Férfi NB I. A csoport- 2013/2014
2013. október 4. | 19:00
1. forduló
84 -58
(16-14, 24-19, 23-15, 21-10)
 

Hazai edző nyilatkozata
Stojan Ivkovic: Először is köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen sokan kijöttek, én nem számítottam rá. Bármennyire is láz volt a városban, én nem gondoltam, hogy ilyen fogadtatásunk lesz egy B ligás év után. Büszkeséggel tölt el, hogy Kecskeméten ennyi ember szurkol nekünk, és közben fenntartunk egy 300 gyermeknek sportolási lehetőséget biztosító akadémiát. A meccsről nem nagyon akarok beszélni, mert még az út elején vagyunk. Játszottunk egy ellenféllel, amelyik abszolút jól kosárlabdázik. Kollégámnak valóban nagyon nehéz volt a dolga, hiszen elveszítette a legjobb irányítóját, ez természetesen a mi helyzetünket is megkönnyítette. Nyilván nem mondhatom azt, hogy csak ezért nyertünk, de ez valóban megkönnyítette a dolgunkat. Büszke vagyok a csapatra, és gratulálok a srácoknak. A Kaposvárnak pedig sok sikert kívánok! Még most is szép emlékeket őrzök abból a négy évből, amelyet ott játékosként töltöttem.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám: Tudtuk azt, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Nem igazán úgy sikerült a felkészülésünk, ahogy szerettük volna, a csapat sem állt még igazán össze. Meg azt azért el kell mondanom, hogy sajnos erre a találkozóra elvesztettük legjobb játékosunkat. Sajnos ezek mind-mind azt mondatják velünk, hogy nem mi voltunk az esélyek. De ez semmit nem von le abból, hogy a Kecskemét hihetetlenül agresszívan védekezett. Azt hiszem, ez volt a mérkőzés kulcsa, hiszen mi ehhez nem igazán tudtunk alkalmazkodni, és ezekből nagyon sok könnyű kosarat kaptunk, ráadásul a kulcsszituációkban az ellenfél nagyon jó százalékban értékesítette a hárompontosokat. Ebből adódóan abszolút nem volt folyamatos játék, támadásban szenvedtünk, és nem csapatként működtünk.

CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
76%
62%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
47%
37%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
35%
29%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
75%
72%
KTE-Duna Aszfalt Kaposvári KK
Szerzett labda 13 4
Eladott labda 8 15
Lepattanó 33 26
Gólpassz 17 8
Fault 19 21
VAL 127 66
Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
76%
62%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
47%
37%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
35%
29%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
75%
72%
KTE-Duna Aszfalt Kaposvári KK
Szerzett labda 13 4
Eladott labda 8 15
Lepattanó 33 26
Gólpassz 17 8
Fault 19 21
VAL 127 66
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 12 0 0 0 2 6 33 1 5 20 3 11 27 5 5 100 2 0 2 2 1 1 5 8 0 0 20 32 0

Derasimovic

Marko
X 18 3 3 100 1 3 33 1 4 25 5 10 50 7 7 100 1 3 4 5 1 1 9 2 1 0 33 32 0

Mészáros

Máté
X 8 1 2 50 3 4 75 0 0 0 4 6 67 0 0 0 2 0 2 3 1 1 0 1 0 0 11 28 0

JOVANOVIC

Nikola
X 18 3 3 100 2 2 100 2 5 40 7 10 70 2 4 50 7 1 8 1 1 3 2 2 1 0 26 26 0

Karahodzic

Kemal
X 8 4 6 67 0 1 0 0 1 0 4 8 50 0 0 0 4 1 5 1 3 4 2 0 0 0 9 21 0

Pongó

Martin
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 0 2 2 1 1 3 0 3 0 0 1 13 0

BENCZE

Zoltán
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 4 12 0

Hegedűs

Gergely Ferenc
9 0 0 0 0 0 0 3 3 100 3 3 100 0 0 0 4 0 4 0 0 2 0 1 0 0 14 10 0

Pongó

Máté
4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 4 25 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 3 10 0

Jakab

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 5 0

Kővágó-Laska

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 1 4 0

Kovács

Barnabás
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0
Összesen 5 84 13 17 76 8 17 47 9 26 35 30 60 50 15 20 75 26 7 33 13 8 19 21 17 2 0 127 196
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Puljko

hervoje
X 10 0 1 0 1 3 33 2 9 22 3 13 23 2 2 100 6 0 6 1 3 2 2 2 0 0 8 35 0

FODOR

Márton
X 7 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 1 2 50 2 0 2 1 3 3 2 1 0 0 6 31 0

Hendlein

Roland
X 15 3 3 100 3 5 60 0 0 0 6 8 75 3 5 60 5 1 6 1 2 3 4 2 0 0 22 28 0

Jancikin

Branislav
X 9 1 1 100 2 4 50 1 1 100 4 6 67 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 7 23 0

Pesic

Milos
X 4 1 3 33 0 2 0 0 3 0 1 8 13 2 2 100 1 0 1 0 2 3 4 2 0 1 2 19 0

DÁVID

Gergely
10 3 3 100 0 2 0 0 0 0 3 5 60 4 5 80 5 0 5 1 2 3 7 0 0 0 18 25 0

Kiss

Kornél László
2 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 1 1 19 0

Kovács

Gergely Soma
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 2 9 0

Benke

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 7 0

Papp

Péter
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 2 0

Filipovity

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

HINNANT

Louis
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 8 13 62 7 19 37 5 17 29 20 49 41 13 18 72 24 2 26 4 15 21 19 8 0 2 66 198
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek