Hatalmasat küzdöttek az U18-as lányok, de kikaptak a törököktől
27
Jul
2021
Hatalmasat küzdöttek az U18-as lányok, de kikaptak a törököktől
2021. július 27.  |  15:30
U18-as lány válogatottunk ma délután megkezdte szereplését a European Youth Challengerek B csoportjában, a csehországi Klatovyban. Első ellenfelünk Törökország együttese volt.
 
Németh Lili két támadópattanójával és kosarával kezdtük a mérkőzést, de mindkét oldalon rengeteg volt a hiba az első negyed során, alig-alig esett pont. A törökök Selin Gül kosarával gyorsan egyenlítettek, majd át is vették a vezetést, Dúl Terka viszont a 4. perc végén egy 2+1-es akcióval visszavette az előnyt a mieink számára (5-4). A felvonás második felében végig a törököknél volt egy minimális előny annak ellenére is, hogy 0/8-cal zárták az első negyedet a triplavonalról és 0/4-gyel büntetőből. A mieinknél sok volt az eladott labda (7), de nekünk sem ment a dobás (0/3 tripla, 3/9 büntető), és hiába szereztünk 7 támadópattanót, az ellenfélnek is volt ugyanennyi. 12-9-re vezettek a félholdasok 10 perc játék után.
 
A második negyed elején sem változott a helyzet - 5 pontra nőtt a távolság, de Dúl gólpasszából előbb Németh volt eredményes, majd Katona Boglárka megszerezte első hárompontosunkat a találkozó során, amivel a 15. perc elején kiegyenlítettünk (16-16). Vardar kosarára Márkusz Lilla válaszolt, de a Vardar-Gül duót ebben a periódusban nem sikerült tartanunk, így a 17. perc végén időt kellett kérnie Völgyi Péternek (18-23). Gül azonnal egy újabb duplával jelentkezett, de Renczes Rebeka vezetésével egy 7-1-es sorozattal zártuk a félidőt, így egyetlen pontra visszajöttünk a nagyszünetre (25-26). A félidőben az állásnak megfelelően a statisztikák is kiegyenlítettek voltak - a mieink több lepattanót szedtek (27-24) és több büntetőt értékesítettek (6/13 - 2/8), míg a törökök valamivel hatékonyabbak voltak a duplák terén (8/21 - 9/17).
 
A fordulást követően Kuncz Petra duplájával és Milkovics Réka hármasával is vezettünk, de a törökök azonnal válaszoltak mindkét esetben (30-31). A pontgazdag első támadások után megint megálltak a csapatok a pontszerzéssel, a törökök pedig újra elléptek 5 egységgel (30-35). A felvonás felét követően Katona törte meg a nagyjából három és fél perces magyar kosárcsendet (32-35), de egy labdaszerzést követően a törökök visszaállították az 5 pontos távolságot. Ellenfelünk büntetőkkel 8 pontra növelte előnyét, majd Katona hármasára megint jött az azonnali válasz a túloldalról, ezúttal Simge Tokmak által (36-44). Németh Lili sokadik támadópattanója után volt eredményes, 6 ponttal voltunk lemaradva egy negyeddel a vége előtt (38-44).
 
A záró felvonásban közel négy és fél percig nem tudtunk betalálni - szerencsére a törökök is csak Gül két pontját jegyezhették fel ez idő alatt. Milkovics hármasával kerültünk fel a táblára a negyedik negyedben, de Güllel az egész mérkőzésen gondjaink voltak. Völgyi Péter a szakasz során másodjára is időt kért 4 perccel a vége előtt (41-48), ami után Milkovics egy büntetővel, majd egy triplával újra szorossá tette az összecsapást - bő két perccel a vége előtt a törököknek kellett időt kérniük (45-48). Németh a 8. támadópattanója után egyetlen pontra hozta vissza a mieinket, a 9. után pedig odaütöttek neki, két büntetővel jöhetett. Sajnos mindkettő kimaradt, Gül pedig a védőpattanó után faulttal együtt volt eredményes a túloldalon (47-50). Milkovicsnak volt még egy dobása az egyenlítésért, de nem talált célba. Hatalmasat küzdöttünk, de végül 50-47-re a törökök nyertek.
 
A magyar csapat legeredményesebb játékosa Milkovics Réka lett 12 ponttal (3/5 tripla). Katona Boglárka 9 ponttal (2/2 tripla) és 4 pattanóval végzett, Németh Lili a 8 pontja mellett 11 lepattanót (9 támadó) és 3 szerzett labdát is jegyzett, Renczes Rebeka pedig 6-6 pontot és pattanót, valamint 5 gólpasszt ért el.
 
Folytatás holnap 19:30-tól a házigazda csehek ellen.
 
 
Magyarország U18 - Törökország U18 47-50 (9-12, 16-14, 13-18, 9-6)
 
European Youth Challenger U18, B csoport
Csehország, Klatovy, Sport Hall Capkova
 
Magyarország U18: Dúl 3, Katona 9/6, Gelei 1, Kuncz 6, Németh 8. Csere: Márkusz 2, Milkovics 12/9, Laczkó -, Oláh -, Renczes 6, Turi -.
 
Törökország U18: Vardar 7/3, Tokmak 10/6, Sertoglu 2, Seren 4, Gül 14. Csere: Yilmaz 3, Akarpa 7/3, Altunpa -, Bas -, Taser 2, Torgut 1.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek