Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2018. április 4. | 18:00
23. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
83 -71
(23-18, 23-23, 18-11, 19-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Gál János, Mészáros Balázs dr. (Pázsitka Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Berényi Sándor: Jól kezdtünk, a védekezésünkkel sikerült megzavarni a vendégeket, akik üres dobásokat hibáztak. Ugyan a ZTE nyerte a lepattanócsatát, de mi is harcosak voltunk, és ez volt a sikerünk kulcsa. Támadásban jól működtek a gyorsindításaink, de felállt védelem ellen sem vallottunk kudarcot. Erre a teljesítményre már lehet építeni. Köszönjük a szurkolóinknak a bíztatást, akik remek hangulatot varázsoltak a csarnokba.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás: Az egész meccset tekintve megérdemelt hazai győzelem született. Az első negyedben nem találtuk a védekezésünk, álmosak voltunk. A kezdeti sokk után sikerült visszaküzdenünk magunkat, de a döntő pillanatokban nem megfelelő döntéseket hoztunk. Hiába szedtünk több támadólepattanót, az eladott labdáink megbosszulták magukat.


Dobástérkép
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
65%
48%
2p ktáv.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
25%
57%
3p táv.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
30%
31%
1p bünt.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
69%
25%
DEAC Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 8 13
Lepattanó 39 38
Gólpassz 18 18
Fault 16 17
VAL 120 87
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Armwood

Gerald Isaiah
X 15 6 12 50 1 6 17 0 1 0 7 19 37 1 2 50 9 1 10 1 7 1 5 4 0 0 15 37 0

MARTINIC

Goran
X 13 2 4 50 1 3 33 1 3 33 4 10 40 4 6 67 7 2 9 6 1 2 3 8 0 0 30 36 0

Lilov

Ivan
X 13 3 4 75 0 1 0 2 7 29 5 12 42 1 2 50 5 0 5 2 0 3 2 1 0 0 15 33 0

Jones

Jahmal
X 18 4 7 57 1 1 100 1 4 25 6 12 50 5 6 83 5 1 6 0 0 3 6 5 0 0 28 32 0

Bognár

Kristóf
X 13 5 6 83 0 1 0 1 2 50 6 9 67 0 0 0 1 2 3 0 0 4 0 0 0 0 13 30 0

Lauderdale

Dallas
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 2 1 3 0 0 1 1 0 3 0 13 15 0

Velkey

János
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 6 14 0

MOLNÁR

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Lajsz

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kozák

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kósa

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Opre

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 24 37 65 3 12 25 6 20 30 33 69 48 11 16 69 31 8 39 9 8 16 17 18 3 0 120 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

VAUGHN

Deonta Thomas
X 19 0 2 0 2 4 50 5 11 45 7 17 41 0 0 0 2 0 2 1 3 2 2 1 0 0 12 36 0

Benke

Szilárd
X 16 4 6 67 1 1 100 1 2 50 6 9 67 3 3 100 13 1 14 2 2 3 5 5 0 0 37 34 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 7 2 3 67 0 0 0 1 5 20 3 8 38 0 0 0 1 1 2 1 3 3 1 7 0 1 10 25 0

Radic

Ivica
X 12 6 12 50 0 0 0 0 0 0 6 12 50 0 6 0 1 3 4 0 2 0 4 1 0 2 7 25 0

Szabó

Zsolt András
X 2 0 2 0 1 2 50 0 3 0 1 7 14 0 0 0 4 4 8 3 2 3 0 1 0 0 6 22 0

Horváth

Ákos
6 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 1 1 2 1 0 0 6 24 0

MIKOVIC

Milija
9 3 6 50 0 0 0 1 2 50 4 8 50 0 3 0 1 2 3 0 0 1 2 1 0 0 8 22 0

Dr. Mohácsi

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 0 0 3 0 1 0 0 1 11 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 15 31 48 4 7 57 10 32 31 29 70 41 3 12 25 27 11 38 7 13 17 16 18 0 3 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek