Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2018. február 3. | 18:00
19. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
72 -96
(16-19, 22-23, 17-24, 17-30)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Hervay Tibor, Radnóti Miklós (Valovics István)

Hazai edző nyilatkozata
Garai Péter: Fantasztikus hangulat uralkodott a csarnokban, ezért érdemes kosárlabdát csinálni a fővárosban is, mindkét szurkolótábort megilleti a dicséret. Készültünk a ZTE-ből, tudtuk róluk, hogy center poszton erősek és próbáltuk megelőzni azt, hogy a festékbe bepasszolják a labdát. Sajnos külső dobásaink ma nem sikerültek, a végén pedig egy kicsit el is fáradtunk. A vendégek megérdemelten diadalmaskodtak.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás: Az első félidőben jól védekeztünk, tartottuk a lépést a MAFC-cal. A harmadik negyed derekán pár külső dobással és a szerzett labdáknak köszönhetően gyors indítással megtörtük ellenfelünket. Sokat elárul az is teljesítményünkről, hogy a statisztikai lapra huszonhét asziszt került a nevünk mellé.Kiváló hangulat uralkodott a csarnokban, Budapestnek emiatt szüksége is van a kosárlabdára a felső osztályban.


Dobástérkép
MAFC
Zalakerámia ZTE KK
MAFC
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Zalakerámia ZTE KK
64%
62%
2p ktáv.
MAFC
Zalakerámia ZTE KK
22%
50%
3p táv.
MAFC
Zalakerámia ZTE KK
12%
41%
1p bünt.
MAFC
Zalakerámia ZTE KK
89%
71%
MAFC Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 11 8
Eladott labda 12 14
Lepattanó 28 38
Gólpassz 12 27
Fault 16 15
VAL 84 136
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hot

Amin
X 18 5 6 83 0 3 0 1 6 17 6 15 40 5 5 100 4 1 5 3 3 3 3 1 0 0 18 36 0

Mc Cray Ii

Toney Mikel
X 27 5 6 83 1 2 50 2 7 29 8 15 53 9 10 90 6 2 8 2 2 1 8 1 0 0 36 34 0

FODOR

Márton
X 8 3 5 60 1 2 50 0 3 0 4 10 40 0 0 0 2 0 2 1 0 3 1 7 0 1 13 30 0

CVETKOVIC

Dusan
X 4 2 4 50 0 1 0 0 4 0 2 9 22 0 0 0 3 1 4 1 0 5 0 1 1 1 4 28 0

Misek

Levente Henrik
X 0 0 3 0 0 1 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 3 0 3 0 3 1 1 0 0 0 -4 17 0

Lakits

András
10 5 7 71 0 0 0 0 2 0 5 9 56 0 0 0 1 1 2 3 2 1 0 0 0 0 9 22 0

Lakosa

Zsolt
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 4 0 4 0 1 0 1 2 0 0 9 13 0

Peringer

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 11 0

Bordács

Gábor Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Katona

József Bence
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 2 0

Szanyi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Siklós

Olivér Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 72 21 33 64 2 9 22 3 25 12 26 67 39 17 19 89 23 5 28 11 12 16 15 12 1 2 84 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

VAUGHN

Deonta Thomas
X 16 3 4 75 0 0 0 3 8 38 6 12 50 1 2 50 4 1 5 1 1 2 5 9 0 0 28 33 0

Benke

Szilárd
X 17 6 8 75 0 0 0 1 6 17 7 14 50 2 2 100 1 1 2 2 3 4 1 3 1 1 16 32 0

Radic

Ivica
X 21 9 11 82 0 1 0 0 1 0 9 13 69 3 6 50 10 1 11 2 2 0 6 0 1 0 32 29 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 14 1 6 17 0 0 0 4 4 100 5 10 50 0 0 0 5 0 5 1 2 1 1 6 0 0 20 28 0

Szabó

Zsolt András
X 6 2 5 40 1 2 50 0 3 0 3 10 30 0 0 0 6 1 7 1 3 3 0 4 0 0 8 22 0

Horváth

Ákos
17 1 1 100 1 1 100 3 4 75 5 6 83 4 4 100 4 1 5 1 2 1 2 4 0 0 26 25 0

Dr. Mohácsi

Máté
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 0 0 0 3 18 0

MIKOVIC

Milija
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 2 11 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 2 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 23 37 62 2 4 50 12 29 41 37 70 53 10 14 71 32 6 38 8 14 15 16 27 2 1 136 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek