Női NB I. A csoport- 2016/2017
2017. január 21. | 17:30
14. forduló
Generali Aréna
89 -50
(31-5, 21-23, 15-10, 22-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Hervay Tibor, Balogh Gyula (Schäffer Béla)

Hazai edző nyilatkozata
Maikel López: Nagyon örülök annak, hogy minden egyes pályára lépő játékos hozzá tudott tenni a mai győzelmünkhöz. Az elmúlt két hétben igyekeztünk az új játékosokat beépíteni a rendszerbe. Az első lépést ez irányba megtettük, de tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát, hogy egységes csapatunk legyen a jövőben is, és meg tudjunk felelni a szurkolóink valamint a támogatóink elvárásainak.

Vendég edző nyilatkozata
Igor Szkocsovszki: Nagyon rosszul kezdtünk, az első negyed döntőnek bizonyult, 31-5-ről nagyon nehéz visszajönni. A második negyedben már kicsit jobban játszottunk, de nem tudom, hogy a Diósgyőr ekkor már mennyire akart keményen játszani. A második félidőben megpróbáltunk agresszívebb védekezésre átállni, de sajnos nem sikerült, fejben nem voltunk ma meccsben. A Diósgyőr remekül játszott, gratulálok a hazaiaknak. Ilyen a kosárlabda. Megyünk tovább.


Dobástérkép
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
63%
48%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
26%
15%
3p táv.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
42%
45%
1p bünt.
Aluinvent DVTK Miskolc
Vasas Akadémia
83%
56%
Aluinvent DVTK Miskolc Vasas Akadémia
Szerzett labda 18 4
Eladott labda 14 24
Lepattanó 41 32
Gólpassz 19 13
Fault 16 19
VAL 135 43
Statisztika
Aluinvent DVTK Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

RASHEED

Rita Salwa
X 17 4 4 100 0 2 0 1 4 25 5 10 50 6 6 100 0 1 1 5 2 2 7 4 0 0 27 27 0

Krajisnik

Tina
X 7 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 1 2 50 8 2 10 3 1 0 3 2 1 0 20 22 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 9 0 1 0 0 0 0 3 6 50 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 4 0 0 10 20 0

SZECSI

O
X 4 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 6 1 7 3 0 2 1 2 1 0 15 18 0

Czank

Timea
X 16 2 2 100 1 2 50 3 3 100 6 7 86 1 2 50 2 0 2 1 1 2 1 1 0 0 18 18 0

PRAHALIS

Samantha
5 1 3 33 0 2 0 1 2 50 2 7 29 0 0 0 1 4 5 2 5 1 1 2 0 0 5 20 0

RUFFIN PRATT

TIERRA LA SHE
10 3 5 60 1 5 20 0 2 0 4 12 33 2 2 100 2 1 3 2 1 0 2 1 1 1 10 18 0

TOMLINSON

L
7 2 2 100 1 2 50 0 0 0 3 4 75 1 2 50 5 1 6 0 1 0 2 2 0 0 14 18 0

Adamecz

Lilla
5 0 0 0 1 2 50 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 3 12 0

Bach

Boglárka
5 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 2 0 2 1 0 2 1 1 1 0 11 11 0

Győri

Dorottya
4 1 1 100 1 2 50 0 2 0 2 5 40 0 0 0 2 2 4 0 2 3 0 0 0 0 3 10 0

Gorjanácz

Ágnes
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0
Összesen 5 89 17 27 63 5 19 26 10 24 42 32 70 46 15 18 83 29 12 41 18 14 16 19 19 4 1 135 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dúl

Panka Dulcinea
X 17 2 4 50 1 4 25 3 4 75 6 12 50 2 2 100 2 1 3 1 2 5 3 1 0 1 17 34 0

COLIC

Znezana
X 3 0 2 0 0 8 0 1 4 25 1 14 7 0 0 0 5 1 6 1 4 2 1 10 0 2 4 32 0

Mérész

Beatrix
X 10 3 4 75 2 8 25 0 0 0 5 12 42 0 0 0 3 1 4 1 6 3 3 1 0 1 6 29 0

ROCHEL

Cassandra Lynn
X 7 3 4 75 0 3 0 0 0 0 3 7 43 1 5 20 8 3 11 0 4 3 5 1 1 0 13 28 0

Solymosi

Noémi
X 2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 2 1 1 0 0 0 2 19 0

Dusanic

Latinka
2 0 4 0 1 3 33 0 1 0 1 8 13 0 0 0 2 1 3 0 3 2 2 0 0 0 -3 24 0

BAJNÓCZI

Viktória
5 0 0 0 0 3 0 1 2 50 1 5 20 2 2 100 1 1 2 0 3 2 1 0 0 0 1 18 0

DOBOS

Ágnes
4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 0 3 16 0

BACHVAROVA

Radoslava
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Orsolya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 50 10 21 48 5 33 15 5 11 45 20 65 31 5 9 56 22 10 32 4 24 19 16 13 1 4 43 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek