Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2017. december 22. | 18:00
12. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
54 -79
(11-12, 20-22, 14-20, 9-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Minár László, Fodor Attila (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Jovica Arsic: Nagyon sok problémánk volt a legfontosabb az, hogy hiába védekeztünk jól az elején sajnos nagyon indiszponáltan támadtunk. Az Alba egy sokkal erősebb csapat, mely ellen nem engedhetjük meg magunknak ezt a gyenge támadó játékot. A második félidőben kijött a két csapat közötti különbség, ők 10 embert tudtak forgatni szemben a mi 6-7 bevethető játékosunkkal. Sajnos a második félidei rossz támadó és védő játék megbosszulta magát. Most nagyon komolyan kell készülnünk a nagyon jó légiósokból álló Jászberény ellen.

Vendég edző nyilatkozata
Branislav Dzunic: A MAFC első félidei jó játéka nem lepett meg, mert a MAFC fordulóról fordulóra bizonyítja, hogy jó játékra képes. Mi próbáltunk amennyire csak lehet komoly fizikális nyomást helyezni az ellenfélre, ami nem volt könnyű úgy, hogy csütörtökön értünk haza. Most két nap pihenő és utána kezdjük a felkészülést a következő meccsekre.


Dobástérkép
MAFC
Alba Fehérvár
MAFC
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Alba Fehérvár
36%
63%
2p ktáv.
MAFC
Alba Fehérvár
42%
33%
3p táv.
MAFC
Alba Fehérvár
26%
35%
1p bünt.
MAFC
Alba Fehérvár
85%
100%
MAFC Alba Fehérvár
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 13 11
Lepattanó 26 40
Gólpassz 19 18
Fault 18 15
VAL 68 123
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

CVETKOVIC

Dusan
X 10 4 7 57 1 2 50 0 3 0 5 12 42 0 0 0 5 3 8 2 2 1 0 1 0 0 12 39 0

Hot

Amin
X 6 1 3 33 0 0 0 1 6 17 2 9 22 1 2 50 5 0 5 2 4 4 3 8 0 0 12 37 0

DAVIS

Bennet
X 6 0 5 0 1 2 50 1 3 33 2 10 20 1 1 100 5 1 6 0 1 2 0 3 1 1 7 37 0

FODOR

Márton
X 3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 1 3 0 5 0 0 7 26 0

Misek

Levente Henrik
X 9 2 5 40 2 4 50 0 1 0 4 10 40 1 1 100 1 0 1 0 2 3 2 1 0 0 5 25 0

Neighbour

Will
20 2 4 50 1 3 33 2 2 100 5 9 56 8 9 89 2 1 3 0 3 4 8 1 1 0 25 29 0

Lakosa

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 1 0 7 0

Debreceni

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szanyi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

NIKITIN

Alexander
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Siklós

Olivér Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bordács

Gábor Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 9 25 36 5 12 42 5 19 26 19 56 34 11 13 85 21 5 26 6 13 18 13 19 2 2 68 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hill

Kasey
X 13 3 5 60 0 1 0 2 3 67 5 9 56 1 1 100 4 1 5 1 3 1 1 3 0 0 16 31 0

Lóránt

Péter
X 15 6 8 75 0 0 0 0 3 0 6 11 55 3 3 100 5 4 9 0 0 0 5 3 0 0 27 30 0

Keller

Ákos
X 8 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 2 2 100 5 1 6 4 1 1 2 1 0 0 19 25 0

SIMPSON

Trevis
X 17 4 5 80 0 0 0 3 9 33 7 14 50 0 0 0 2 0 2 1 2 2 2 4 0 0 17 25 0

Harris

Alandise
X 12 1 1 100 1 2 50 2 5 40 4 8 50 2 2 100 5 0 5 1 1 4 4 0 0 1 17 22 0

MOHAMMED

Alhaji
8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 2 0 2 1 1 0 3 5 0 0 16 19 0

Kovács

Ákos
6 3 7 43 0 1 0 0 1 0 3 9 33 0 0 0 2 0 2 1 0 2 1 2 0 0 6 18 0

HORTON

Chris
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 7 1 8 1 2 4 0 0 2 1 8 15 0

Filipovity

Markó
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 11 0

Keller

Iván
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 4 0

Brbaklic

Aleksa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 20 32 63 2 6 33 9 26 35 31 64 48 8 8 100 33 7 40 10 11 15 18 18 2 2 123 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek