Női NB I. A csoport- 2017/2018
2017. október 7. | 18:00
3. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
65 -48
(17-12, 18-10, 14-10, 16-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Válé Flórián, Csabai-Kaskötő Brigitta (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Nagy Dorottya: Nagyon jól jött ez a győzelem. Amit megbeszéltünk a lányokkal, azt maximálisan teljesítették, mind védekezésben, mind támadásban. Bár voltak hullámvölgyeink, de azokból is nagyon hamar ki tudtunk lábalni. Így szeretnénk folytatni szombaton a Miskolc ellen is.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit: Három nap alatt két rangadót kellett játszanunk, amit egyetlen másik csapat sem, erre sajnos nem vagyunk alkalmas és képesek, ez teljesen egyértelmű.


Dobástérkép
MTK
BEAC Újbuda
MTK
BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK
BEAC Újbuda
50%
44%
2p ktáv.
MTK
BEAC Újbuda
21%
44%
3p táv.
MTK
BEAC Újbuda
32%
15%
1p bünt.
MTK
BEAC Újbuda
83%
44%
MTK BEAC Újbuda
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 14 16
Lepattanó 38 33
Gólpassz 16 11
Fault 14 16
VAL 89 63
Statisztika
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Bernadett Katalin
X 11 1 2 50 0 1 0 3 6 50 4 9 44 0 0 0 3 0 3 2 1 2 3 4 0 0 17 33 0

Székely-Horváth

Zsuzsanna
X 8 1 4 25 1 1 100 1 7 14 3 12 25 1 1 100 8 2 10 3 1 3 2 6 1 1 20 32 0

Adamecz

Lilla
X 15 2 4 50 1 2 50 3 8 38 6 14 43 0 0 0 8 2 10 2 1 3 0 1 0 2 19 31 0

CVITKOVIC

ANDRIJANA
X 6 2 6 33 1 6 17 0 0 0 3 12 25 0 1 0 6 0 6 0 4 2 3 1 0 3 2 23 0

Zólyomi

Karina
X 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 0 0 -2 14 0

Szabó

Flóra
10 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 2 2 100 3 3 6 2 1 2 2 1 0 0 19 24 0

Szabó

Bettina Gréta
7 3 4 75 0 2 0 0 3 0 3 9 33 1 1 100 0 0 0 1 3 0 1 1 0 1 1 21 0

Pál

Szandra
3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 1 1 0 5 12 0

JANKÓ

Flóra
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 8 10 0

Koch

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Wéber

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 15 30 50 3 14 21 8 25 32 26 69 38 5 6 83 30 8 38 10 14 14 16 16 2 7 89 200
BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Süle

Krisztina
X 9 2 3 67 1 1 100 1 6 17 4 10 40 0 0 0 6 0 6 0 3 3 0 2 0 0 8 32 0

Suppán

Anna
X 12 3 5 60 1 3 33 1 2 50 5 10 50 1 2 50 2 2 4 4 2 4 4 1 2 0 19 31 0

Barnai

Judit Eszter
X 6 3 9 33 0 1 0 0 0 0 3 10 30 0 1 0 7 1 8 0 2 1 3 1 4 1 12 23 0

György

Tímea
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 2 1 0 0 0 0 3 21 0

Pusztai

Petra Panna
X 7 1 1 100 2 6 33 0 2 0 3 9 33 1 2 50 2 0 2 0 1 0 3 3 0 0 7 21 0

Pusztai

Sára
6 0 2 0 3 4 75 0 0 0 3 6 50 0 0 0 2 0 2 0 3 1 0 2 0 1 4 24 0

KIRÁLY

Lili
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 0 2 0 2 0 0 0 2 0 0 0 4 17 0

Kovács

Vanessza Luca
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 3 1 4 1 1 2 2 1 1 0 9 14 0

Szabó

Dóra
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 2 1 3 0 1 4 0 1 0 0 -1 13 0

Angyal

Nikolett
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 4 0

Gocsman

Ágota Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Fanni Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 48 12 27 44 7 16 44 2 13 15 21 56 38 4 9 44 28 5 33 6 16 16 14 11 7 2 63 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek