Tippmix Férfi NB I: Nagy csatában győzött a Szolnok, a Kaposvár és az OSE is
06
Oct
2021
Tippmix Férfi NB I: Nagy csatában győzött a Szolnok, a Kaposvár és az OSE is
2021. október 6.  |  20:37
A Naturtex-SZTE Szedeák otthonába látogatott a Kaposvári KK a bajnokság negyedik fordulójában – a hazaiak egy, a vendégek három lejátszott bajnoki után álltak a 12., illetve a 11. helyen a tabellán.
 
Három hazai ponttal kezdődött a mérkőzés, de Ford gyorsan elsüllyesztett két triplát, illetve a társak sem tétlenkedtek: három perccel később már a Kaposvár vezetett 12-3-ra. Tíz pont körül állandósult a különbség, Price közelijével viszont előbb érte el a húszat a KKK, mint a tízet a Szeged (9-20). Csorvási is betalált, újabb két ponttal „nyílt az olló”. Jó ritmusban kezdte a meccset a Kaposvár, amiből nem adott alább: 13-26-tal zárult az első tíz perc.
 
Megrázta magát a Szedeák, 8-2-re nyerte a második negyed első három percét, köszönhetően Bognár két triplájának is – de a KKK visszaállította a kétszámjegyű különbséget. Martin hozott zsinórban hét kaposvári pontot, majd Puska is jól célzott kintről, Martin részéről pedig egy kihagyott büntető is belefért, Hendlein kettese így is húszpontos vendég vezetést eredményezett (21-41). Martin és Hendlein is egy-egy büntetőt dobott be, így is nőtt a különbség a felek között: Hilliard akciója után már 45-21-re vezettek a vendégek. Bognár törte meg a hazai kosárcsendet, míg a vendégek kissé elkényelmesedtek: 26-45-nél időt kért a vendég kispad. Húsz lett közte a szünetre: 29-49-ről jöhetett a második félidő.
 
Ford talált be a Kaposvár első majd második támadásából, rögtön négy ponttal nőtt az amúgy is jelentős különbség. Keller fújt riadót, bár igyekezete „csak” arra volt elég, hogy húszon belülre jöjjön a csapata. Bognár hármasa is beakadt, időt kértek a vendégek. A kisszünet egyik félnek sem jelentett előnyt: maradt a húsz pont közeli különbség, Krnjajszki hármasa után 49-66-nál jöhetett az utolsó tíz perc.
 
Keller és Persons hármasa is talált, majd Hunt után ismét Keller és Persons volt eredményes közelről, utóbbi ráadásul kétszer is – a 14-2-es rajt azonnal visszahozta a meccsbe a hazaiakat (63-68). Leblokkolt a Kaposvár, de a Szeged is támadásokat rontott, így a hazaiak kértek időt – majd szereztek újabb két pontot Cook révén a negyed közepén. Martin duplázott, Ford büntetői is ültek, 65-72-nél kezdte ismét felvenni a tempót a KKK. Azonban a hazaiak nagyobb iramot diktáltak: öt pontot termeltek pillanatok alatt, így 70-72-nél újra egyetlen kosáron belül közelítették riválisukat, sőt Persons egyenlített is. Cook hármasa már vezetést ért a Szegednek, Hilliard büntetőivel viszont újra a vendégek szereztek előnyt az utolsó percbe lépve. Hiba itt is, ott is, időt kértek a hazaiak, ez viszont már nem segített: hiába a nagy szegedi feltámadás, 76-75-re a Kaposvár nyert.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák – Kaposvári KK 75-76 (13-26, 16-23, 20-17, 26-10)
 
Bajnokság, 4. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
V.: Papp P., dr. Mészáros B., Török R. (Dernei G.)
 
Szedeák: Persons 18/6, Polányi 3/3, Cook 13/3, Hunt 2, Alston -. Csere: Bognár 21/12, Keller I. 13/6, Filipovic 3, Kerpel-Fronius B. 2, Szatmári -, Balogh -.
 
KKK: Hilliard 6, Price 10, Plézer 2, Ford 20/6, W. Martin 17. Csere: Hendlein 7, Csorvási 6, Krnjajszki 5/3, Puska 3/3.
 
 
 
Az 1-2-vel álló Alba Fehérvárhoz látogatott a 0-3-mas mérleget magáénak tudó újonc Hübner Nyíregyháza BS csapata. A hazaiaknál pályára léphetett már az eddig sérüléssel bajlódó Jonathan Stark is, Vovjoda Dávid azonban továbbra sem volt bevethető.
 
Hamar megléptek 6-0-ra a találkozó elején a fehérváriak, Kiss Benedek sarokhármasával azonban megakadályozta a nagy futást a Nyíregyháza. Tovább nyomott az Alba, de Kiss Benedek egymaga szórt tizenegy pontot, ezzel kiegyenlítve az eredményt (11-11). Továbbra is remekül tartották magukat a cápák, sőt, Bryce büntetőivel a vezetés is meglett nekik (16-17). Felváltva jöttek a kosarak, de a negyed végéből a hazaiak jöttek ki jobban. 25-20.
 
A második felvonás elején azért is volt labdája az Albának, hogy meglegyen a közte tíz, végül visszajött ötre a Nyíregyháza (31-26). Sokáig úgy tűnt, hogy állandósul az 5-6 körüli különbség a felek között, majd egy jobb periódusnak – és egy vendég technikai hibának – köszönhetően elment tízzel a Fehérvár (40-30). Egy nyíregyházi időkérést és gyors hét pontot követően újra megkezdték a felzárkózást Pethő Ákos fiai, sőt, a csattanó is az övék volt, a továbbra is extrán kosárlabdázó Kiss kosarával 46-47-tel mehettek a nagyszünetre.
 
A fordulás után 4-0-val nyitott az Alba, ezzel visszaszerezve a vezetést, Pipiras jó játékával fordított a Blue Sharks (53-54). Innen viszont állva hagyta ellenfelét a Fehérvár, amely egy 12-0-ás futással szakadt el (65-54). Bár a vérzést sikerült elállítania a nyíregyháziaknak, visszajönni nem tudtak a negyed végéig. 74-61.
 
Ott folytatták a fehérváriak, ahol a harmadikban abbahagyták, tizennyolccal léptek meg Lukácsék (79-61). Faragott a hátrányából a Blue Sharks, időt kért az Alba (81-68). Laksa egy hosszú gólcsendet tört meg a triplájával, a 24. pontját szerezte ezzel (84-68). Küzdöttek becsülettel, de innen már nem volt visszaút a vendégeknek. Az Alba Fehérvár megszerezte második győzelmét a szezonban. 93-78.
 
Alba Fehérvár - HÜBNER Nyíregyháza BS 93-78 (25-20, 21-17, 28-14, 19-17)
 
Bajnokság, 4. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Benczur T. , Söjtöry T. F. , Jakab L. I. (Hartyáni Zs.)
 
Alba Fehérvár: Stark 3, Mulalics 3/3, Lukács 14/3, Laksa 24/15, Steele 13/3. Cserék: Takács Mi. 3/3, Takács Ma. -, Balsay -, Pongó 13/3, Szabó 4, Omenaka 16.
 
HÜBNER Nyíregyháza BS: Johnson 11/3, Kiss 19/15, Bryce 22/3, Pipiras 12/3, Anda -. Cserék: Bus 2, Mokánszki 2, Leday 10.
 
 
 
A Szolnoki Olajbányász fogadta a még veretlen DEAC-Tungsramot a bajnokság negyedik fordulójában.
 
Badzim triplája nyitotta a meccset, Tóth büntetőivel egyenlített a DEAC. Thames is kintről talált be, de Badzim következő villanása is három pontot ért a hazaiaknak egy dupla és egy értékesített büntető formájában. Átvették a vezetést a vendégek, de egy-egy pontra megközelítette ellenfelét a Szolnok, sőt Rogic triplájával 14-14 lett az állás, azonban a vezetést nem tudták visszavenni a hazaiak. Triplákkal válaszolt az Olaj a sikeres vendég támadásokra: Kovács hozta vissza egy pontra a csapatát, majd ugyanő még egy hármast elhintve egalizált (21-21). Fél perccel az első negyed vége előtt Drenovac egyik büntetője még beesett, így 21-22-vel zárult az első tíz perc.
 
Taiwo zsákolt, már a Szolnoknál volt az előny, amit Cummings hármasa tett biztosabbá – egészen Tóth két pontos támadás-befejezésééig, amivel ismét egyenlő lett az állás (26-26). Újabb kosárváltást követően Subotic és Cummings használta ki a jó szolnoki védekezést (32-28). Thames és Drenovac jelentkezett egy-egy jól befejezett akcióval – újra teljesen egál volt a meccs, sőt Aska kosara már a vendégeknek jelentett előnyt. Hiba csúszott a támadásokba, de javítottak a csapatok: pillanatok alatt 43-36-ra lépett meg a Szolnok, ami eredmény egyetlen Aska-büntetővel változott a szünetig (43-37).
 
Cummings és Zsíros révén öt pontot szállított az Olaj a második félidő első percében – előbbi egy duplát, utóbbi egy triplát jegyzett. Két és fél perc után Tóth tett róla, hogy ne legyen meg a közte tíz, de az Olaj igyekezett tovább növelni előnyét, ami Pongó révén sikerült is. Drenovac triplája egy 6-0-s debreceni sebességváltást jelzett, amire időkéréssel reagált a hazai stáb – Pongó triplája viszont lejött a kisszünetet követően, nem úgy Drenovac ziccere (50-48). Öt további szolnoki ponttal nőtt a különbség a felek között, ami végül azt eredményezte, hogy 59-50-re vezetett az Olajbányász a záró játékrész előtt.
 
Lapornik hármasára Kovács felelt, eggyel csökkent csak a különbség, a rendes játékidőből hátralevő idő viszont kettő perccel lett kevesebb. Thames igyekezete öt pontot ért neki és a vendégeknek is, hármasa és kettese után már csak eggyel vezetett a Szolnok, Drenovac két triplája viszont már a Pongó-hármast is ellensúlyozó vendégeknek jelentett előnyt (64-66). Időt kért az Olajbányász, Subotic és Badzim pedig rögvest termeltek öt pontot, de Drenovac tartotta velük a lépést (69-68). Thames büntetői után nem tartott sokáig a debreceni vezetés: Subotic süllyesztett el egy újabb távolit (72-70). Subotic két büntetője is helyre került, de Lapornik büntetői után már támadást hibázott a legutóbb még eredményes szolnoki légiós, így az egyenlítésért támadhattak a vendégek. Nem sikerült, ellenben Kovács bedobta a büntetőit, de Dzeletovics sem volt rest, és rögtön triplával válaszolt. Cakarun kettese nyitotta az utolsó percet, majd úgy tűnt, Rogic egyetlen büntetője zárja azt – nem így lett, Lapornik még egy triplát bedobott, ezzel alakult ki a nagyon szoros, 79-78-as végeredmény.
 
Szolnoki Olajbányász – DEAC-Tungsram 79-78 (21-22, 22-15, 16-13, 20-28)
 
Bajnokság, 4. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Földházi T., Praksch P., Kovács N. (Dr. Páli K.)
 
Szolnok: Rogic 15/6, Badzim 8/3, Rudner -, Subotic 16/6, Taiwo 2. Csere: Kovács P. 10/6, Cakarun 9, Cummings 9/3, Pongó 5/3, Zsíros 3/3, Pallai 2.
 
DEAC: Thames 16/6, Polyák -, Valerio-Bodon 3, Dzeletovics 5/3, Tóth Á. 11. Csere: Drenovac 18/9, Aska 13, Lapornik 10/6, Kerpel-Fronius G. 2.
 
 
 
A nyeretlen Atomerőmű SE látta vendégül az eddig veretlen Egis Körmend csapatát a 4. fordulóban.
 
Eilingsfeld balkezes zsákolása jelentette a találkozó első pontjait, hamar válaszolni tudott azonban a Körmend (2-2). A következő hazai kosarakra azonban már nem tudtak reagálni a vendégek, egy 8-0-ás rohamot repesztett az ASE, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (10-2). Garrett vezérletével rendezték a sorokat a vendégek, a magasember már 11, csapata 13 pontnál járt (14-13). A patthelyzetről ezúttal is a hazaiak tudtak elmozdulni, Brown és Eilingsfeld is tarthatatlannak bizonyult. 23-17.
 
Ott folytatták a paksiak a második negyedet, ahol az elsőt abbahagyták, hamar meglett a közte tíz is (30-17). Továbbra sem talált be a második tíz percben a vendég együttes, jött is az időkérés (32-17). Bár kosarat szereztek a körmendiek, Garretten kívül más egyelőre nem tudott érdemben hozzászólni a meccshez, tartotta magabiztos előnyét az ASE (39-24). A későbbiekben is több lábon állt a Paks, a félidőig már nem történt érdemi változás a játék képét illetően. 52-37.
 
A fordulás után kiegyenlített játék folyt a pályán, ha elkezdett volna feljönni a Körmend, azonnal válaszolt a Paks (59-45). Melvin sarokhármasa után egyre jobban nyílt az olló, 69-50-nél kértek időt a vendégek. Sikerült kicsit faragniuk a hátrányból a piros-feketéknek, köszönhetően Garrett és Stokes kosarainak (69-55). Ennél közelebb nem engedte ellenfelét az ASE, nem forgott veszélyben egyelőre a hazai győzelem. 82-67.
 
A záró etapban hamar meglett a közte húsz is, amely gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. Az Atomerőmű SE végig vezetve, magabiztosan győzte le az Egis Körmendet, ezzel megszerezve az első győzelmét a szezonban. 106-87.
 
Atomerőmű SE – Egis Körmend 106-87 (23-17, 29-20, 30-30, 24-20)
 
Bajnokság, 4. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Ádám J., Frányó P. (Gorka Sz.)
 
ASE: Brown 17/9, Frank -, Brozja 13/6, Eilingsfeld 15/3, Melvin 11/6. Cserék: Kovács 11/3, Buljevics 20, Karosi 6, Kis -, Djukanovics 13/3, Pajor -, Orgona -.
 
Körmend: Stokes 16, Takács -, White 11/3, Szavics 13/6, Garrett 23. Cserék: Kenéz 2, Ferencz 10/6, Kiss -, Durázi 5/3, Krivacsevics 7, Martinez -.
 
 
 
Ahogy az várható volt, izgalmas, harcos mérkőzést játszott egymással a két csapat.
 
Az első negyedben sokáig úgy tűnt, Wilson és Guyton vezérletével a ZTE veszi kézbe a találkozó irányítását, de az MVM-OSE Lions gyorsan rendezte sorait. Miliszavljevics büntetőivel és Parrish triplájával a negyed hajrájára egyenlítettek a hazaiak. A vége azonban ismét a kék-fehéreké volt. Többek között Guyton és Simo pontjaival nagyon megnyomták az utolsó két percet. 22-31.
 
Burns duplájával indult a második negyed. A ZTE azonban jobban összpontosított a mérkőzésnek ebben a szakaszában. Gyorsan közé tette a tízet Teo Cizmic csapata. Miliszavljevics büntetői jöttek jókor a hazai oldalon. Bonifert talált be távolról és lett ismét tíz közte. A ZTE a hazaiak minden felzárkózási kísérletét visszaverte. Rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, de a küzdelemre nem lehetett panasz. Nagyon kevés pont született ebben a periódusban. Mucza pillanatai következtek, öt pontra zárkóztak a hazaiak. Időt kért a ZTE. Parrish triplájával került közelebb az Oroszlány, Minchev pedig már egyenlített is. Mucza újabb triplájával pedig 45-41-re vezettek a hazaiak, de az utolsó percet nagyon elrontották a piros-feketék. 45-48.
 
Minchev és Wilson kosaraival indult a második félidő. Ihring duplájával vette át a vezetést az MVM-Ose Lions, de Guyton válaszolni tudott. A ZTE percei következtek ismét, a hazaiak futottak az eredmény után. 58-63 volt a táblán, amikor Sebastian Krasovec időt kért. Ihring és Gramavölgyi talált be, három volt közte. Bonifert dobott egy duplát és értékesítette a ráadás büntetőt. Hiába dobott be két büntetőt is Ruják a negyed utolsó percében, Wilson arra is válaszolni tudott. 66-72.
 
Heron duplát, Perris triplát dobott az utolsó negyed elején. Ruják duplája után kettő volt közte, Burns büntetője pedig azt jelentette, kettőre olvadt a ZTE előnye. A légiós duplájával vette át a vezetést iaz OSE. Hihetetlenül izgalmas volt a mérkőzés, Wilson talált be közelről, majd két büntetőt is bedobott. Parris triplájával két perccel a vége előtt azonban visszavette a vezetést az OSE, időt kért Teo Cizmic. Óriási küzdelem, és kevés kosár a hajrában.
 
Az MVM-OSE Lions értékes skalpot gyűjtött, köszönhetően annak, hogy egy percig sem adta fel a találkozót.
 
MVM-OSE Lions – Zalakerámia ZTE KK 86-84 (22-31, 23-17, 21-24, 20-12)
 
Bajnokság, 4. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
Kapitány G., Ádám J., Frányó P. (Gorka Sz. Zs.)
 
MVM-OSE Lions: Ihring 19/6, Miliszavljevics 12/6, Carev - , Minchev 6/6, Dorogi -. Cserék: Mucza 10/3, Parrish 21/21, Ruják 4, Burns 9, Carev, Garamvölgyi 5.
 
Zalakerámia ZTE KK: Wilson 21/3, Németh Á. 7, Polster -, Barnett 7/3, Harris. Cserék: Bonifert 8/3, Guyton 20/12, Horti 5, Heron 2, Révész 3/3, Simo 5/3.
 
 
 
Az előző fordulóban mindkét csapat győzni tudott, így kellő önbizalommal vethették bele magukat a hétközi összecsapásba. Az első félidőben jól működött a kecskemétiek játéka, a szünet után viszont a Pécs akarata érvényesült.
 
Gordon kettesére Kucsera hárompontossal válaszolt, majd büntetőkből is eredményes volt a kecskemétiek fiatalja, és Pollard neve mellé is felkerültek az első egységek, 3-7. Beérte aztán a KTE-t a baranyai alakulat (10-10), ám Milutinovic gondoskodott róla, hogy ez ne maradjon így sokáig, 10-13. A 8. percben átvette a vezetést a Pécs, 20-17-nél Váradi Kornél időt kért. Jól sikerült a taktikai megbeszélés, Wittmann hármasaival 25-26-ra fordított a Kecskemét.A folytatásban is kiválóan szervezte játékát a hírös városi alakulat, és két perc leforgása alatt 25-33-ra léptek meg. Ébredeztek a hazaiak, és két egységre zárkóztak, 35-37-es állásnál újra magához rendelte tanítványait a kecskemétiek mestere. Ivosev két büntetőjével egalizált a PVSK, Wittmann palánkos trokával válaszolt. Haynes-Jones révén rövid ideig vezetést szerzett a Pécs, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatkapitánya viszont ötödik hármasát is elsüllyesztette, 43-45. Az etap Kiss Dávid palánk alól feltett kettesével zárult, 43-47-gyel mehettek pihenőre a felek.
 
Bíró kezdte a pontgyártást a harmadik felvonásban, a túloldalon Milutinovic kettő plusz egyes akcióval reflektált, 45-50. Brkic zsákolt, Bryson hármast vállalt sikeresen, és újra egál állt a kijelzőn, 50-50. Előbbi aztán a vezetést is megszerezte a Pécsnek, 54-50-nél időkérés következett a Kecskemétnél. Elkapta a fonalat a hazai gárda, és az amerikai légiósok vezényletével 67-55-re megléptek. Váradi Kornél újra magához rendelte csapatát, ám a vendéglátók lendülete nem tört meg, 72-59-cel jöhetett a záró etap. Nagy erőket mozgósított a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, hogy faragjon a hátrányából, de kritikus pillanatokban hibák jöttek elő, 80-65-nél időt kellett kérni a szakmai stábnak újfent. Őrizte tíz pont feletti előnyét a PVSK-Veolia, az idő pedig vészesen fogyott, négy minutummal a vége előtt, 85-71 állt a táblán. A hajrában a kecskemétieknek nem ültek a dobásaik, míg a baranyai gárda többször is pontosan célzott. A végeredmény: 95-74.
 
Váradi Kornél vezetőedző értékelése: Az első félidőben tudtuk kontrollálni a pécsieket, ahogyan azt elterveztük, majd a második játékrészben pontatlanok voltunk, megtörtük a figuráinkat, és nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Ebből tudtak gyors kosarakat szerezni a hazaiak, elkapták a ritmust. Mindezek mellé párosult extra dobóteljesítmény is. Hazai pályán mindenképpen javítani szeretnénk szombaton az Oroszlány ellen – tudósít a mérkőzésről a kecskemétiek honlapja. 
 
Pécsi VSK-VEOLIA – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 95-74 (25-26, 18-21, 29-12, 23-15)
 
Bajnokság, 4. forduló
Pécs
Cziffra Cs., Goda L., Horváth Cs. (Schäffer B.)
 
Pécsi VSK-VEOLIA: Illés 3/3, Goldring 2, Bryson 21/12, Gordon 5, ,Brkics 15 . Cserék: Ivosev 8, Popadic 3/3, Doktor 4, Bíró 11, Kalmár -, Haynes-Jones 23/15,
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 4, Jaramaz 14/3, Milutinovics 14,, Kucsera 7/3, Karahodzsics 9. Cserék: Wittmann 15/15, Körmendi 3/3, Kiss 4., Dramicsanin 4.

Vármegyei szövetségek