Szlovákiát is legyőzte U16-os fiú válogatottunk
17
Aug
2021
Szlovákiát is legyőzte U16-os fiú válogatottunk
2021. augusztus 17.  |  20:45

Tegnapi, Ciprus ellen győzelme után Szlovákia ellen folytatta a szófiai Challenger tornát U16-os fiú válogatottunk – az E csoport két veretlen gárdája csapott össze, a szomszédok ugyanis tegnap nagy csatában 77-76-ra verték Georgiát.

Szlovák büntetővel kezdődött a derbi, Szőke egy palánk alatt áthozott ziccerrel válaszolt. Lendületes játékkal nyitottak a magyar fiúk, Hőgye duplája után alig két és fél perc elteltével időt is kért Peter Sestrienka (3-8). Sok volt az eladott labda már az elejétől, négy és fél perc után 3-3 alkalommal szórták el a játékszert a felek. A Ciprus ellen már látott, és sikerrel alkalmazott letámadást vette elő időnként Berényi mester, részben ennek köszönhetően nyolc perc alatt hétre ugrott a szlovák eladott labdák száma – őriztük is szűk előnyünket (12-15). Major hintett be egy trojkát, amire már csak egy szabaddobás érkezett válaszul, így 18-13-as vezetéssel várhattuk a második negyedet – kiegyenlített játék zajlott a pályán, valamivel pontosabb volt a magyar csapat egyelőre.

Szőke hármasa vezette fel a játékrészt, 4/9 triplával kezdtünk, ami komoly javulás volt az egy nappal korábbi 3/25-ös mutató után. Major nagyon belelendült, a következő két támadásból még két távolit beszórt, tovább javítva mutatónkat, egyúttal komolyabb előnyhöz juttatva a mieinket (18-30). Hőgye dobott „wedgie”-t (beragadt a labda a palánk és a gyűrű közé), de a kosarak is potyogtak – az elképesztő formában tüzelő Major egymaga 6/7 triplánál tartott, de a szlovákok így is tartották a lépést, náluk Urban hintett 4/4-et (29-35). Az időkérés sem zavarta meg Majort, bevágta hetedik kintijét is (kilenc kísérletből!), nem mindennapi dobópárbajt láthattak a nézők – 33-41-gyel mehettek nagyszünetre a felek.

Természetesen Major Bulcsú húzta a magyar csapatot, 21 pontjának mindegyike triplából született - 7/10-nél járt, a gárda 9/21-nél (42.9%). Ilyen kinti mutató mellett belefért, hogy a duplákat csak 31.3%-kal dobjuk (5/16), hiszen 14 labdaeladásba is belehajszoltuk az ellenfelet.  

A térfélcserét követően nem változott a játék képe, felváltva potyogtak a kosarak – az is az első félidőre hajazott, hogy továbbra is „adakozó kedvükben” voltak a szlovákok, többször elcsentük tőlük a labdát (40-52). Simonics ellen ítéltek sportszerűtlen hibát a játékvezetők, de Hőgye révén még növelni is tudtuk előnyünket (43-56). A triplazápor alábbhagyott, de így is kontrollálni tudtuk az etapot, 60-49-es fórral futottunk neki a záró felvonásnak.

Maly kosarával nyitottuk a negyedik negyedet, továbbra is jól működött a letámadásunk. Szőke, majd Árva-File is kintről volt eredményes, 12/36-nál jártunk a hárompontosokat tekintve. Stabilizálódott a tíz pont fölötti magyar vezetés, időnként Szlovákia is elővette a zónát, de a mieink kevésbé jöttek ettől zavarba (56-73). A lepattanócsatában is vezettünk 41-31-re, biztató játékkal érkeztünk el a mérkőzés hajrájához. Simonics és Varga dupláival a húszat közelítette a differencia, Hőgye büntetőivel pedig el is értük azt (59-79). A végére még tovább nyílt az olló, U16-os fiú válogatottunk így két fordulót követően veretlen Szófiában - folytatás szerdán 19 órakor, Georgia ellen.      

  

 

FIBA fiú U16-os Challenger, 2. játéknap, E csoport
Szófia, Bulgária

 

Szlovákia - Magyarország 63-86 (13-18, 20-23, 16-19, 14-26)

 

Szlovákia: Simko 11, Kovacik 6, Koller 8, Hudec 21/12, Kralik 4.
Csere: Ondrus -, Urban 13/12, Matusek -, Chlupis -. Edző: Peter Sestrienka

Magyarország: Hőgye 12, Szőke 13/9, Árva-File 7/3, Simonics 11/3, Antalics 4.
Csere: Dobos 2, Major 21/21, Pleesz -, Varga 2, Flasár 4, Gyürk 3/3, Maly 7/3. Edző: Berényi Sándor

 

 

Vármegyei szövetségek