Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. február 6. | 18:00
17. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
93 -69
(27-14, 25-16, 18-21, 23-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Söjtöry Tamás, Kulcsár Tibor (Szabadvári János)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav: — Egész jól játszottunk mind támadásban, mind védekezésben. Az első félidőben nyújtott teljesítményünk meghatározta a mérkőzést, jól lepattanóztunk, és csapatként nyertünk.

Vendég edző nyilatkozata
Borisz Maljkovics: — Nagyon jó, és atletikus csapat az Alba, amely ellen nehéz védekezni. Az első félidőben agresszív ritmusban játszottak, fölénk kerekedtek, míg a szünet után ébresztőt fújtunk, de ez ezen a meccsen nem volt elég. A végeredmény szempontjából fontos volt, hogy tizenhét támadólepattanót szereztek, többet tudtak támadni.


Dobástérkép
TLI-Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
TLI-Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TLI-Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
56%
65%
2p ktáv.
TLI-Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
80%
25%
3p táv.
TLI-Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
30%
30%
1p bünt.
TLI-Alba Fehérvár
KTE-Duna Aszfalt
64%
64%
TLI-Alba Fehérvár KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 11 4
Eladott labda 8 13
Lepattanó 42 30
Gólpassz 16 13
Fault 11 22
VAL 137 77
Statisztika
TLI-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Myles

Anthony
X 22 7 11 64 0 0 0 2 6 33 9 17 53 2 3 67 0 2 2 2 0 1 5 1 0 0 23 29 0

Spurlock

Tristan
X 14 3 7 43 0 0 0 2 3 67 5 10 50 2 3 67 8 2 10 2 2 1 4 5 2 0 29 26 0

Fred Chery

Kenny
X 8 0 3 0 2 2 100 1 2 50 3 7 43 1 2 50 2 0 2 2 1 0 3 1 1 0 11 25 0

Lóránt

Péter
X 21 7 11 64 1 1 100 1 2 50 9 14 64 2 2 100 3 9 12 2 0 0 4 4 1 0 39 25 0

Supola

Zoltán
X 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 1 0 0 -3 21 0

Pearson

Ryan
12 5 9 56 0 1 0 0 0 0 5 10 50 2 2 100 4 3 7 1 2 4 4 0 0 0 17 19 0

SIMON

Balázs
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 7 18 0

Csorvási

Milán
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 0 0 0 7 14 0

Markovic

Luka
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 2 0 1 0 1 0 1 2 1 2 0 1 0 13 0

Filipovity

Markó
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 0 0 1 0 0 0 7 10 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 29 52 56 4 5 80 6 20 30 39 77 51 9 14 64 25 17 42 11 8 11 22 16 4 1 137 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 20 5 7 71 0 2 0 3 5 60 8 14 57 1 1 100 2 2 4 2 2 2 3 5 0 1 26 32 0

Ivosev

Tamás
X 15 6 9 67 0 2 0 1 2 50 7 13 54 0 3 0 5 0 5 0 3 3 2 0 0 1 10 28 0

Pongó

Martin
X 3 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 2 0 0 3 27 0

Karahodzic

Kemal
X 18 7 10 70 0 1 0 0 1 0 7 12 58 4 5 80 3 4 7 0 1 3 4 1 1 1 24 25 0

Mészáros

Máté
2 0 2 0 1 2 50 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 0 0 0 0 19 0

Pongó

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 4 1 5 2 2 2 0 1 0 1 6 19 0

Jakab

Péter
6 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 2 2 100 1 0 1 0 1 5 1 0 0 0 6 14 0

Hegedűs

Gergely Ferenc
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 4 0 4 0 0 1 0 1 0 0 4 13 0

Piukovics

Bálint Branko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 4 69 20 31 65 2 8 25 6 20 30 28 59 47 7 11 64 22 7 29 4 10 22 11 10 1 4 79 177
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek