Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2018. március 21. | 18:30
25. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
81 -87
(20-21, 20-23, 22-20, 19-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Farkas Gábor, Török Róbert, Lengyel Ádám (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Berényi Sándor: – A végjátékban nem találtuk az ellenszert a Szolnok legerősebb ötöse ellen, amely addig kevesebb időt töltött a pályán. Ha a sérülés miatt hiányzó Armwood pályára léphet, még közelebb lehettünk volna a vendégekhez, de így is tükörbe nézhetünk ezután a meccs után.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Alekszics: – A negyedik negyedben volt egy remek periódusunk, ekkor támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk, s a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Nem volt könnyű dolgunk, a Debrecen egyik kulcsembere nélkül is nagyon jó teljesítményt nyújtott.


Dobástérkép
DEAC
Szolnoki Olaj KK
DEAC
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Szolnoki Olaj KK
48%
56%
2p ktáv.
DEAC
Szolnoki Olaj KK
50%
50%
3p táv.
DEAC
Szolnoki Olaj KK
32%
20%
1p bünt.
DEAC
Szolnoki Olaj KK
83%
80%
DEAC Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 13 9
Lepattanó 29 39
Gólpassz 17 14
Fault 27 26
VAL 104 126
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lilov

Ivan
X 12 1 1 100 1 1 100 2 11 18 4 13 31 2 3 67 0 0 0 0 2 4 2 4 0 0 6 38 0

MARTINIC

Goran
X 20 2 7 29 0 0 0 3 7 43 5 14 36 7 8 88 1 2 3 3 4 3 6 5 0 0 23 33 0

Jones

Jahmal
X 12 1 5 20 0 0 0 3 5 60 4 10 40 1 2 50 3 0 3 0 1 4 7 1 0 0 15 32 0

Lauderdale

Dallas
X 8 4 9 44 0 1 0 0 0 0 4 10 40 0 0 0 10 4 14 1 2 4 1 1 4 2 21 30 0

Bognár

Kristóf
X 14 2 2 100 1 2 50 1 2 50 4 6 67 5 6 83 1 2 3 0 2 4 4 1 0 0 17 19 0

Kósa

Tamás
5 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 3 0 0 6 23 0

Velkey

János
8 1 1 100 1 1 100 0 4 0 2 6 33 4 4 100 3 1 4 0 0 2 3 2 0 0 13 17 0

Lajsz

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

MOLNÁR

András
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 3 4 0

Opre

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Armwood

Gerald Isaiah
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 13 27 48 3 6 50 10 31 32 26 64 41 19 23 83 20 9 29 4 13 27 24 17 4 2 104 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 16 4 6 67 1 1 100 0 4 0 5 11 45 6 6 100 6 0 6 0 0 2 4 2 0 0 22 34 0

Perry

Kendrick
X 25 5 7 71 1 1 100 3 4 75 9 12 75 4 4 100 8 0 8 2 0 3 6 5 0 1 43 31 0

Andric

Luksa
X 13 5 10 50 1 2 50 0 0 0 6 12 50 1 2 50 5 3 8 3 4 4 2 3 2 0 20 25 0

Ford

Quincy G.
X 7 2 2 100 1 2 50 0 2 0 3 6 50 1 2 50 2 1 3 0 1 0 4 2 0 0 11 25 0

Kovács

Péter
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 14 0

Milosevic

Strahinja
4 2 9 22 0 2 0 0 2 0 2 13 15 0 0 0 2 3 5 1 1 2 4 2 0 2 4 28 0

MPRAOUNINGK

Stibi
6 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 2 100 0 2 2 0 2 3 1 0 0 0 5 18 0

Tóth

Ádám
8 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 4 7 57 1 4 5 0 1 4 5 0 0 1 12 13 0

Polyák

László
6 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 2 2 100 1 1 2 1 0 5 1 0 0 0 8 12 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 25 45 56 4 8 50 3 15 20 32 68 47 20 25 80 25 14 39 7 9 26 27 14 2 4 126 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek