Tippmix Férfi NB I: A Falco nyerte a Vas megyei derbit
09
Oct
2021
Tippmix Férfi NB I: A Falco nyerte a Vas megyei derbit
2021. október 9.  |  21:02
Körmenden rendezték az idei szezon első “vasi el Clásicóját”. A piros-feketék eddig három idegenbeli találkozót vívtak az idény során, két győzelem és egy vereség a mérlegük, míg a szombathelyiek négyből négy találkozót nyertek, már ami a magyar bajnokságot illeti.
 
Egy szép Váradi-Golomán akció nyitotta a mérkőzést, White egy távoli hármassal azonnal fordított (3-2). Szigorítottak a védekezésükön a vendégek, míg a túloldalon a festékből viszonylag könnyen szerezték a kosarakat, végül Váradi triplája után kért időt Antonisz Konsztantinidesz (5-13). A kis szünet után viszonylag hamar meglett a közte tíz, egyre jobban szakította le a körmendieket a Falco, újra időt kért a piros-fekete együttes, hiszen az előző óta nem szereztek kosarat (5-21). Ferencz Csaba percei következtek, aki két triplával (és közte egy kapott technikaival) visszahozta tízen belülre a csapatát (12-21). A hátralevő percben felváltva jöttek a kosarak, a negyedet White ziccere zárta. 17-24.
 
Durázi azonnal elsüllyesztett egy hármast, már csak négy volt közte (20-24). Bár Clark triplája még beesett, sokkal jobban kezdte a második felvonást az Egis Körmend, amely Garrett 2+1-es akciójával már csak kettővel volt lemaradva (27-29). Megakadt a Falco, Benke eladott labdáját követően Garrett zsákolt, egyenlítettek a piros-feketék. Keller kritikus pillanatban célzott jól a triplavonalon túlról, ezzel megint kezdett meglépni a Szombathely (32-38). Stokes kapott sportszerűtlen hibát, amiből Somogyi csak az egyik büntetőjét dobta be, a túloldalon White vitte végig (34-39). Az utolsó másfél percet megnyomta az Egis Körmend, végül kétpontos Falco-előnnyel mentek nagyszünetre a felek. 39-41.
 
A fordulás után sokkal jobban jött ki a pályára a Körmend, amely egy 10-0-ás futással 49-41-re lépett meg. Váradi szerezte a második félidő első szombathelyi kosarát, de Stokes hármasa egyből jött a túloldalon (52-43). Ezúttal a vendégek kerekedtek felül, folyamatosan szerezték a kosarakat, össze is jött a fordítás (52-53). A későbbiekben felváltva érkeztek a kosarak, egyik gárda sem tudott érdemben ellépni, négypontos előnnyel várhatta a záró etapot a Falco. 60-64.
 
Egy perc sem telt el a negyedik negyedből, máris jött Antonisz Konsztantinidesz időkérése, hiszen 4-0-val nyitott a Szombathely (60-68). Stokes állt bele egy távoli duplába, míg Krivacsevics egyik büntetőjét sem dobta be, így sokkal közelebb egyelőre nem tudott jönni a Körmend, sőt, egyre jobban lépett el a Falco (62-76). Egy hazai időkérés után 8-0-át mentek Ferenczék, 76-70-re jött fel a piros-fekete alakulat. Ennél közelebb már nem tudtak zárkózni a hazaiak, rangadóhoz méltó mérkőzésen győzött a Falco KC Szombathely. Az összecsapás krónikájához hozzátartozik, hogy a találkozó végén hosszú percekig összeakaszkodott a két tábor. 78-86.
 
Egis Körmend - Falco KC Szombathely 78-86 (17-24, 22-17, 21-23, 18-22)
 
Bajnokság, 5. forduló
Körmendi Városi Sportcsarnok
V.: Földházi T., Tőzsér D., Török R. (Bodrogváry I.)
 
Körmend: Stokes 16/6, Takács 2, White 8, Szavics 4, Garrett 20. Cserék: Kiss -, Ferencz 15/9, Durázi 9/3, Krivacsevics 4.
 
Szombathely: Váradi 16/6, Somogyi 7, Benke 20/6, Golomán 8, Keller 11/3. Cserék: Verasztó -, Perl 12/3, Clark 7/3, Barac 5.
 
 
 
Pozitív előjelekkel várhatta a Kaposvári KK, valamint az Atomerőmű SE is az egymás elleni mérkőzést a bajnokság 5. fordulójában. Az előző fordulóban a somogyiaknak sikerült kijavítaniuk a hazai, Oroszlány elleni vereségüket a Szeged idegenbeli legyőzésével, míg az atomvárosiak három vereséget követően könyvelhették el első sikerüket az odáig kiválóan teljesítő Körmend ellen.
 
Martin duplája nyitotta a találkozót, amire Brzoja hárompontosa érkezett válaszként. A horvát játékos ezt követően két büntetőt is a helyére küldött, majd érkeztek Melvin és Brown pontjai, melyekkel 10-2-re meglépett az ASE. Hilliard triplája nagyon kellett a Kaposvárnak, mielőtt leszakadtak volna ellenfelüktől. A folytatásban sikerült két pontra is felzárkóznia a hazaiaknak, de az egyenlítés nem jött össze. Melvin és Eilingsfeld is ponterősen kosarazott, így hiába játszott jól az első negyed során Price. Hendlein hármasa zárta a játékrészt, de így is maradt hat pont előnye Teo Hojc csapatának (22-28).
 
Három perc alatt mindössze Krnjajski egyik büntetője és Hilliard triplája talált utat a gyűrűbe a második negyed elején, így már csak két pont volt a vendégek előnye. Buljevic közelijére Martin távolija érkezett válaszként, de 29-30-t követően a paksiaknak sikerült újítaniuk. A vendégek végig tartották pár pontos előnyüket. Amikor úgy nézett ki, hogy ismét szorosabb lehet az állás, akkor mindig sikerült válaszolnia az ASE-nak. Csakúgy, mint az első tíz percet, a másodikat is egy hazai hárompontos zárta. Hilliard kosara azonban csak arra volt elég, hogy egálra mentse a játékrészt (39-45).
 
Eilingsfeld büntetői indították a második félidőt, majd zsinórban három akciót Martin fejezett be hazai részről, aminek köszönhetően 45-47-re feljött a Kaposvár. Érkezett is a paksi időkérés, amit követően Brown küldött a helyére egy trojkát. Nem jött zavarba Nikola Lazics csapata: előbb Price válaszolt távolról, majd a tarthatatlannak bizonyuló Martin pontjaira építve 2-0 után újra hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Tartotta előnyét a KKK a következő szakaszban, de Brown begyújtotta a rakétákat, és egymást követő két hármasával visszavette a vezetést a csapatának. Brzoja a büntetőit értékesített higgadtan, Buljevic pedig közelről célzott jól, így ötpontos vendég előnnyel vágtak neki a csapatok az utolsó játékrésznek (60-65).
 
Kovács és Krnjajski triplaváltása indította a záró etapot, majd újra a paksi irányító talált be. Price távolijára Melvin két duplája jött válaszként, így továbbra is a korábbi öt-hatpontos különbség volt a felek között. A hazaiak pontatlan támadásai azonban megbosszulták magukat, mert az atomvárosiak közben már kilencpontosra növelték a fórjukat. Négy perccel a vége előtt 70-79 állt az eredményjelzőn, a paksiaknak állt a zászló. A hátralévő percekben a vendégek még növelni is tudták az előnyüket, így szinte végig vezetve, megérdemelt győzelmet arattak Kaposváron (74-90).
 
Kaposvári KK - Atomerőmű SE 74-90 (22-28, 17-17, 21-20, 14-25)
 
Bajnokság, 5. forduló
Kaposvár Aréna
V.: Benczur T., Minár L. B., Lengyel Á. J. (dr. Gincsai J. P.)
 
Kaposvári KK: Hilliard 18/12, Plézer 3/3, Price 13/6, X. Ford 6, Martin 19/3. Csere: Krnjajski 6/3, Hendlein 7/3, Csorvási 2, Bogdán -, Puska -.
 
Atomerőmű SE: Brown 15/12, Frank 2, Brzoja 14/3, Melvin 21/9, Eilingsfeld 8. Csere: Buljevic 15, Kovács Á. 10/3, Karosi 3/3, Djukanovics 2, Kis R. -.
 
 
 
A találkozó elején pár percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a hazai együttes fokozatot váltott és egy 9-0-s futást csináltak. (13-3) Mayers törte meg a hazaiak menetelését és egészen öt pontra tudtak felzárkózni Ford és Sitku tripláinak köszönhetően. (15-11) Collins és Mayers szerzett kosarakat a vendégeknél, utána Dzseletovics büntetője következett, melyet Thames hármasa követtet és újra lopni kezdte a távolságot a debreceni együttes, a jó támadások mellett nagyszerű védelmet is mutattak be a negyed végéig, így tizenhárom pontos előnyre tettek szert az első negyed végére. 28-15
 
A második tíz perc elején felzárkózni kezdtek a vendégek egy 0-6-os rohammal, majd ezt Valerio-Bodon törte meg trojkájával. (31-21) Kosár kosarat követett, így a különbség terén nem történt változás, majd 35-25-nél a hazaiak újra növelni kezdték az előnyüket, de ezt gyorsan orvosolták a soproniak és rövid időn belül újra tízen belül voltak. (41-32) Rövid időn belül két tripla született a vendégektől, így időt kértek a hazaiak, hiszen hat pont volt már csak a különbség. (41-35) A negyed végéig még egy-egy kosár született, így továbbra is hat pont volt a vendégek lemaradása. 43-37
 
A harmadik negyed elején úgy tűnt bent ragadt az öltözőben a hazai gárda, hiszen a vendégek egy 0-7-es futást csináltak az első két perc során, ezzel át is vették a vezetést, ekkor időt kértek a hazaiak. (43-44) Az időkérést követően fej-fej mellett haladtak a csapatok. (52-51) Lapornik trojkája után még Drenovac szerzett az utolsó másodpercekben kosarat, így öt pontos hazai előnnyel zárult a harmadik negyed. 59-54
 
Sitku kosarával folytatódott a mérkőzés, majd pár percig kosárcsend volt a mérkőzésen. (59-56) Megint Sitku talált be, így megint egy ki-ki meccs szituáció volt a mérkőzésen hat perccel a vége előtt. Mindkét oldalon születtek kosarak, majd amikor egál lett az állás, a hazaiak időt kértek. (62-62) Egy szerzett labdamenet végén maradt Collins üresen a triplán és ki is használta ezt, de egyből válaszolt a másik oldalról a következő támadásban Lapornik egy trojkával. Ford is triplázott, majd Tóth szerzett közelit, majd megint Lapornik, így hazai vezetés volt két és fél perccel a vége előtt. (70-68) Újabb tripla következett Drenovactól, majd videózás után a játékvezetők Tóthnak ítéltek egy sportszerűtlen faultot, így három pontra zárkóztak a vendégek. (73-70) Újabb kétes eset következett, így megint videózás jött, majd a hazaiak hozhatták a labdát. Kicsit több mint egy perccel a vége előtt Collins eladott egy labdát, melyből Drenovac szerzett a következő támadásban kosarat, ekkor érkezett is az időkérés. (76-74) Aska és Thames szerzett még pontokat, míg a másik oldalról Mayers kosarával ért véget a találkozó, melyet a DEAC nyert meg 79-72-re.
 
DEAC-Tungsram - Sopron KC 79-72 (28-15, 15-22, 16-17, 20-18)
 
Bajnokság, 5. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
V.: Cziffra Cs. Zs., Rácz Zs. R., Nyilas I. (Balogh L. Gy.)
 
Debrecen: Thames 11/6, Polyák 3/3, Valerio-Bodon 3/3, Dzseletovics 9, Tóth 6, Csere: Drenovac 21/6, Kerpel-Fronius G. 2, Aska 11, Lapornik 13/9.
 
Sopron: Halász 2, Myers 17/6, Takács 3/3, Sitku 9/3, Montgomery 9, Csere: Ford 14/12, Collins 14/6, Werner 4.
 
 
 
Nem kis feladat várt a Zalakerámia ZTE KK csapatára: az elmúlt két idegenbeli mérkőzésen is nyerhető meccset buktak el, így csak a tabella alsó harmadában foglaltak helyet a feldobást megelőzően, nagy szükségük lett volna a győzelemre. Hasonlóan járt a nemzetközi kupában is szépen helytálló Szeged is a hazai pontvadászatban; mindkét mérkőzését a lehető legkisebb különbséggel, egy ponttal veszítette el Szrecsko Szekulovics csapata, ráadásul mindkétszer 76-75-re.
 
A hazai pályán játszó ZTE mindenesetre kedvezőbb előjelekkel – és teljes kerettel – várhatta az összecsapást, a Tisza-partiaktól azonban hiányzott egy fontos palánk alatti láncszem, a center Alston személyében, aki a Kaposvár elleni találkozón sérült meg.
 
7-0-al kezdett a ZTE, a vendégeknél Persons próbálta tartani a lépést. Egy látványos Guyton-Barnett alley-oop után talpra ugrott a zalai közönség, azonban nem sokáig örülhettek, a kényszerből ötöst is játszó Bognár Kristóf triplájával közelített a Szeged. A negyed vége is a vendégeké volt, 21-21-el zárult az első tíz perc.
 
Fej-fej mellett haladtak továbbra is a csapatok, a zalaiaknak Heron adott új lendületet. 36-33-nál azonban beragadt a ZTE, a Szedeák pedig nagyon elkapta a fonalat: egy 13-0-ás futással rukkoltak elő Szekulovics mester tanítványai, ami mint kiderült, végzetes volt a ZTE számára. Szétestek a kék-fehérek, megérdemelt, 11 pontos vendég előnnyel vonultak nagyszünetre a csapatok.
 
Elszántabb, harapósabb Zalaegerszeg futott ki a parkettre a második félidőben, kezdetben sikerült is faragni a hátrányon, a hazai szurkolók is jobban hallatták hangjukat, különösen a Torcida szurkolt hangosan. Hat pontig sikerült zárkózni Cizmic mester tanítványainak, ám aztán megint összekapta a védekezést a vendég gárda. Cook, majd egy szép akció végén Persons is üres hármast hintett – kihasználva, hogy Barnett igencsak szellősen védekezett rajta… Hiába kért többször is időt Teo Cizmic, nem változott a helyzet, 57-71 állt az eredményjelzőn 30 perc játék után.
 
A záró negyed sem hozott változást, egyre kilátástalanabb lett a ZTE helyzete. Sokszor a kihagyhatatlan is kimaradt, egyre görcsösebbé váltak a támadások, a maradék önbizalom is elszállt több játékosból. Kerpel-Fronius Balázs kosara zárta a találkozót, melyet 12 ponttal, megérdemelten nyert meg a Szeged 85-73-ra. Látszott, hogy a vendégeknél idén is nagyszerűen működik a kémia, Bognár Kristófék ki voltak éhezve a sikerre és nagyot küzdöttek védekezésben is, így két egypontos vereség után megszerezték első győzelmüket a bajnokságban. A ZTE nagyon akart, ám ez ezúttal görcsösségbe csapott át, így pedig nem sikerült javítani az eddigi mérlegen; sok munka vár még a zalai szakmai stábra.
 
Zalakerámia ZTE KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 73-85 (21-21, 16-27, 20-23, 16-14)
 
Bajnokság, 5. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
V.: Praksch P. Á. , Farkas G. r, Major Á. (Forrai S.)
 
ZTE: Wilson 8, Guyton 16/3, Polster 6/6, Barnett 12, Harris 6. Csere: Németh Á. 7/3, Bonifert 1, Révész 2, Csuti -, Heron 11/3, Horti 4, Simo -.
 
Szedeák: Persons 25/16, Szatmári -, Cook 19/9, Hunt 10, Bognár 15/6. Csere: Keller I. 6, Kerpel-Fronius B. 6, Balogh S. -, Filipovics 4, Polányi -.
 
 
 
Milutinovics és Burns gyors kosárváltásával indult az összecsapás, majd sokáig nem találtak be a felek, végül a kecskemétiek léptek el a patthelyzetről (7-2). Már a negyed fele eltelt és nem nagyon talált a gyűrűbe az MVM-OSE Lions, Sebastjan Krasovec kénytelen volt időt kérni (10-4). A kis szünet megtette a hatását, szép játékkal zárkózott a vendég együttes (10-9). Hullámzó volt az első negyed, egyszer az egyik, egyszer a másik csapat fogott ki egy-egy jobb periódust, az oroszlányi felzárkózás után megint kezdett meglépni a KTE. 21-13.
 
Viszonylag hamar jött egy jobb vendég periódus, mínusz tízről sikerült ötre feljönnie a piros-feketéknek, időt kért Váradi Kornél (24-19). Hiába Milutinovics középtávolija, egyre jobban kezdte elkapni a ritmust az Oroszlány, olyannyira, hogy Parrish triplájával a vezetést is sikerült átvenni (26-27). Egy ideig felváltva jöttek a kosarak, majd a félidő hajráját jobban megnyomta a Kecskemét, de az utolsó másodpercben szépítettek az oroszlányiak. 36-34.
 
A fordulás után a hazaiak bennragadtak az öltözőben, miközben sorra érkeztek a vendég pontok, időt kellett kérnie a Kecskemétnek (37-44). Nemcsak a támadó, hanem a védőoldalon is remekeltek az oroszlányiak, de szívósan küzdött a KTE és megkezdte a felzárkózást (41-46). Percekig nem született újabb kosár, majd két gyors találattal egyenlített a hazai gárda (46-46). Innen megint az oroszlányiaknak sikerült meglépniük, de Pollard negyedvégi triplája visszahozta a Kecskemétet. 49-50.
 
Jobban kezdték a záró etapot a hazaik, 54-51-nél kért időt Sebastjan Krasovec. Hiába zárkózott egyre a vendégcsapat, négy újabb kecskeméti kosár érkezett (58-53). Próbált kapaszkodni az Oroszlány, de mindig előlépett valaki a KTE-ből, ezúttal Milutinovics küldött a helyére egy triplát (61-55). Óriásit küzdött az MVM-OSE Lions, másfél perccel a vége előtt Miliszavljevics dobott egy hármast, ám nem sokkal később eladta a labdát (62-60). A hazaiak kísélrete kimaradt, 30 másodperccel az órán támadhattak a vendégek. Garamvölgyö dobása lejött, de visszaszedték a támadólepattanót a piros-feketék, amelyből kiegyenlítettek, hét másodperc maradt (62-62). A labdát Pollard kapta, aki egy dobóhelyzetet ki is tudott dolgozni magának, ám a labda lejött a gyűrűről, jöhetett a hosszabbítás (62-62). Az extra ráadást végül a hazaiak bírták jobban, akik egy fontos győzelmet ünnepelhetnek. 74-72.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - MVM-OSE Lions h.u.: 74-72 (21-13, 15-21, 10-16, 13-12, 12-10)
 
Bajnokság, 5. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Fodor A., Győrfy R. (Téczely T.)
 
Kecskemét: Pollard 15/3, Milutinovics 17/9, Jaramaz 4, Kucsera 6/6, Karahodzsics 7. Cserék: Wittmann 5/3, Körmendi -, Dramicsanin 16/12, Kiss 4.
 
Oroszlány: Ihring 8, Mucza -, Miliszavljevics 8/6, Minchev 19/9, Burns 13. Cserék: Ruják 9/9, Carev 6, Parrish 9/3, Garamvölgyi -, Dorogi -.
 
 
 
A bajnokság 5. fordulójában a nyeretlen Nyíregyháza a Szolnokot fogadta. Az első támadások mindegyikéből kosár született, felváltva változott a vezető csapat kilépte (5-7). Rogic hármasára Pipiras triplája érkezett válaszként, időt kért Gasper Potocnik (11-10). Pallai is betalált távolról, amivel kezdett meglépni az Olajbányász, Pipiras büntetőivel reagált a Blue Sharks (13-15).Továbbra sem találtak fogást egymáson a felek, minimális előnnyel zárta az első negyedet a Szolnok. 21-22.
 
A második etapot sokkal jobban kezdték a vendégek, egy 9-0-ás futással hamar közé tették a tíz pontot (21-31). LeDay 2+1-es akciója jókor jött a hazaiaknak, majd Johnson ziccerezett (26-31). Remekül kosárlabdáztak a hazaiak és bár sok pont nem született, folyamatosan közel tartották magukhoz a tavalyi ezüstérmes Szolnoki Olajbányászt. 39-44.
 
A fordulás után sem változott a játék képe, folyamatosan tapadt a szolnokiakra a Nyíregyháza, Johnson büntetőjét követően négy volt közte (44-48). Cakarun 2+1-es akciója után kezdett meglépni a vendég együttes (46-53). Időben sikerült váltania a hazaiaknak, Pipiras zsákolását követte Gasper Potocnik időkérése (51-55). Tovább fokozódtak az izgalmak, egy kicsit komikus jelenetsor után Bryce fejezett be egy támadást, feljött egyre a Nyíregyháza, sőt, nem sokkal később ki is egyenlített (58-58). Subotic estében szerzett két pontot, majd Cummings tört utat a gyűrűig, de az utolsó szó a hazaiaké volt. 60-62.
 
Badzim triplája nyitotta a záró etapot, ám előbb Mokánszki, majd Johnson is betalált, megjött a hazai közönség hangja (64-65). Újfent kezdtek fölénybe kerülni a szolnokiak, tizenegy pontos hátrányban kért időt Pethő Ákos (64-75). Erre már nem tudtak reagálni a hazaiak, akik újra remekül tartották magukat, de ismét vesztesen kellett elhagyniuk a pályát.
 
HÜBNER Nyíregyháza BS - Szolnoki Olajbányász 84-92 (21-22, 18-22, 21-18, 24-30)
 
Bajnokság, 5. forduló
Nyíregyháza, Continental Aréna
V.: Győrffy P., Tóth C., Pozsonyi L. (Farkas Z.)
 
Nyíregyháza: Johnson 22/3, Kiss 1, Bryce 20, Pipiras 16/6, Anda 3. Cserék: Bus -, Bazsó 2, Mokánszki 8/6, LeDay 13.
 
Szolnok: Rogic 4/3, Badzim 22/12, Kovács -, Subotic 21, Taiwo 4. Cserék: Pongó 3/3, Pallai 3/3, Rudner -, Cummings 11/3, Gilszki -, Zsíros 2, Cakarun 22.

Vármegyei szövetségek