Női NB I. A csoport- 2017/2018
2018. január 27. | 17:30
15. forduló
Generali Aréna
87 -54
(33-8, 21-16, 20-16, 13-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Sallai István, Bagi Bálint (Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Stefan Svitek: Olyan tempóban és koncentráltan kezdtük a mérkőzést ahogy azt elterveztük és így sok játékidőt kaphatott minden egészséges játékos. Nagyon remélem, hogy Kirby Burkholder sérülése nem súlyos.

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Dorottya: Foghíjasan érkeztünk, kevés volt a hadra fogható emberünk. Otthon 40 ponttal kaptunk ki, most kevesebbel, ennek azért örülök. Az első negyedben nem volt jó a védekezésünk, aztán váltottunk és akkor már tudtunk szép dolgokat gyakorolni, amiket hasznosítani tudunk majd a Vasas ellen.


Dobástérkép
Aluinvent DVTK Miskolc
MTK
Aluinvent DVTK Miskolc
MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK Miskolc
MTK
62%
45%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK Miskolc
MTK
44%
44%
3p táv.
Aluinvent DVTK Miskolc
MTK
50%
20%
1p bünt.
Aluinvent DVTK Miskolc
MTK
79%
73%
Aluinvent DVTK Miskolc MTK
Szerzett labda 6 5
Eladott labda 12 14
Lepattanó 33 22
Gólpassz 22 7
Fault 19 18
VAL 122 58
Statisztika
Aluinvent DVTK Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Raksányi

Krisztina
X 19 0 0 0 1 3 33 5 6 83 6 9 67 2 2 100 3 0 3 0 1 1 1 1 0 1 20 21 0

FONTENETTE

Ashleigh
X 9 1 2 50 1 5 20 1 2 50 3 9 33 2 2 100 1 2 3 2 1 0 2 7 0 0 16 19 0

Kiss

Angelika
X 3 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 3 4 75 4 1 5 0 2 2 2 1 1 0 7 16 0

KrakoviAovA¡

Tereza
X 5 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 5 40 1 1 100 3 1 4 0 0 1 2 0 0 0 8 11 0

Burkholder

Kirby
X 9 4 4 100 0 1 0 0 0 0 4 5 80 1 1 100 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 11 5 0

Szabó

Fanni Andrea
9 1 2 50 2 4 50 1 5 20 4 11 36 0 0 0 4 0 4 1 3 0 1 3 0 0 8 27 0

Bach

Boglárka
10 1 1 100 2 2 100 1 2 50 4 5 80 1 2 50 2 0 2 0 1 4 1 2 0 0 12 27 0

Zele

Dorina
11 2 4 50 3 3 100 0 0 0 5 7 71 1 1 100 2 0 2 0 0 3 3 0 1 0 15 24 0

Montai-Vukov

Szonja
3 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 3 1 4 1 2 2 2 3 0 0 8 21 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
4 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 1 0 2 1 1 0 0 7 15 0

MELNIKA

Zenta
5 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 4 75 2 2 4 1 2 3 2 2 0 0 10 14 0

Ruff-Nagy

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 13 21 62 11 25 44 8 16 50 32 62 52 15 19 79 25 8 33 6 12 19 18 22 2 2 122 200
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Flóra
X 18 2 3 67 5 7 71 0 0 0 7 10 70 4 6 67 2 3 5 1 2 3 5 0 0 0 22 35 0

Adamecz

Lilla
X 6 1 2 50 2 5 40 0 5 0 3 12 25 0 0 0 5 0 5 0 4 3 3 2 2 0 5 26 0

CVITKOVIC

ANDRIJANA
X 10 2 5 40 1 7 14 0 0 0 3 12 25 4 5 80 6 0 6 1 1 3 7 2 0 1 15 23 0

Zólyomi

Karina
X 5 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 1 0 0 8 20 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 4 0

Koch

Dóra
5 0 0 0 1 3 33 1 4 25 2 7 29 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 1 0 0 0 34 0

Szabó

Bettina Gréta
3 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 3 33 1 2 50 0 0 0 0 1 3 2 0 0 1 1 21 0

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 14 0

Székely-Horváth

Zsuzsanna
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 0 0 0 2 13 0

Wéber

Fruzsina
4 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 2 100 0 1 1 0 1 2 1 0 0 0 4 10 0

Pál

Szandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

JANKÓ

Flóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 5 11 45 12 27 44 3 15 20 20 53 38 11 15 73 18 4 22 5 14 18 19 7 2 2 58 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek