Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2018. január 14. | 18:00
15. forduló
NOVOMATIC Aréna
74 -78
(17-23, 27-15, 17-28, 13-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Török Róbert, Szalai Zsolt (Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Sabáli Balázs: – Gratulálok a Szolnoknak, igazolta, miért is az egyik legjobb, nemzetközi porondon is helytálló magyar csapat. Az első negyed róluk szólt, de a másodikban támadó lepattanók visszaszerzésével, jól büntetőzve sikerült tizenkét pontos hátrányból fordítani. Szünet után jobban védekezett a Szolnok, kiszorítottak minket a palánk alól, nem tudtuk visszaszerezni a lepattanókat, ráadásul kihagytunk nyolc büntetőt, ami egy ilyen remek csapat ellen, mint a Szolnok nem fért bele. A küzdésért, a tartásért a csapatom, valamint a végig mellette álló szurkolótábor is megérdemli az elismerést. Folytatjuk a légiós keresését, nagy szükségünk van még egy játékosra.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Alekszics: – Gratulálok a Sopronnak és saját csapatomnak is, nagy meccs volt. A második félidőben ellenfelünk jó ritmust kapott el, amelynek nem találtuk az ellenszerét. Szünet után rendeztük a védekezést, játékunkban meglett az egyensúly, így sikerült egy nehéz meccsen értékes győzelmet aratni.


Dobástérkép
Sopron KC
Szolnoki Olaj KK
Sopron KC
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Szolnoki Olaj KK
49%
61%
2p ktáv.
Sopron KC
Szolnoki Olaj KK
13%
40%
3p táv.
Sopron KC
Szolnoki Olaj KK
26%
33%
1p bünt.
Sopron KC
Szolnoki Olaj KK
68%
75%
Sopron KC Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 9 20
Lepattanó 30 44
Gólpassz 15 15
Fault 20 24
VAL 93 113
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Duvnjak

Uros
X 7 2 5 40 1 3 33 0 4 0 3 12 25 1 1 100 3 0 3 1 0 3 2 4 0 0 8 36 0

EL-AMIN

Muhammad
X 17 3 6 50 0 3 0 2 5 40 5 14 36 5 6 83 0 0 0 4 2 5 4 5 0 0 18 36 0

Parker

Adonte
X 17 5 11 45 0 0 0 1 8 13 6 19 32 4 6 67 4 3 7 1 1 1 6 2 0 2 17 29 0

WATKINS

Ryan
X 19 3 7 43 0 1 0 2 4 50 5 12 42 7 9 78 7 4 11 2 2 1 7 1 0 0 29 29 0

Takács

Norbert
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 0 0 0 18 0

Mészáros

Máté
11 4 5 80 0 0 0 1 2 50 5 7 71 0 3 0 3 3 6 2 0 1 3 1 0 0 18 25 0

Dénes

Gábor
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 2 3 0 1 0 0 -2 18 0

Bagó

Martin
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 2 3 1 1 2 0 5 9 0

Polgárdy

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 17 35 49 1 8 13 7 27 26 25 70 36 17 25 68 19 11 30 10 9 20 24 15 2 2 93 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 11 2 2 100 0 2 0 2 7 29 4 11 36 1 2 50 4 1 5 0 1 2 3 5 0 0 15 34 0

Perry

Kendrick
X 17 3 5 60 2 2 100 0 2 0 5 9 56 7 7 100 10 0 10 1 2 4 5 3 0 1 30 34 0

Ford

Quincy G.
X 12 3 7 43 0 1 0 2 5 40 5 13 38 0 1 0 6 1 7 0 3 1 3 2 0 0 12 31 0

Kovács

Péter
X 5 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 2 4 50 3 2 5 3 3 3 2 0 0 0 8 25 0

Tóth

Ádám
X 12 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 0 0 0 2 3 5 0 2 4 1 1 0 0 14 20 0

Milosevic

Strahinja
10 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 0 0 0 5 1 6 1 3 5 1 3 0 0 15 18 0

PHILLIP

TARIK
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 4 0 4 2 1 0 3 1 2 0 15 18 0

Andric

Luksa
6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 1 1 2 0 5 5 2 0 0 0 5 16 0

Polyák

László
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 22 36 61 2 5 40 6 18 33 30 59 51 12 16 75 35 9 44 7 20 24 20 15 2 1 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek