Férfi NB I. B Piros csoport- 2017/2018
2017. november 10. | 19:00
8. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
80 -70
(19-23, 16-14, 22-13, 23-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Vida Béla, Gaál István (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Vavra András: „Sajnos nem először fordul elő kezdésnél, hogy nem tartjuk be az előre megbeszélt dolgokat és olyan kosarakat engedünk ellenfelünknek, amit előre megbeszéltünk, hogy nem lehet. Ezen sürgősen változtatni kell, át kell állítani a fejeket. Nehezen találtuk meg a saját játékunk, a TF-et csak csapatjátékkal lehet megverni, ennek ellenére az elején egyéni megoldásokat választottunk vagy lassan forgattuk tovább a labdát, ami nekik kedvezett. Később már szét tudtuk húzni a pályát, meg volt a kinti-benti egyensúly és a védekezésünk is összeállt. Sokat melóztunk ezen a meccsen, nagyot kellett küzdeni a két pontért, de sikerült. Köszönjük közönségünknek is a támogatást, jövő héten még inkább szükség lesz rájuk. Miskolcon is szeretnénk megőrizni veretlenségünket, de szerintem az eddigi legnehezebb meccs vár ránk."


Dobástérkép
OSE Lions
Tehetséges Fiatalok BP
OSE Lions
Tehetséges Fiatalok BP
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OSE Lions
Tehetséges Fiatalok BP
47%
48%
2p ktáv.
OSE Lions
Tehetséges Fiatalok BP
50%
0%
3p táv.
OSE Lions
Tehetséges Fiatalok BP
33%
39%
1p bünt.
OSE Lions
Tehetséges Fiatalok BP
95%
44%
OSE Lions Tehetséges Fiatalok BP
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 9 8
Lepattanó 36 39
Gólpassz 17 10
Fault 20 15
VAL 107 82
Statisztika
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Illés

Máté Csongor
X 17 2 6 33 2 3 67 1 4 25 5 13 38 6 6 100 3 0 3 0 2 1 3 4 0 0 17 27 0

SPAGNOLO

Thomas Ryan
X 25 9 13 69 0 1 0 1 2 50 10 16 63 4 4 100 7 3 10 0 0 3 2 1 0 0 32 26 0

Kiss

Kornél László
X 6 0 2 0 1 2 50 0 2 0 1 6 17 4 4 100 1 0 1 1 2 1 5 4 0 1 10 24 0

BÖDÖR

Bence
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 2 7 0 2 5 0 1 0 0 5 17 0

Kiss

Ádám
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 2 2 0 1 0 0 3 5 0

Kovacs

Gabor
10 1 2 50 1 3 33 2 3 67 4 8 50 0 0 0 2 1 3 0 0 2 1 1 0 0 11 36 0

Madár

András Rudolf
9 1 2 50 1 1 100 1 5 20 3 8 38 2 2 100 4 0 4 1 0 3 2 4 0 0 15 32 0

Sömenek

Martin
7 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 2 3 67 3 0 3 1 0 1 2 1 1 0 12 21 0

Burai

Róbert
4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 2 9 0

Zsíros

Péter
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 0 0 1 0 3 0

Bogatin

Ádám István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balla

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 17 36 47 5 10 50 6 18 33 28 64 44 18 19 95 28 8 36 4 9 20 15 17 1 2 107 200
Tehetséges Fiatalok BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Filipovic

Stefan
X 17 7 13 54 0 5 0 0 0 0 7 18 39 3 4 75 3 5 8 1 0 3 2 0 0 0 16 40 0

Kerkai

Ákos
X 2 1 4 25 0 2 0 0 3 0 1 9 11 0 0 0 4 3 7 1 2 0 2 1 0 0 3 39 0

Szobi

Dániel
X 13 4 6 67 0 1 0 1 5 20 5 12 42 2 5 40 5 2 7 2 1 3 4 7 2 0 24 38 0

Buzás

Bence
X 10 0 4 0 0 0 0 3 5 60 3 9 33 1 2 50 6 1 7 0 2 3 1 0 0 0 9 32 0

Beák

Gábor
X 25 3 5 60 0 2 0 5 9 56 8 16 50 4 10 40 8 2 10 1 3 4 8 1 0 0 28 31 0

Csabák

Balázs
3 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 0 2 3 1 0 1 2 19 0

Adegbite

Dennis Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Krecska

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

PERÉNYI

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

HALÁSZ

Péter Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zábó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 16 33 48 0 11 0 9 23 39 25 67 37 11 25 44 26 13 39 5 8 15 20 10 2 1 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek