Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2013/2014
2014. április 19. | 17:30
2. forduló
77 -78
(22-18, 20-23, 20-12, 15-25)
 

Hazai edző nyilatkozata
Carlos Frade: - Megfelelő ellenfelei voltunk a Szolnoknak, amely a végén megérdemelten győzött. Meg kell próbálnunk még koncentráltabban, jobban odafigyelve játszani, hogy a végén tapasztalt hibákat ki tudjuk javítani. A mai mérkőzés után meg kell erősödnünk, mert csak így tudunk a következő mérkőzésen megfelelően teljesíteni. Az utolsó negyedben nem játszottunk úgy, ahogy elterveztük, a legfontosabb, hogy a végére nem tudtunk fontos lepattanókat megszerezni, és ezekből le tudott indítani a Szolnok.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Aleksic: - Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ráadásul a találkozó első részét kifejezetten rosszul kezdtük. Azzal tudtunk nyerni, hogy a végén védekezést váltottunk, a befejezés, pedig jellemezte az egész összecsapást, tipikusan egylabdás meccs volt, amely szerencsére ezúttal a javunkra dőlt el.

CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
59%
61%
2p ktáv.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
31%
42%
3p táv.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
39%
22%
1p bünt.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
94%
67%
Alba Fehervar Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 5 12
Eladott labda 15 8
Lepattanó 35 34
Gólpassz 11 14
Fault 17 24
VAL 105 106
Dobástérkép
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
59%
61%
2p ktáv.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
31%
42%
3p táv.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
39%
22%
1p bünt.
Alba Fehervar
Szolnoki Olaj KK
94%
67%
Alba Fehervar Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 5 12
Eladott labda 15 8
Lepattanó 35 34
Gólpassz 11 14
Fault 17 24
VAL 105 106
Statisztika
Alba Fehervar
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moore

Ramone
X 19 5 9 56 3 4 75 0 5 0 8 18 44 3 3 100 5 0 5 1 4 2 7 2 0 0 20 34 0

Barone

Kyle
X 11 5 8 63 0 1 0 0 1 0 5 10 50 1 1 100 4 7 11 0 3 2 4 0 0 0 18 29 0

SOMOGYI

Gergely
X 6 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 4 4 100 1 0 1 0 0 3 1 0 0 0 7 20 0

Anthony Humphrey

Lee
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 1 1 0 0 -2 19 0

SZANATI

Mátyás
X 0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 2 0 0 1 11 0

Supola

Zoltán
23 2 2 100 0 1 0 4 5 80 6 8 75 7 7 100 1 0 1 0 0 1 4 2 0 0 28 27 0

Tóth

Péter
9 1 2 50 0 1 0 2 4 50 3 7 43 1 2 50 7 1 8 0 2 3 4 1 0 0 15 24 0

Tóth

Norbert Péter
7 1 2 50 1 1 100 1 2 50 3 5 60 0 0 0 4 0 4 0 1 3 1 3 0 0 12 23 0

Juhos

Levente
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 2 4 2 2 1 0 0 1 0 6 8 0

OLAH

Anthony
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 5 0

BLASKOVITS

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Timkó

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 16 27 59 4 13 31 7 18 39 27 58 47 16 17 94 25 10 35 5 15 17 23 11 1 0 105 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 11 3 5 60 1 2 50 1 4 25 5 11 45 0 0 0 3 1 4 0 0 1 2 0 0 0 11 33 0

BÁDER

Márton
X 10 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 0 1 0 2 1 3 1 1 2 2 1 0 0 13 24 0

Lóránt

Péter
X 4 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 0 2 2 1 0 5 2 3 0 1 8 24 0

TROTTER

Obadiah Nelson
X 2 1 1 100 0 1 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 2 0 2 1 5 0 0 7 19 0

Milosevic

Strahinja
X 15 6 7 86 0 1 0 0 0 0 6 8 75 3 3 100 2 4 6 4 3 5 3 1 0 0 24 19 0

HOLIDAY

J
12 1 2 50 1 3 33 2 6 33 4 11 36 2 4 50 5 0 5 1 1 2 1 0 0 0 9 23 0

SIMON

Balázs
8 1 4 25 3 3 100 0 1 0 4 8 50 0 0 0 1 2 3 1 1 2 1 4 0 0 12 23 0

Keller

Ákos
11 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 5 8 63 2 3 5 1 2 4 5 0 0 0 13 16 0

Pilcevic

Radenko
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 0 0 0 5 14 0

Ivosev

Tamás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 4 5 0

Rakic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 22 36 61 5 12 42 4 18 22 31 66 47 12 18 67 20 14 34 12 8 24 17 14 0 1 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek