Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2018. március 10. | 18:00
22. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
81 -90
(21-19, 24-19, 22-28, 14-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes, Török Róbert, Goda László (Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Garai Péter: Nagyon jól működött a játékunk 25-30 percig. Elfogytunk megint és rossz döntéseket hoztunk. Megyünk tovább, próbálkozunk.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor: A meccsnek azon szakaszában, amikor a magunk javára fordítottuk az eredményt, akkor maximálisan megvalósítottuk, amit terveztünk. A MAFC-nak jellegzetes játéka, hogy cselezik az elzárást, de nincsen elzárás és ebből besprintelnek, amiből készültünk. Ugyanebből nagyon sok problémánk akadt a Jászberény ellen,amikor ezt normálisan védtük, azt a játékrészt meg is nyertük. Ma nem mentünk bele a rohanásba, hanem türelmesen szépen próbáltuk a saját szerkezetünket tartani. Mi abban vagyunk jobbak, hogy 5-5 ellen játszunk. Azt gondolom hogy a türelmünknek és a higgadtságunknak köszönhetjük hogy most nyertünk.


Dobástérkép
MAFC
KTE-Duna Aszfalt
MAFC
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
KTE-Duna Aszfalt
69%
52%
2p ktáv.
MAFC
KTE-Duna Aszfalt
0%
55%
3p táv.
MAFC
KTE-Duna Aszfalt
35%
44%
1p bünt.
MAFC
KTE-Duna Aszfalt
82%
72%
MAFC KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 7 8
Eladott labda 12 13
Lepattanó 26 30
Gólpassz 21 20
Fault 24 20
VAL 113 122
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hot

Amin
X 12 2 3 67 0 1 0 2 6 33 4 10 40 2 2 100 2 0 2 3 1 3 1 14 0 0 25 39 0

Mc Cray Ii

Toney Mikel
X 23 5 9 56 0 0 0 2 2 100 7 11 64 7 10 70 8 1 9 1 1 4 8 0 0 1 33 31 0

CVETKOVIC

Dusan
X 3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 2 50 3 2 5 1 2 3 3 3 0 0 10 29 0

Dukic

Nebojsa
X 21 5 6 83 0 1 0 3 9 33 8 16 50 2 2 100 3 0 3 0 3 3 3 1 1 0 18 28 0

FODOR

Márton
X 9 3 3 100 0 0 0 1 5 20 4 8 50 0 0 0 1 0 1 0 2 5 1 2 0 0 7 26 0

Misek

Levente Henrik
10 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 6 6 100 2 0 2 0 2 2 4 1 0 0 12 23 0

Lakosa

Zsolt
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 0 0 0 5 15 0

Lakits

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 0 1 0 4 7 0

Bordács

Gábor Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Katona

József Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 1 0

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szanyi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 18 26 69 0 3 0 9 26 35 27 55 49 18 22 82 23 3 26 7 12 24 20 21 2 1 113 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 14 2 5 40 2 4 50 1 3 33 5 12 42 3 3 100 5 1 6 2 2 2 2 4 1 2 20 34 0

Thompson

James Bernard
X 19 4 7 57 0 0 0 2 5 40 6 12 50 5 7 71 5 4 9 1 2 4 7 3 0 0 29 33 0

Karahodzic

Kemal
X 7 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 1 2 50 4 2 6 3 5 4 3 3 0 0 12 32 0

Pongó

Máté
X 7 2 4 50 1 2 50 0 2 0 3 8 38 1 2 50 3 1 4 1 1 5 3 6 0 0 14 25 0

Blaskovits

Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Dramicanin

Rastko
25 1 1 100 2 2 100 5 9 56 8 12 67 4 5 80 2 1 3 0 0 2 4 2 0 0 29 35 0

Wittmann

Krisztián
18 0 0 0 1 2 50 4 7 57 5 9 56 4 6 67 0 0 0 1 2 3 5 2 0 0 18 33 0

Horváth

Kristóf István
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 4 0

Molnár

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 12 23 52 6 11 55 12 27 44 30 61 49 18 25 72 21 9 30 8 13 20 24 20 1 2 122 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek