Férfi BL: Szenzációs Falco-győzelem Rigában
20
Oct
2021
Férfi BL: Szenzációs Falco-győzelem Rigában
2021. október 20.  |  23:00

Az AEK Athen legyőzése után Lettországban várt komoly feladat a Falco KC Szombathely csapatára. A VEF Riga bizonyítási vágytól fűtve várta a magyar bajnokot, hiszen az első mérkőzésükön kikaptak a Benetton Treviso otthonában.

Az első pontokra közel két percet kellett várni, Madsen dobott be két büntetőt. Golomán remek centerjátékkal egyenlített, majd Zoriks talált be. Rengeteg volt a hiba mindkét oldalon. A 4. percben még mindig 4-2 volt az állás. Keller Ákos triplájával vette át a vezetést a Falco. Golomán és Perl pontjaival 10-4-re lépett meg a magyar bajnok. Benke Szilárd szenzációs kosarát követően időt is kértek a hazaiak. Hammonds szerzett duplát, Somogyi remek passza után, Benke zsákolt egy hatalmasat. Hazai oldalon Gromovs talált be, de Perl bedobott két büntetőt, így a különbség nem változott. A negyed utolsó kosarát Riley szerezte. 10-15.

Gulbis triplával kezdődött a második negyed, Somogyi válaszolt rá. Perl kosara után pedig jött az újabb hazai időkérés. A Falco azonban továbbra is kézben tartotta a találkozót, Barac büntetői után már nyolc ponttal vezettek a sárga-feketék. A "tizet" Perl Zoltán tette közé, nagyon jól játszott. Zoriks triplával hozta vissza az övéit, ráadásul Ate is betalált, így kikérte első idejét a Falco. Újabb tripla szottyant a magyar gyűrőbe, de erre már a Falco válaszolt, Benke dobott egy hármast. Walker büntetőkből egyenlített, tetemes előnyt adott le három perc alatt a magyar csapat. Madsen és Perl kosárváltását követően 31-31 volt a táblán. A Falco rosszul védekezett, sok hibával játszott ez a periódus egyértelműen a hazaiaké volt. 21-5-ös hazai rohanás után – 37-31-es állásnál – Milos Konakov ismét időt kért. Clark szerzett egy duplát, majd Benke is betalált. 37-35.
Golomán triplával indult a második félidő, de Zoriks is beszórt egyet távolról, majd újra egy Golomán tripla következett, büntetőkből jött rá a válasz. Perl is dobott egy kosarat távolról, Hammonds egyenlített. Zorics kihasználta a Falco rossz védekezését és egy triplával 48-45-re módosította az állást. 48-45, majd 50-45 is volt a táblán. Nagyon elkapták a fonalat a hazaiak, de szerencsére Clark is dobott egy triplát. A vezetés ennek ellenére. hazaiknál volt. Curry brutális zsákolásával pedig már rendesen nyílt az olló, 57-51. Benke rázta meg magát, bedobta a ziccert és a ráadás büntetőt is. Barac is bedobott két büntetőt, egy volt közte. Barac büntetőjével vették vissza a vezetést a szombathelyiek, ráadásul Barac is bedobta a ráadás büntetőt. Curry ismét zsákolt, míg a hazai gyűrű alatt Clark villant egyet. Az amerikai hármasa volt a negyed utolsó kosara is. 61-64.

Zorics triplával indult az utolsó negyed, Gromovs duplájával a vezetést is átvették a hazaik. Barac szórt gyorsan egy triplát, így nem sokáig volt hátrányban a Falco. Barac dobott egy duplát is, időt kértek a hazaiak. Clark szerzett újabb kosarat, a Riga azonban magára talált, könyörtelenül kihasználtak minden hibát. Nagyon jókor jött Somogyi triplája, de Curry zseniális játékkal tartotta meccsbe a letteket. Váradi Benedek is megszerezte első kosarát a találkozón. Nagyon kemény utolsó egy perc következett. Zorics hibázott el egy büntetőt, Clarkra pedig támadót fújtak a játékvezetők. Grobovs is elrontotta egyik büntetőjét, de csapata feljött két pontra. 74-76-os állásnál újabb labdát adott el a Falco, időt kértek a hazaiak. Váradi Benedek büntetőzhetett 8 másodperccel a vége előtt, mindkettőt bedobta a Falco csapatkapitánya. Ezek döntő pillantok voltak. A Falco megőrizte előnyét és megérdemelten nyert. 74-80.

Óriási bravúr, a Falco nagyot lépett a továbbjutás felé.

VEF Riga - Falco KC Szombathely 74-80 (11-16, 26-19, 24-29,13-16)
Bajnokok Ligája, D-csoport, 2. forduló
Lettország, Arena Riga
V.: Castillo, Proc, Jurcevic

Riga: Zoriks 21/12, Walker 2,Ate 3/3 ,Miska 3/3, Madsen 8. Cserék: Curry 13, Riley 2, Gromovs 7, Gulbis 3/3, Hammonds 12/9.

Falco: Váradi 6, Clark 12/6, Benke 12/3, Golomán 10/6, Keller 4/3. Cserék: Barac 15/3, Somogyi 5/3, Perl 16/3.

 

 

A két győzelemmel kezdő csapat találkozott a FIBA Europe Cup második fordulójában, ugyanis a Szolnoki Olajbányász a Legia Warszawa gárdájához látogatott.

Cummings és Rogic révén jobban kapta el a rajtot a Szolnok, de a lengyelek hat gyors ponttal fordítottak. Elkezdtek beakadni a vendég triplák, ezzel pedig újra a magyar együttes járt előrébb. Sorozatban érkeztek a kosarak mindkét oldalról, felváltva változott a vezető csapat kiléte (13-14). Cowels hármasával egy kicsit kezdett meglépni a Legia Warszava, időt kért Gasper Potocnik (18-14). Badzim iratkozott fel a pontszerzők közé, végül pedig Pongó egyenlített (20-20). Az utolsó másfél percben innentől már csak hazai kosarak születtek, hétpontos hátrányba került a Szolnok. 27-20.

Subotic a kettőből csak egy büntetőt dobott be a második negyed elején, kisvártatva Kaminski ziccerezett (29-21). Továbbra is sok hiba csúszott a vendégek játékába, miközben viszonylag könnyen szerezte a kosarakat a Varsó, jött is a szolnoki időkérés (31-21). Küzdöttek a szolnokiak, de semmi sem akart összejönni ezekben a percekben, egyre jobban lépett el a Legia (36-23). Cummings próbálta tartani a lelket az övéiben, ezúttal egy zsákolása közben ütöttek oda neki, bement a +1 is. Azonnal jött egy tripla Kulkától a túloldalon, Kovács hármasa lélektanilag fontos pillanatban érkezett (39-29). Cummings szinte egymaga tartotta meccsben a Szolnokot, de így is fokozatosan nőtt a két csapat közti különbség, amely végül húszra hízott a nagyszünetig. Az sem elhanyagolható statisztika, hogy az első 20 perc alatt 12-ből 9 hármast dobtak be a lengyelek. 56-36.

Hosszú szünetet követően, hatalmas hangorkán közepette indult a második félidő. Túlzás lenne azt állítani, hogy egymásnak estek a felek, mindenesetre szigorított a védekezésén a Szolnok, miközben a támadóoldalon is egyre több dobás esett be (59-44). Cowels tempójára Badzim két büntetője érkezett, stabilan faragott a félidei húszpontos hátrányából az Olajbányász (62-47). Rogic büntetőivel tovább zárkóztak a piros-feketék, ráadásul Cakarun is betalált, Rogic pedig újfent kétszer próbálkozhatott a vonal mögül, sikeresen (64-53). Óriásit küzdött Gasper Potocnik csapata, ám az utolsó percben csinált egy 5-0-ás futást a Varsó. 69-53.

Pongó kosara indította a záró negyedet, majd Urbaniak küldött a helyére két hármast egymás után, Badzim válaszolt (75-60). Cummings juttatta faulttal együtt a gyűrűbe a labdát, de a plusz egy ráadás kimaradt, viszont megint jól védekezett a Szolnok, amelyből Cakarun volt eredményes (75-64). Sokáig nem esett kosár, ami a lengyeleknek kedvezett, négy perccel a vége előtt 77-64 volt az állás, ráadásul Subotic eladta a labdát, Cowels büntetett (79-64). Hiába javult fel az áramszünetet követően és küzdött nagyot a Szolnoki Olajbányász, az első félidőben összeszedett hátrányt nem tudta ledolgozni, így elszenvedte első vereségét a FIBA Europe Cup-ban. 83-66.

Legia Warszawa - Szolnoki Olajbányász 83-66 (27-20, 29-16, 13-17, 14-13)
FIBA Europe Cup, H-csoport, 2. forduló
Lengyelország, Varsó
V.: Kounelles (ciprusi), Oliot (francia), Uuehendrik (észt)

Legia Warszawa: Koszarek 10/6, Cowels 14/6, Abdul-Rahkman 18/9, Kulka 14/6, Kemp 7. Cserék: Wyka 2, Urbaniak 6/6, Kaminski 8/3, Kolakowski -, Skific 4, Sadowski -.

Szolnoki Olajbányász: Rogic 9/3, Cummings 14, Kovács 3/3, Subotic 8/3, Cakarun 12. Cserék: Pongó 5/3, Badzim 15/12, Rudner -, Zsíros -, Taiwo -.

Megyei szövetségek