Simán verték a házigazdát U18-as lányaink
28
Jul
2021
Simán verték a házigazdát U18-as lányaink
2021. július 28.  |  22:48
A Klatovyban zajló FIBA U18 Women’s European Challenger második játéknapján a magyar válogatott 71-47-re győzte le Csehországot.
 
Kifejezetten jó iramú mérkőzéseket, remek versenyhelyzeteket hozott a szerdai játéknap délutáni programja a csehországi Challenger tornán. A magyar válogatott is ebben a szellemben kezdett. Katona Boglárka és Kuncz Petra találataival 4-0-ra léptek el a mieink fél perc alatt. Az első perc végén Dúl Terka is betalált, így 6-0-ra mentünk. A folytatásban a hazaiak még 8-7-re felzárkóztak, de innentől gyorsan nőtt az előny. A játékrész hajrájában már a 10 egységet is átlépte a differencia. Végül 25-13 állt az eredményjelzőn az első negyed végén.
 
A második szakasz elején Kuncz Petra büntetőjével és Renczes Rebeka találatával növeltünk a különbséget. Kemény, küzdős játék jellemezte ezeket a perceket. Több fault is benne maradt a mérkőzésben. Két és fél percig nem talált be a magyar csapat, de a csehek is mindössze egy duplát jegyeztek ez idő alatt. 28-17 után Dúl Terka triplájával 31-17-re szakadtunk el. Az utolsó három percben Laczkó Sára és Katona Boglárka talált be, így a félidőig is tartotta 10 pont feletti előnyét Völgyi Péter együttese.
 
Az első félidő 15 mezőnykosara kilenc magyar játékos között oszlott meg, ami kiváló arány. A harmadik negyed első két percében 37-27-re visszajöttek a csehek. Időkérés után azonban rendezte a sorait a magyar csapat. Katona Boglárka négy büntetője és Laczkó Sára duplája továbbra is biztosította a kétszámjegyű vezetést. A játékrész felénél Laczkó triplájával kezdték növelni a különbséget a mieink. A hajrájában már a 20 pontot is átlépte a magyar előny. Végül egy hazai tripla zárta a harmadik szakaszt, de így is 53-36-ról futottunk neki az utolsó 10 percnek.
 
A záró 10 perc elején a hazaiaknak 55-41-nél még akadt egy kisebb felzárkózásuk. Ez a harmadik negyed hajrájával együtt már 10-3-as futás volt, de ennél közelebb nem kerültek. Bátran, harcosan és eredményesen játszott válogatottunk. Három perc volt vissza az összecsapásból, amikor 65-45-nél újra elérte a 20 pontot a vezetés. A magyar csapat végül magabiztos 71-47-es győzelmet aratott. Folytatás csütörtökön 16 óra 30 perctől Szerbia ellen.
 
CSEHORSZÁG - MAGYARORSZÁG 47-71 (13-25, 10-12, 13-16, 11-18)
 
FIBA U18 Women’s European Challenger
Klatovy, Sport Hall Capkova
Vojinovic, Sljivic, Van Bochove (Rakoczy)
 
Csehország: Hibalova 4, Velichová 8/6, Miksikova 4, Staňková, Zdenkova 6. Csere: Vlčková 2, Zílova 2, Stenclova 5/3, Krizova, Chroma 2, Vydrova 8, Ceralova 6.
 
Magyarország: Laczkó 12/6, Dúl 5/3, Kuncz 9, Katona 13/3, Németh 6. Csere: Horváth 4, Renczes 6/3, Gelei 4, Márkusz 12, Turi.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek