Férfi NB I. A csoport- 2017/2018
2017. szeptember 30. | 18:00
1. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
84 -68
(27-20, 24-18, 22-13, 11-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás, Praksch Péter, Minár László (Páli Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Teo Cizmic: Köszönöm kollégám gratulációját. Úgy vélem ennél nekik jobb csapatuk van, nagyon szezon elején járunk még. Nehéz meccs volt ez mindkét fél számára. Kollégám remek csapatot rakott össze, értékes ez a győzelem. A játékosaim nagy akarattal és energiával játszottak a mai meccsen, a védekezés mellett pedig a támadásunk is rendben volt, hiszen 51 pontig jutottunk az első félidőben. Mást játszottunk, mint amit vártak tőlünk sokan, sikerült meglepnünk ellenfelünket.

Vendég edző nyilatkozata
Srecko Sekulovic: Gratulálok a Paksnak, megérdemelten nyertek. 7-2 után kikapcsoltunk, így nem lehet játszani. Nem igazán akadt jó egyéni teljesítmény ma nálunk, ráadásul három negyedet is elvesztettünk, csak az utolsót tudtuk megnyerni. Hosszú még a bajnokság, de ha így folytatjuk, nem lesz jó. Az, hogy idegenben léptünk pályára, nem lehet mentség.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Falco KC
Atomerőmű SE
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Falco KC
64%
50%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Falco KC
38%
14%
3p táv.
Atomerőmű SE
Falco KC
40%
28%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Falco KC
60%
83%
Atomerőmű SE Falco KC
Szerzett labda 6 5
Eladott labda 6 9
Lepattanó 40 35
Gólpassz 13 10
Fault 17 18
VAL 120 80
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 10 1 1 100 2 4 50 1 2 50 4 7 57 1 2 50 9 4 13 0 0 3 6 4 2 0 31 35 0

Hinds

Jabarie
X 17 6 8 75 0 3 0 1 3 33 7 14 50 2 2 100 1 0 1 3 1 1 2 1 0 0 16 29 0

ALLEN

Seth Edwin
X 17 3 4 75 2 4 50 2 7 29 7 15 47 1 2 50 3 0 3 2 2 2 2 2 0 0 15 28 0

OGUNYEMI

Javion
X 11 3 5 60 2 2 100 0 1 0 5 8 63 1 2 50 4 6 10 0 1 2 3 0 2 1 21 24 0

Medve

Máté
X 6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 0 5 1 1 0 0 9 22 0

Ruják

András Baldvin
7 2 4 50 0 2 0 1 2 50 3 8 38 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 28 0

BARNIES

TROY
11 2 5 40 0 1 0 2 5 40 4 11 36 1 2 50 7 0 7 1 1 1 4 2 0 0 16 25 0

Gulyás

Milán Róbert
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 0 3 0 0 3 0 0 0 0 8 9 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 18 28 64 6 16 38 10 25 40 34 69 49 6 10 60 30 10 40 6 6 17 18 13 4 1 120 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Govens

Darrin Anthony
X 18 5 9 56 0 1 0 2 4 50 7 14 50 2 2 100 7 2 9 1 2 4 2 2 0 1 23 37 0

Váradi

Benedek
X 9 3 3 100 0 1 0 1 6 17 4 10 40 0 0 0 4 1 5 0 1 1 0 5 0 0 12 34 0

Borisov

Milos
X 11 2 4 50 0 4 0 2 7 29 4 15 27 1 2 50 3 3 6 0 1 1 1 0 0 1 5 33 0

Perl

Zoltán
X 13 2 3 67 1 2 50 1 3 33 4 8 50 4 4 100 5 1 6 1 1 1 5 2 0 0 22 32 0

ZIGERANOVIC

Ivan
X 4 1 5 20 0 1 0 0 0 0 1 6 17 2 4 50 3 2 5 1 1 3 3 0 1 1 6 17 0

Tóth

Norbert Péter
0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 1 0 0 -1 21 0

Norfleet

Julian Vincent
9 0 3 0 1 1 100 1 5 20 2 9 22 4 4 100 2 0 2 2 2 3 5 0 0 1 9 17 0

Pustahvar

Aliaksandr
4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 4 9 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

KOVÁCS

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 14 28 50 2 14 14 7 25 28 23 67 34 15 18 83 25 10 35 5 9 18 17 10 1 4 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek