Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2018. március 7. | 18:00
21. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok
80 -91
(33-21, 15-22, 18-24, 14-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Tőzsér Dénes, Rácz Zsolt (Balogh László)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám: – Megint a végjátékban rontottunk sokat mind a védekezésben, mint a támadások során. Ezt jól használta ki a Zalaegerszeg. Nem tudom mi az oka, hogy rendszeresen csak 25-30 percig tudunk fegyelmezetten kosárlabdázni. Utána sorozatosan rossz döntéseket hozunk, ez pedig főleg egy jó csapat ellen nem fér bele.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás: – Csak gratulálni tudok játékosaimnak, hogy egy ilyen első negyed után felállta. Ugyanakkor nem is volt olyan rossz ez a teljesítmény, ám utána már végig a kívánt ritmusban játszottunk. A mi erősebb rotációnk a végjátékban érvényesült. A hazaiaknál a többet pályán lévők ziccereket rontottak és ezt kihasználtuk. Minden csapattag hozzátette a magáét a győzelemhez.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
64%
59%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
20%
0%
3p táv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
33%
29%
1p bünt.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
68%
81%
Kaposvári KK Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 17 7
Lepattanó 34 35
Gólpassz 15 15
Fault 18 23
VAL 105 116
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

LEE DUNN

Christopher
X 4 1 6 17 1 2 50 0 2 0 2 10 20 0 3 0 4 0 4 0 3 3 2 3 0 2 -1 39 0

Ivosev

Tamás
X 34 9 12 75 1 2 50 3 5 60 13 19 68 5 7 71 7 4 11 2 1 3 9 1 0 0 48 36 0

Gibbs

Sterling Dupree
X 18 5 9 56 0 1 0 1 4 25 6 14 43 5 7 71 4 1 5 2 5 4 7 2 0 1 19 35 0

Spica

Marko
X 6 3 3 100 0 3 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 2 1 3 0 3 0 1 1 0 0 5 22 0

Papp

Péter
X 2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 2 0 0 4 13 0

Hendlein

Roland
9 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 3 100 7 1 8 0 3 4 2 2 4 0 21 27 0

Tóth

Péter
5 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 2 2 100 1 0 1 0 1 3 2 2 0 0 6 20 0

Baki

Gergely
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 8 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

BLASKOVITS

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 23 36 64 2 10 20 5 15 33 30 61 49 15 22 68 27 7 34 4 17 18 23 15 4 3 105 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Radic

Ivica
X 19 7 12 58 0 1 0 0 2 0 7 15 47 5 7 71 11 5 16 0 3 0 5 1 1 1 29 35 0

VAUGHN

Deonta Thomas
X 14 4 7 57 0 0 0 2 7 29 6 14 43 0 0 0 3 1 4 1 3 3 2 5 1 1 16 34 0

Benke

Szilárd
X 20 8 10 80 0 0 0 0 1 0 8 11 73 4 4 100 3 2 5 1 0 2 5 2 1 1 31 34 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 20 4 7 57 0 0 0 4 7 57 8 14 57 0 0 0 3 0 3 3 1 4 1 6 0 0 26 28 0

Szabó

Zsolt András
X 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 0 0 5 0 0 0 0 -4 17 0

Dr. Mohácsi

Máté
7 2 4 50 0 1 0 0 4 0 2 9 22 3 4 75 1 3 4 1 0 4 2 1 0 0 7 20 0

Horváth

Ákos
9 1 2 50 0 0 0 2 2 100 3 4 75 1 1 100 1 0 1 1 0 2 1 0 0 0 11 19 0

MIKOVIC

Milija
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 0 1 0 13 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 27 46 59 0 2 0 8 28 29 35 76 46 13 16 81 23 12 35 7 7 23 16 15 3 4 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek