Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2017. október 14. | 18:00
4. forduló
Arena Savaria
96 -61
(28-22, 27-13, 21-9, 20-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Frányó Péter, Boros Tamás, Hervay Tibor (Szabadvári János)

Hazai edző nyilatkozata
Srecko Sekulovic, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: bár kicsit fáradtak voltunk, végig komolyan vettük a meccset. Valamennyi negyedet jól kontrolláltuk, amint elkaptuk a ritmust, nem volt semmi probléma. Az első pár perc után felgyorsultunk, és jobban is védekeztünk, nem volt kérdés, hogy nyerünk. Csapatkapitányunk, Váradi Benedek kisebb izomhúzódást szenvedett, ha be kellett volna állnia, ő is segített volna. A MAFC ellen nehéz játszani, mert mindig nehezebb motiválni a játékosokat, mit például a jövő heti ellenfelünk, a Körmend ellen. Örülök, hogy a fiataljaink nagyon jól tudtak élni a lehetőséggel.

Vendég edző nyilatkozata
Jovica Arsic, a MAFC vezetőedzője: nehéz bármit is mondani egy ilyen meccset követően, de valamivel jobban kezdtünk, mint a legutóbbi meccsünkön, aztán hamar szétestünk teljesen. Csak az első negyedben volt esélyünk arra, hogy tartsuk a hazaiakat. Aztán sokkal lassabban játszottunk, és hamar kijött a nagy különbség a két csapat között. A Falco dobóteljesítményben, játéktudásban, szinte mindenben előttünk jár. Gyengén védekeztünk, sok könnyű, tiszta kosarat szereztek, semmi esélyünk nem volt a második félidőben sem.


Dobástérkép
Falco KC
MAFC
Falco KC
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
MAFC
83%
57%
2p ktáv.
Falco KC
MAFC
30%
46%
3p táv.
Falco KC
MAFC
33%
9%
1p bünt.
Falco KC
MAFC
76%
56%
Falco KC MAFC
Szerzett labda 7 3
Eladott labda 5 11
Lepattanó 36 37
Gólpassz 27 10
Fault 17 18
VAL 139 72
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Norfleet

Julian Vincent
X 13 4 4 100 1 2 50 1 8 13 6 14 43 0 0 0 3 1 4 0 0 3 1 4 0 0 14 26 0

Govens

Darrin Anthony
X 17 1 1 100 1 1 100 2 4 50 4 6 67 7 7 100 4 0 4 2 1 2 4 10 0 0 34 25 0

Borisov

Milos
X 14 1 1 100 0 2 0 3 5 60 4 8 50 3 4 75 8 0 8 0 2 2 2 1 0 0 18 23 0

Perl

Zoltán
X 17 4 4 100 1 1 100 2 3 67 7 8 88 1 1 100 3 0 3 4 1 1 4 3 0 0 29 23 0

Tóth

Norbert Péter
X 2 1 1 100 0 3 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 2 0 0 4 18 0

Pustahvar

Aliaksandr
6 3 5 60 0 0 0 0 8 0 3 13 23 0 0 0 2 2 4 1 1 3 1 2 2 1 5 26 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 2 1 3 0 0 3 3 2 0 0 3 15 0

Hódi

Patrik
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 7 13 0

KOVÁCS

Bence
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 2 0 1 4 12 0

ZIGERANOVIC

Ivan
10 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 2 5 40 1 1 2 0 0 0 3 0 0 0 12 12 0

Dancsecs

András
9 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 9 7 0

Váradi

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 19 23 83 3 10 30 13 40 33 35 73 48 13 17 76 28 8 36 7 5 17 18 27 2 2 139 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

DAVIS

Bennet
X 20 7 7 100 3 3 100 0 1 0 10 11 91 0 0 0 9 0 9 1 1 3 0 3 1 0 32 36 0

Lakits

András
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 3 4 7 1 1 2 1 3 0 0 8 31 0

Hot

Amin
X 3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 3 1 4 1 1 5 1 1 0 0 5 30 0

Misek

Levente Henrik
X 2 0 1 0 1 2 50 0 3 0 1 6 17 0 2 0 3 0 3 0 2 2 2 0 0 0 -2 30 0

CVETKOVIC

Dusan
X 9 2 4 50 0 2 0 1 4 25 3 10 30 2 4 50 4 1 5 0 2 2 5 0 0 1 8 17 0

FODOR

Márton
6 2 6 33 0 2 0 0 5 0 2 13 15 2 3 67 1 0 1 0 1 2 2 2 0 0 -2 26 0

Neighbour

Will
15 5 7 71 1 3 33 0 4 0 6 14 43 3 3 100 4 2 6 0 1 0 3 0 0 1 15 18 0

Debreceni

Dániel
6 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 2 4 50 2 0 2 0 2 2 3 1 1 0 8 9 0

Szanyi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Siklós

Olivér Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 17 30 57 6 13 46 2 22 9 25 65 38 9 16 56 29 8 37 3 11 18 17 10 2 2 72 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek