Női NB I. A csoport- 2017/2018
2017. október 4. | 19:00
2. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
70 -66
(22-17, 19-21, 10-13, 19-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Menyhárt Ferenc, Lengyel Ádám (Gincsai János)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Attila: Több szerencsénk volt a végén, azt gondolom, hogy nagyon sok hibát követtünk el, főleg amiatt, hogy most azon izgultunk, hogy nem az első meccs van, hanem azon, hogy tétmeccs van, amit fontos volt megnyerni. Ismételten rengeteg hibát követtünk el, többször meglett volna rá az esélyünk, hogy megtörjük a meccset, hogy megnyerjük, hogy olyan mederben menjen ez a mérkőzés, hogy sima legyen a vége, ezt mindig elszúrtuk, onnantól pedig jött a feszültség, mindkét csapat elég ideges volt, hiszen a végén már tényleg annyi hiba volt, hogy olyan volt néha mint egy jó kadett meccs. De hajtottunk, volt szívünk, és úgy gondolom, hogy talán ezért is megérdemeltük azt, hogy a végén mi jöjjünk ki győztesen.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit a mérkőzést követően nem nyilatkozott.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
BEAC Újbuda
Vasas Akadémia
BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
BEAC Újbuda
49%
51%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
BEAC Újbuda
20%
29%
3p táv.
Vasas Akadémia
BEAC Újbuda
7%
33%
1p bünt.
Vasas Akadémia
BEAC Újbuda
78%
72%
Vasas Akadémia BEAC Újbuda
Szerzett labda 21 7
Eladott labda 16 30
Lepattanó 30 37
Gólpassz 19 15
Fault 19 22
VAL 94 81
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karakasevic

Jefimija
X 27 5 9 56 2 4 50 1 1 100 8 14 57 10 12 83 11 4 15 4 4 3 8 0 3 0 45 39 0

Kalu

Ezinne Josephine
X 10 3 7 43 0 1 0 0 4 0 3 12 25 4 6 67 2 1 3 4 2 4 5 6 0 1 15 32 0

Mérész

Beatrix
X 14 5 7 71 1 4 25 0 3 0 6 14 43 2 3 67 2 3 5 1 3 1 2 1 0 2 11 28 0

Böröndy

Vivien
X 8 2 4 50 0 1 0 0 2 0 2 7 29 4 4 100 1 0 1 5 2 4 5 3 0 0 15 25 0

Kaposi-Demeter

Hanna
X 6 2 4 50 1 3 33 0 0 0 3 7 43 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 2 0 1 5 17 0

Dúl

Panka Dulcinea
3 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 1 2 50 2 0 2 4 3 1 2 4 0 0 6 27 0

Tóth

Orsolya
0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 1 0 0 0 12 0

Dombai

Réka
2 1 4 25 0 2 0 0 1 0 1 7 14 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 1 0 1 -3 9 0

Farkas

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0

Ambrus

Szandra
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 0 0 1 5 0

Smailbegovic

Nadija
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 19 39 49 4 20 20 1 14 7 24 73 33 21 27 78 22 8 30 21 16 19 22 19 3 5 94 200
BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Süle

Krisztina
X 11 2 7 29 1 2 50 1 3 33 4 12 33 2 2 100 5 0 5 1 5 3 2 4 1 1 11 33 0

Barnai

Judit Eszter
X 13 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 3 5 60 5 2 7 1 2 4 4 1 3 0 22 33 0

Pusztai

Petra Panna
X 10 2 4 50 2 7 29 0 1 0 4 12 33 2 4 50 1 1 2 1 3 1 5 3 0 1 8 27 0

Kocsis

Fanni Dóra
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 7 0 7 1 3 4 0 1 0 0 7 22 0

Pusztai

Sára
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 0 0 2 9 0

Suppán

Anna
10 2 5 40 1 3 33 0 1 0 3 9 33 4 4 100 2 1 3 2 4 3 4 2 1 0 12 31 0

Szabó

Dóra
12 2 4 50 0 1 0 2 2 100 4 7 57 2 2 100 6 0 6 0 4 2 2 1 0 0 14 19 0

György

Tímea
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 13 0

Kovács

Vanessza Luca
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 1 0 3 2 5 0 5 5 1 0 0 0 6 7 0

Gocsman

Ágota Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 5 0

KIRÁLY

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 18 35 51 4 14 29 3 9 33 25 58 43 13 18 72 31 6 37 7 30 22 19 15 5 2 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek