Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. március 2. | 18:30
21. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
91 -71
(18-12, 21-14, 22-17, 30-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Balog György, Surányi Gábor (Benczur Lajos)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav: — A fiúk tényleg megérdemelnek minden elismerést, mert az első pillanattól kezdve megmutatták, hogyan fognak játszani. A Sopron is felvette a harcot, és egy ideig amolyan play-off-szagu volt a meccs, de csak addig, amíg el nem húztunk. Csapatként játszottunk, az irányítónk is úgy érezte, hogy nem kell erőltetnie a pontszerzést, de játékban viszont jó teljesítményt nyújtott. Harmadik meccsen domináltunk a lepattanózásban, ez is segített bennünket a győzelem kivívásában.

Vendég edző nyilatkozata
Sabáli Balázs: — Bebizonyosodott, hogy az Albának nagyon jó csapata van, és ezzel a fizikummal nem tudtuk velük felvenni a versenyt. Sajnos az első negyed meghatározó volt, hiába voltak meg a jó besegítéseink, és az üres helyzeteink, végig futottunk az eredmény után. Amikor egy pici sanszunk lett volna közelebb kerülni, akkor egyéni hibákból két triplát kaptunk, és ebből a szempontból esélytelenek voltunk a mai találkozón.


Dobástérkép
TLI-Alba Fehérvár
Sopron KC
TLI-Alba Fehérvár
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TLI-Alba Fehérvár
Sopron KC
77%
61%
2p ktáv.
TLI-Alba Fehérvár
Sopron KC
60%
0%
3p táv.
TLI-Alba Fehérvár
Sopron KC
35%
33%
1p bünt.
TLI-Alba Fehérvár
Sopron KC
67%
55%
TLI-Alba Fehérvár Sopron KC
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 12 11
Lepattanó 40 25
Gólpassz 20 19
Fault 15 14
VAL 134 87
Statisztika
TLI-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Myles

Anthony
X 19 8 9 89 0 0 0 1 6 17 9 15 60 0 0 0 8 1 9 0 1 1 1 2 0 0 24 29 0

Spurlock

Tristan
X 17 1 2 50 1 2 50 4 7 57 6 11 55 1 2 50 4 0 4 2 0 3 1 5 1 0 24 28 0

Pearson

Ryan
X 13 5 6 83 0 0 0 1 3 33 6 9 67 0 0 0 3 1 4 1 2 3 1 1 0 0 15 25 0

Lóránt

Péter
X 13 4 6 67 2 2 100 0 3 0 6 11 55 1 1 100 5 2 7 2 0 2 2 2 1 0 22 21 0

Fred Chery

Kenny
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 3 1 4 0 2 1 4 2 0 0 5 20 0

Wright

Jerrel Lamont
14 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 2 3 67 2 2 4 1 0 2 2 3 0 0 22 21 0

Supola

Zoltán
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 0 0 6 17 0

SIMON

Balázs
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 2 1 2 1 1 0 0 5 14 0

Markovic

Luka
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 0 2 1 0 0 3 13 0

Tóth

Péter
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 5 6 0

Filipovity

Markó
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 3 3 0

Csorvási

Milán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 3 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 91 27 35 77 3 5 60 9 26 35 39 66 59 4 6 67 32 8 40 8 12 15 14 20 2 0 134 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Norbert
X 14 1 1 100 0 0 0 4 6 67 5 7 71 0 0 0 2 1 3 2 2 2 0 0 0 0 15 28 0

Ruják

András Baldvin
X 9 0 1 0 0 1 0 3 4 75 3 6 50 0 0 0 2 0 2 0 4 2 1 1 0 0 6 28 0

Tóth

Gergely
X 12 5 5 100 0 1 0 0 6 0 5 12 42 2 4 50 1 2 3 0 1 0 5 1 0 0 11 23 0

Jerome Tiggs

Kevin
X 8 0 4 0 0 0 0 2 5 40 2 9 22 2 2 100 1 2 3 0 1 2 1 3 0 0 7 23 0

Bavcic

Edin
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 0 2 1 1 3 2 1 0 1 8 18 0

Taylor

Travis T.
20 9 14 64 0 1 0 0 0 0 9 15 60 2 4 50 10 1 11 2 0 1 4 1 0 0 30 27 0

Laroche

Hernst
4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 9 0 1 10 22 0

RANCIC

Damir
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 3 0 0 1 21 0

Dénes

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 0 0 0 -2 9 0

Bán

Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 1 0

Molnár

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

KÁNTOR

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 19 31 61 0 4 0 9 27 33 28 62 45 6 11 55 19 6 25 7 11 14 15 19 0 2 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek