Férfi NB I. A csoport- 2016/2017
2017. január 7. | 18:00
12. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
71 -72
(17-18, 23-20, 9-22, 22-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Török Róbert, Söjtöry Tamás, Gál János

Hazai edző nyilatkozata
Gediminas Petrauskas az ASE edzője: Gratulálok a Kecskemétnek! Egy dobás képes eldönteni a győztes kilétét, de a meccs soha nem arról az egy dobásról szól. Minden meccsen van 10-12 olyan percünk, mikor semmit nem tudunk csinálni támadásban és védekezésben. Ahogy a Pécs ellen, most is túl nagy előnyt adtunk az ellenfélnek, túl sok energiát emésztett fel, hogy visszajöjjünk utána a meccsbe. A játékosoknak meg kell érteniük, hogy csak a küzdelemmel, a harccal nem lehet megnyerni egy mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor a KTE edzője: Gratulálok mindkét csapatnak, csúsztak-másztak, utolsó leheletükig hajtottak. Mindkét gárda felkészült a mérkőzésre, de a szerencse ezúttal mellettünk állt, így mi nyertünk. Nagy szükségünk olt erre a sikerre, mely az első idegenben aratott győzelmünk volt idén. Ismét tettünk egy lépést a céljaink elérésének irányába.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
67%
54%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
33%
29%
3p táv.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
23%
36%
1p bünt.
Atomerőmű SE
KTE-Duna Aszfalt
78%
71%
Atomerőmű SE KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 11 10
Eladott labda 18 15
Lepattanó 40 29
Gólpassz 13 19
Fault 22 28
VAL 106 98
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Ákos
X 7 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 0 0 0 2 1 3 1 3 2 3 3 0 0 8 35 0

Tiby

Matthew James
X 17 7 7 100 0 2 0 0 3 0 7 12 58 3 6 50 7 5 12 3 1 5 6 1 0 0 30 30 0

Lawrence

Gilbert
X 13 0 2 0 1 1 100 3 6 50 4 9 44 2 2 100 8 2 10 2 3 4 4 2 0 0 23 29 0

SamA©nas

Laurynas
X 14 2 3 67 0 0 0 1 6 17 3 9 33 7 9 78 2 1 3 2 5 3 9 1 0 0 16 29 0

Hill JR

Paul
X 13 2 2 100 0 2 0 1 6 17 3 10 30 6 6 100 2 3 5 1 1 3 6 3 0 0 20 27 0

WILL

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 2 3 2 0 2 0 0 3 21 0

WATKINS

Ryan
7 1 2 50 1 1 100 1 1 100 3 4 75 0 0 0 3 0 3 0 2 1 0 0 1 0 8 15 0

Illés

Máté Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 -1 5 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Bagó

Martin
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 4 0
Összesen 5 71 14 21 67 2 6 33 7 31 23 23 58 40 18 23 78 28 12 40 11 18 22 28 13 1 0 106 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 17 1 2 50 1 3 33 3 6 50 5 11 45 4 4 100 2 0 2 2 3 2 4 2 0 1 18 36 0

Ivosev

Tamás
X 18 5 8 63 1 1 100 1 4 25 7 13 54 3 5 60 7 1 8 1 4 4 7 2 0 0 24 33 0

Đukanovic

Milutin
X 15 2 3 67 0 0 0 3 11 27 5 14 36 2 2 100 3 0 3 0 5 4 4 2 0 0 10 26 0

Karahodzic

Kemal
X 4 2 7 29 0 1 0 0 0 0 2 8 25 0 0 0 4 1 5 3 1 3 2 2 0 0 9 23 0

Pongó

Martin
X 2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 5 0 1 0 0 2 17 0

Pongó

Máté
9 1 1 100 0 1 0 2 2 100 3 4 75 1 2 50 2 1 3 3 2 4 3 8 0 0 22 31 0

Mészáros

Máté
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 1 0 0 8 19 0

Hegedűs

Gergely Ferenc
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 4 50 2 2 4 0 0 3 2 1 0 0 5 11 0

Molnár

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0

Fehér

Péter József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dobos

László Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 13 24 54 2 7 29 10 28 36 25 59 42 12 17 71 24 5 29 10 15 28 22 19 0 1 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek