Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2017. december 9. | 18:00
10. forduló
Bercsényi tornacsarnok
70 -88
(16-21, 21-20, 19-21, 14-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pálla Zoltán, Ádám József, Vida Béla (Szabadvári János)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics a JP-Auto JKSE vezetőedzője: Gratulálok a paksiaknak, végig kontrollálták a mérkőzést, megérdemelten nyertek. Mi nem tudtunk saját ritmusunkban játszani, sok könnyű pontot engedélyeztünk ellenfelünknek. A folyamatos felzárkózás pedig felőrölte az erőnket.

Vendég edző nyilatkozata
Teo Csizmics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Sokat gyakoroltuk a héten a védekezést, s amit elterveztünk, annak nagy részét sikerült is megvalósítanunk. Első sorban a berényi kis emberek dolgát szerettük volna megnehezíteni, s ezt meg is oldottuk. Döntő volt, hogy 54-54-nél is jó döntéseket hoztunk.


Dobástérkép
Jászberény
Atomerőmű SE
Jászberény
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberény
Atomerőmű SE
67%
74%
2p ktáv.
Jászberény
Atomerőmű SE
14%
38%
3p táv.
Jászberény
Atomerőmű SE
33%
48%
1p bünt.
Jászberény
Atomerőmű SE
93%
69%
Jászberény Atomerőmű SE
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 11 11
Lepattanó 25 31
Gólpassz 17 16
Fault 14 17
VAL 90 115
Statisztika
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nelson

Remon Migguel
X 19 2 6 33 0 4 0 3 6 50 5 16 31 6 6 100 0 0 0 4 0 3 5 6 0 0 23 37 0

Wallace

Devante
X 11 2 3 67 1 3 33 1 4 25 4 10 40 2 2 100 6 3 9 2 4 2 5 4 0 0 21 36 0

Rakic

Miljan
X 16 1 1 100 0 1 0 4 10 40 5 12 42 2 2 100 5 0 5 0 3 0 1 3 1 0 16 36 0

Cseh

György
X 8 3 3 100 1 1 100 0 0 0 4 4 100 0 0 0 4 3 7 0 2 3 1 0 0 0 14 28 0

Lucic

Uros
X 7 2 3 67 0 5 0 0 2 0 2 10 20 3 4 75 2 0 2 0 1 2 3 1 0 0 3 27 0

Kerpel-Fronius

Balázs
9 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 1 1 100 0 2 2 1 0 1 2 0 0 0 12 23 0

Molnár

Marcell József
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 3 0 0 1 8 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 5 0

Novák

Áron Mihály
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

NYÍRI

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 14 21 67 2 14 14 8 24 33 24 59 41 14 15 93 17 8 25 7 11 14 17 17 1 0 90 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 13 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 4 4 100 8 5 13 1 3 1 3 2 0 0 28 36 0

Hinds

Jabarie
X 19 6 6 100 0 1 0 2 6 33 8 13 62 1 2 50 2 1 3 3 3 3 2 6 0 0 24 35 0

BARNIES

TROY
X 11 2 3 67 2 2 100 1 2 50 5 7 71 0 0 0 5 1 6 0 2 3 1 3 0 0 17 30 0

Guinn

R.t.
X 13 0 1 0 1 2 50 3 5 60 4 8 50 2 2 100 2 0 2 0 0 1 2 0 0 0 13 20 0

ALLEN

Seth Edwin
X 5 1 5 20 0 2 0 1 5 20 2 12 17 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 2 0 1 -2 18 0

Ruják

András Baldvin
20 5 5 100 0 1 0 3 3 100 8 9 89 1 2 50 1 0 1 1 0 3 2 1 0 0 23 31 0

OGUNYEMI

Javion
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 3 33 3 1 4 0 0 2 2 0 0 0 10 19 0

Medve

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 2 2 0 0 2 7 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 20 27 74 3 8 38 11 23 48 34 58 59 9 13 69 23 8 31 5 11 17 14 16 0 1 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek