Leány Kadett- 2017/2018
2018. május 25. | 15:00
 
Gabányi László Sportcsarnok
91 -66
(26-16, 21-23, 19-17, 25-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földi László, Szőcs Béla (Benczur Lajos)

Hazai edző nyilatkozata
Diósadi Deák Éva: "Gratulálok lányaimnak a győzelemhez és a mérkőzéshez. A negyedik negyed közepéig nagy csata volt a két csapat között, a szekszárdiak hihetetlenül lelkesen kosárlabdáztak, a mérkőzés végére viszont védekezésben és koncentrációban egyaránt sikerült felőrölni őket."

Vendég edző nyilatkozata
Harsányi Mária: "A megbeszélt taktikát az elejétől kedve nem tudtuk megvalósítani, így a Vasas Dombai vezérletével elhúzott. Többször felzárkóztunk, de Vincze Nikin kívül senki nem tudott a meccshez hozzátenni, így sima vereséget szenvedtünk. Csoportunkban másodikok lettünk, így holnap a végső győzelemre legnagyobb esélyese, a Csata ellen lépünk pályára a döntőbe jutásért."


Dobástérkép
Vasas Akadémia
KSC Szekszárd
Vasas Akadémia
KSC Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
KSC Szekszárd
51%
58%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
KSC Szekszárd
44%
24%
3p táv.
Vasas Akadémia
KSC Szekszárd
38%
20%
1p bünt.
Vasas Akadémia
KSC Szekszárd
68%
65%
Vasas Akadémia KSC Szekszárd
Szerzett labda 13 10
Eladott labda 13 19
Lepattanó 44 37
Gólpassz 20 14
Fault 16 20
VAL 133 82
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dombai

Réka
X 31 8 13 62 3 5 60 1 2 50 12 20 60 6 7 86 7 3 10 3 4 1 7 4 1 0 43 39 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
X 9 1 4 25 1 3 33 1 3 33 3 10 30 2 5 40 4 2 6 4 0 3 5 3 1 0 18 29 0

Kun

Rita
X 8 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 2 2 100 6 5 11 1 1 2 1 1 1 1 19 25 0

Dúl

Terka Zsófia
X 11 1 2 50 2 3 67 1 6 17 4 11 36 2 2 100 1 0 1 1 1 2 3 4 0 0 12 24 0

Vígh

Bernadett Emese
X 9 3 8 38 1 1 100 0 0 0 4 9 44 1 1 100 0 4 4 2 0 3 2 3 0 1 15 23 0

Mudra

Viola
9 3 5 60 0 3 0 1 1 100 4 9 44 0 0 0 2 0 2 0 3 2 0 2 0 1 5 23 0

Altmann

Anna Beatrix
14 3 4 75 1 3 33 2 3 67 6 10 60 0 2 0 5 1 6 2 0 1 2 2 1 0 21 18 0

Tóth

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 1 0 -2 8 0

MÁNYOKY

Réka
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 0 0 0 0 0 0 2 8 0

Kuncz

Petra Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 1 0

Rajaram

Carmel Prem
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Keszy-Harmath

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0
Összesen 5 91 22 43 51 8 18 44 6 16 38 36 77 47 13 19 68 27 17 44 13 13 16 20 20 5 3 133 200
KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vincze

Nikolett
X 31 8 13 62 2 5 40 2 4 50 12 22 55 5 9 56 5 1 6 2 2 3 8 5 2 2 38 40 0

Miklós

Melinda
X 13 4 6 67 0 1 0 1 4 25 5 11 45 2 2 100 3 1 4 5 3 3 3 2 0 0 18 34 0

Viszmeg

Míra
X 2 0 2 0 1 2 50 0 3 0 1 7 14 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 1 -3 19 0

Istókovics

Adél
X 8 2 3 67 1 2 50 0 0 0 3 5 60 2 4 50 3 1 4 0 3 4 2 1 0 1 8 19 0

Marsai

Dóra
X 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 0 0 0 -1 10 0

Holcz

Rebeka
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 3 3 6 1 3 2 0 2 1 0 11 29 0

Renczes

Rebeka
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 2 3 5 1 3 1 1 3 0 1 6 21 0

Németh

Lili
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 4 1 5 0 1 2 1 0 0 0 5 10 0

Andi

Hanna Emma
2 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 1 2 3 0 0 2 1 0 0 0 3 9 0

Renkus

Eugénia
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

DÉR

Vanda
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 4 0

Sinka

Noémi Bernadett
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 1 0
Összesen 5 66 19 33 58 4 17 24 3 15 20 26 65 40 11 17 65 24 13 37 10 19 20 16 14 3 5 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek