Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2018. február 10. | 18:00
20. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
72 -77
(21-20, 17-21, 15-8, 19-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Pálla Zoltán, Ádám József (Pázsitka Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Bencze Tamás: Le a kalappal a csapat előtt, Radic távollétében, ebben a különleges szerkezetben megtett mindent a sikerért. Elterveztük, hogy az első perctől úgy harcolunk, mint ha az életünk függne tőle, ezt meg is csináltuk. Kis szerencsével nyerhettünk is volna, de ez most nem volt mellettünk.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik: Kicsit fáradt a csapat, az Alba-meccs óta eltelt napokat végigedzettük, de ez kellett a győzelemhez. Ez volt a 41. tétmeccsünk a szezonban, ami ráadásul óriási jelentőséggel bírt. Hősies teljesítménnyel sikerült nyerni, de jár a gratuláció a Zetének is.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
54%
56%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
50%
29%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
31%
33%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
73%
84%
Zalakerámia ZTE KK Egis Körmend
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 13 14
Lepattanó 32 37
Gólpassz 12 12
Fault 20 17
VAL 89 108
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Zsolt András
X 7 1 5 20 0 1 0 1 6 17 2 12 17 2 2 100 10 3 13 1 0 2 3 2 1 1 17 35 0

Dr. Mohácsi

Máté
X 1 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 1 2 50 3 1 4 0 0 2 1 0 0 0 1 32 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 20 3 5 60 3 5 60 2 7 29 8 17 47 2 2 100 5 0 5 2 1 5 5 5 0 0 27 32 0

VAUGHN

Deonta Thomas
X 25 6 7 86 0 0 0 4 8 50 10 15 67 1 2 50 7 0 7 2 6 2 3 2 1 1 28 31 0

Benke

Szilárd
X 17 3 7 43 0 0 0 2 2 100 5 9 56 5 7 71 1 1 2 0 3 5 4 1 0 1 15 29 0

Horváth

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 23 0

MIKOVIC

Milija
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0 1 13 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 5 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 14 26 54 3 6 50 9 29 31 26 61 43 11 15 73 27 5 32 6 13 20 17 12 2 3 89 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Deon Hollins

Andre
X 13 1 4 25 0 2 0 3 7 43 4 13 31 2 2 100 3 0 3 0 2 2 3 1 1 0 10 29 0

Wrighs (R)

Marquis
X 11 2 5 40 0 1 0 1 4 25 3 10 30 4 5 80 2 3 5 5 0 3 6 6 0 1 25 27 0

Tuoyo

Justin Adetola
X 9 2 4 50 0 0 0 1 1 100 3 5 60 2 3 67 4 1 5 2 1 1 2 1 1 0 16 26 0

Ferencz

Csaba
X 5 0 2 0 1 1 100 1 6 17 2 9 22 0 0 0 8 0 8 1 0 1 1 1 0 0 9 23 0

Horti

Bálint
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 9 0

FANNING

Eric
11 1 2 50 1 1 100 2 4 50 4 7 57 1 1 100 3 1 4 0 1 2 1 2 0 0 14 23 0

DAVIS

Steven
3 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 3 2 5 0 3 3 2 0 0 0 4 23 0

Halász

Ákos
8 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 4 4 100 2 0 2 3 3 2 3 1 0 0 12 19 0

Csorvási

Milán
14 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 2 2 100 2 1 3 0 3 2 2 0 1 1 16 16 0

Németh

Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 5 0

Bán

Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Márton

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 15 27 56 2 7 29 9 27 33 26 61 43 16 19 84 29 8 37 11 14 17 20 12 3 2 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek