1 15 30 7

Tóth

Norbert Péter
4 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 0 2 0 4 1 5 2 0 4 2 1 0 0 11 23 14

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bíró

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 18 30 60 5 10 50 9 24 38 32 64 50 15 23 65 20 3 23 7 7 19 22 17 2 3 112 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek