Férfi NB I. A csoport- 2016/2017
2016. december 10. | 18:00
10. forduló
Arena Savaria
107 -80
(30-16, 29-15, 27-31, 21-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
, Török Róbert

Hazai edző nyilatkozata
Srecko Sekulovic: A zalaegerszegi mérkőzésünk után nagyon nehéz héten vagyunk túl. Sokat dolgoztunk, megpróbáltuk kijavítani a hibáinkat, örülök, hogy ma este ezt viszont láthattam. Minden edző szereti látni, amikor csapata száz százalékot nyújt, és jön az eredmény. Ma este tényleg mi domináltunk támadásban és védekezésben is, nagyon jól koncentrált a csapat, Zigeranovic érkezésével több a rotációs lehetőségünk is. Jó úton vagyunk, de nagyon korai lenne bármit is mondani, mert nagyon kiegyenlített a mezőny. Továbbra is meg akarjuk védeni hazai veretlenségünket, de nem szabad elbízni magunkat a szerdai, MAFC elleni mérkőzésen sem, mert veszélyes csapat a fővárosiaké is.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám: Először is gratulálok a Falconak a győzelemhez! Ellenfelünk ma megmutatta, miért tartották őket nagyon komoly potenciálnak a bajnokság elején, úgy gondolom, a későbbiek során ezt még jobban fogják erősíteni. Nagyon jól játszottak, főleg támadásban, a statisztika önmagáért beszél. Remek ritmusban kezdték a mérkőzést, amihez nem tudtunk alkalmazkodni, nem akarok azzal foglalkozni, hogy vannak problémáink, most sem szeretnék, de azért sajnos tudni kell, hogy vannak. Az elmúlt időszakban annyi sérülésünk volt, amik most nem tették lehetővé, hogy ma szoros mérkőzést játsszunk. Attól függetlenül, hogy azért küzdöttünk, harcoltunk, sajnos ma ennyire futotta az erőnkből. Hazai mérkőzéseink a jövőben nagyon fontosak lesznek, azokra koncentrálunk, a következő, Szolnok elleni derbire szeretnénk maximálisan felkészülni, és teljes kerettel kiállni.


Dobástérkép
Falco KC
Kaposvári KK
Falco KC
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Kaposvári KK
58%
54%
2p ktáv.
Falco KC
Kaposvári KK
25%
27%
3p táv.
Falco KC
Kaposvári KK
59%
50%
1p bünt.
Falco KC
Kaposvári KK
77%
80%
Falco KC Kaposvári KK
Szerzett labda 8 4
Eladott labda 5 11
Lepattanó 34 31
Gólpassz 27 21
Fault 16 19
VAL 154 108
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Govens

Darrin Anthony
X 25 2 3 67 1 1 100 5 6 83 8 10 80 4 4 100 9 1 10 2 1 1 3 9 0 0 46 35 0

MEDFORD

Lester
X 25 0 1 0 2 3 67 5 7 71 7 11 64 6 8 75 4 0 4 1 0 2 5 3 0 0 32 27 0

Váradi

Benedek
X 9 0 1 0 0 4 0 3 6 50 3 11 27 0 0 0 3 3 6 3 1 1 2 3 0 2 14 25 0

ZIGERANOVIC

Ivan
X 13 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 5 7 71 3 1 4 2 1 3 4 1 1 0 20 22 0

Pustahvar

Aliaksandr
X 14 1 2 50 0 1 0 4 6 67 5 9 56 0 0 0 0 3 3 0 0 2 0 3 0 1 16 21 0

Tóth

Norbert Péter
6 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 3 1 0 10 18 0

Kovács

Péter
3 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 1 2 50 1 0 1 0 0 1 1 2 0 0 1 17 0

Turner

Ray
12 4 5 80 0 1 0 0 0 0 4 6 67 4 5 80 3 0 3 0 1 4 4 0 0 1 15 16 0

Simon

Kristóf Gábor
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 3 0 0 2 12 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 5 0

Kozma

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 107 15 26 58 3 12 25 17 29 59 35 67 52 20 26 77 24 10 34 8 5 16 19 27 2 4 154 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wisseh

Jaytornah
X 14 1 5 20 1 2 50 2 3 67 4 10 40 4 6 67 1 0 1 0 3 2 4 9 0 0 17 33 0

Cooke

Malik Rashad
X 15 2 3 67 0 2 0 3 4 75 5 9 56 2 2 100 6 1 7 2 2 4 2 2 1 1 23 30 0

DUREN

Javier Renez
X 25 3 4 75 1 3 33 4 8 50 8 15 53 5 6 83 5 1 6 0 2 4 4 1 0 0 26 30 0

Simms

Kenny
X 13 5 10 50 1 1 100 0 0 0 6 11 55 1 1 100 5 3 8 2 2 4 1 2 3 1 22 27 0

Baki

Gergely
X 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 1 0 0 0 -1 22 0

FODOR

Márton
6 2 3 67 1 3 33 0 4 0 3 10 30 0 0 0 0 0 0 0 1 2 2 2 0 0 2 20 0

Papp

Péter
5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 3 0 0 8 17 0

Grebenár

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 0 1 1 1 0 0 5 13 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 0 0 0 3 6 0

Kocsis

Zalán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 2 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hendlein

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 15 28 54 4 15 27 10 20 50 29 63 46 12 15 80 23 8 31 4 11 19 16 21 4 2 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek