TFSE jubileum: Fél évszázados a női csapat hibátlan szezonja
01
Oct
2021
TFSE jubileum: Fél évszázados a női csapat hibátlan szezonja
2021. október 1.  |  15:00
Bensőséges ünnepség helyszíne volt a Testnevelési Egyetem új aulája: a TFSE 1971-ben veretlenül bajnokságot nyert csapatára emlékezett az egyesület, az egyetem és maguk a játékosok.
 
Németh Lajos, a TFSE elnöke a rendezvényt megnyitó felszólalásában kiemelte: középiskolásként a TF-terembe jártak testnevelés órákra, amelyek után a kosaras lányok edzése következett, s jórészt az ott látott edzésmunka miatt kötelezte el magát a mérnöki pálya helyett a sport mellett. Szegedi Irén, a bajnokcsapat kapitánya azt fejtegette: többek között azért volt olyan erős és jó az az 50 éve veretlenül bajnokságot nyerő együttes, mert játékosai remek közösséget alkottak, nagyon szerették egymást, és azóta is minden évben összejárnak, találkoznak. Persze a sikerekben elévülhetetlen érdemei voltak a legendás edzőnek, Farkas Józsefnek, aki ugyan olykor az unalomig gyakoroltatta a lányokkal a "center kereszt" nevű figurát, ám abból mindig volt tiszta helyzet.
 
Sajnos a legendás mesteredző már jó ideje nincs közöttünk, és a csapatkapitány megemlékezett több legendás TF-tanárról is. A nevek említése hallatán több régi játékos szeme könnybe lábadt, amit az tesz teljességgel érthetővé, ha tudjuk: az akkori sikercsapat minden játékosa nappali tagozatos TF-hallgató volt, tehát például úszó, atlétikai vagy éppen szertorna foglalkozás után mentek edzeni.
 
A legendás edző fia, Farkas Péter édesapja nyomdokain, ha jelenleg nem is edzősködik, de a Testnevelési Egyetemen oktat, és szívvel-lélekkel a rendezvény ötletgazdájának, a csapat korábbi játékosának, Koródi Évának a kezdeményezése mellé állt. Farkas Péternek még kissrácként egész életére meghatározó élmény volt látni édesapját, ahogy tartja az edzéseket, a kosaras "néniket" pedig látni, ahogy a kőkemény "gyilkos" vonalazó futásoknál nem csípik le a távok végeit, hanem rendre megérintik a vonalakat - szerinte többek között ezért is lehettek annak idején hibátlan mérleggel bajnokok. A hibátlan mérleggel megszerzett bajnoki arany is részben ennek a mentalitásnak volt köszönhető: bár már 5 fordulóval a befejezés előtt eldőlt, hogy a TF a női bajnok, a hölgyek presztízskérdést csináltak abból, hogy veretlenek maradjanak.
 
A sportélmények mellett persze az is felejthetetlen emlék maradt Farkasnak, hogy a hibátlan mérleggel megnyert bajnokság után a kosaras hölgyek nem a sikeredző édesapját, hanem őt, a négyéves kissrácot dobálták föl a levegőbe.
 
A hivatalos megnyitó után kötetlen programmal folytatódott a jubileumi ünnepség, szóba kerültek a régi nagy csaták, az MTK elleni hosszabbításos bajnoki találkozó és kupadöntő, valamint a BEK-ben a korszak verhetetlen csapata, az Uljana Szemjonovával felálló szovjet TTT Daugava Riga elleni találkozók.
 
A régi fotókkal, újságcikkekkel színesített kiállítás még két hétig látható a Testnevelési Egyetem új aulájában.
 
A csapat tagjai: Csabai Annamária, Cseh Zsuzsanna, Fehérné Koroknai Katalin, Kóródi Éva, Penyák Anikó, Soós Mária, Szabó Éva, Szegedi Irén, Székely Judit, Tarjányi Zsuzsa, Varga Mária.

Vármegyei szövetségek