Az elődöntőben folytatja U16-os fiú válogatottunk
19
Aug
2021
Az elődöntőben folytatja U16-os fiú válogatottunk
2021. augusztus 19.  |  08:00

Két győzelemmel rajtolt a szófiai Challenger tornán U16-os fiú válogatottunk, utolsó csoportmérkőzését pedig Georgia ellen vívta Berényi Sándor legénysége. A grúzok Szlovákiától 77-76-ra kikaptak korábban, Ciprust viszont 86-76-ra legyőzték, így 1-1-es mérleggel érkeztek a találkozóra – a magyar fiúk a szigetországiakat 63-39-re, míg a szlovákokat 86-63-ra verték az előző játéknapokon.

Georgiai ziccerrel indult az összecsapás, Antalics egyenlített első támadásunkból. Sok triplával kísérleteztünk az első percekben, ami nem is csoda, hiszen tegnap remek napot fogott ki válogatottunk – Major Bulcsú egymaga hétszer talált be távolról. Ezúttal 1/6-tal kezdtünk, de így is nálunk volt az előny (6-7). Szőke aztán beszórta második trojkánkat, jött is az időkérés Irakli Tomaradze mestertől, mivel fiai percek óta nem találtak be. A „fejmosást” követően összekapták magukat a keletiek, 13-12-re át is vették a vezetést, főként a máris 12 egységnél tartó Alavidze révén. Beruashvili hárompontosával hat ponttal is elléptek már a grúzok, a negyed hajrája inkább az övék volt – 18-12-vel mehettek kisebb pihenőre a csapatok.

Jól védekeztek a grúzok, lábon a mieink előtt tudtak maradni, tripláink pedig továbbra sem ültek, így 24-16-nál Berényi Sándornak kellett időkéréshez folyamodnia, hogy felrázza a gárdát. Hiába szedtünk már 10 támadólepattanót, nem tudtuk a második, harmadik esélyeket sem kosárra váltani – 7/29-cel céloztunk mezőnyből (24.1%). Sajnos nem használt a pauza, Alavidze ziccerével már 9 pontra nőtt a grúz előny, négy perc volt még hátra a félidőből (28-19). Zónára váltott Georgia, támadásban pedig sok betörés-kiosztással próbálkoztak. Magyar oldalon alig akadt tiszta dobóhelyzet, eladott labda sajnos annál több. Csaknem öt perc telt el úgy, hogy nem szereztünk pontot, Maly kintije törte meg a rossz sorozatot (35-22). Beltadze ziccere volt az utolsó kosár a játékrészben, a továbbra is 22% alatt dobó magyar csapat 37-22-es hátrányban volt a nagyszünetben. A grúzoknak 10 eladott labda is belefért, hiszen nem büntettük azokat egyelőre – három triplánk akadt be 20 kísérletből, a duplákat pedig 6/22-vel dobtuk.

A térfélcsere sem hozott érdemi változást játékunkban, sorra adták el a labdákat a fiúk. A tegnap remeklő Major még egy üres zsákolást is kihagyott, Árva-File azonban faulttal együtt dobott fontos hármast (39-27). Ezt az etapot is a rontott dobások jellemezték leginkább, nem sok pontot jegyezhettünk fel – jól zárt a grúz zóna (44-30). Árva-Filét kétszer is jól találtuk meg a palánk alatt, így 46-34-gyel futhattunk neki a záró felvonásnak.  

Huszáros hajrára volt szükségük a magyar fiúknak, hiszen a dobás sajnos nagyon nem ment ma – a küzdéssel nem volt gond, védekezésben sem voltak nagyobb hibák. A meccs addigi képéhez képest viszonylag sok ponttal indult a záró tíz perc, de zárkóznunk egyelőre nem sikerült érdemben (54-42). Elérkeztünk az utolsó öt perchez, egy kicsit már az idővel is játszottak a grúzok. Semmi nem ment be magyar oldalon, Maly ellen ráadásul sportszerűtlen hibát is ítéltek másfél perccel a vége előtt (62-46). Innen már nem volt visszaút a Berényi-legénységnek, amely így 2-1-es mérleggel zárt csoportjában, és a második helyet szerezte meg Georgia mögött. Folytatás pénteken 16 órakor Portugália ellen, az elődöntőben.

  

 

FIBA fiú U16-os Challenger, 3. játéknap, E csoport
Szófia, Bulgária

 

Georgia - Magyarország 61-51 (18-12, 19-10, 9-14, 15-15)

 

Georgia: Beltadze 5, Alavidze 24, Gogishvili 10, Lomtadze 4, Gorgodze 2.
Csere: Beruashvili 7/3, Saladze -, Abuladze 1, Chavchanidze -, Gegeshidze 8/6. Edző: Irakli Tomaradze

Magyarország: Szőke 8/6, Maly 3/3, Árva-File 7/6, Simonics 3, Antalics 14.
Csere: Dobos 2, Hőgye 6,  Major 8, Pleesz -, Varga -, Flasár -, Gyürk -. Edző: Berényi Sándor

 

 

Vármegyei szövetségek