Férfi NB I. A csoport- 2016/2017
2016. november 13. | 17:00
7. forduló
Messzi István Sportcsarnok
62 -68
(12-13, 16-16, 17-16, 17-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
, Pozsonyi László, Balogh Gyula (Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor: Gratulálok a Zetének. Úgy gondolom, hogy a játékosaimat nem érheti szemrehányás. Adtunk egy előnyt a Zetének, amit utána sikerült visszahozni. Nüanszok döntöttek, de a végén kaptunk pár triplát ezek döntötték el a mérkőzést. A védekezésünk sokat javult az előzőhöz mérkőzéshez képest.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás: Először is nagyon örülök a győzelemnek. Gratulálok a Kecskemétnek nagyon nehéz meccs volt. Az elején nagy fort tudtunk kialakítani. A váltások nem mentek zökkenőmentesen. Bár két légiósunk nem játszott jól, de magyarjaink nagyon jól teljesítettel. Van egy olyan eltervezett tervünk, hogy a magyarokra nagy hangsúlyt fektetünk.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
100%
100%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
9%
7%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
7%
32%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Zalakerámia ZTE KK
82%
80%
KTE-Duna Aszfalt Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 11 10
Lepattanó 34 31
Gólpassz 14 14
Fault 19 19
VAL 88 93
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 21 5 5 100 2 6 33 1 5 20 8 16 50 4 4 100 4 1 5 0 1 3 5 4 0 0 26 35 0

Ivosev

Tamás
X 7 3 3 100 0 3 0 0 3 0 3 9 33 1 2 50 9 2 11 3 2 3 4 2 0 0 18 35 0

Pongó

Máté
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 2 4 1 3 0 0 4 33 0

MIDDLETON

Lamont
X 5 2 2 100 0 4 0 0 3 0 2 9 22 1 1 100 2 1 3 0 3 1 3 0 0 0 1 23 0

Karahodzic

Kemal
X 21 9 9 100 0 4 0 0 0 0 9 13 69 3 4 75 4 3 7 2 2 2 6 2 0 0 31 22 0

Pongó

Martin
2 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 0 1 -1 24 0

Mészáros

Máté
0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 2 0 0 0 18 0

Molnár

Márton
6 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 2 4 0 0 2 0 0 0 0 9 9 0

Jakab

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Hegedűs

Gergely Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 23 23 100 2 22 9 1 15 7 26 60 43 9 11 82 25 9 34 6 11 19 19 14 0 1 88 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Benke

Szilárd
X 12 1 1 100 1 2 50 2 6 33 4 9 44 2 2 100 1 0 1 3 1 4 2 2 1 0 15 37 0

Ubilla

Emmanuel
X 30 5 5 100 0 4 0 5 8 63 10 17 59 5 6 83 4 2 6 1 1 1 8 4 0 0 40 37 0

Szabó

Zsolt András
X 11 5 5 100 0 3 0 0 5 0 5 13 38 1 2 50 8 5 13 0 1 3 5 2 0 0 21 33 0

Norfleet

Julian Vincent
X 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 3 2 0 0 -2 25 0

Drungilas

Adomas
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 0 4 0 3 4 0 1 0 0 1 16 0

Dr. Mohácsi

Máté
11 1 1 100 0 1 0 3 7 43 4 9 44 0 0 0 3 1 4 1 1 1 1 1 0 0 12 22 0

Kerpel-Fronius

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 1 0 0 2 19 0

Czinger

Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 1 0 0 4 9 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Gáll

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 14 14 100 1 14 7 10 31 32 25 59 42 8 10 80 23 8 31 6 10 19 19 14 1 0 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek