Tippmix Férfi NB I: Badzim dudaszós triplájával a Szolnok vezet a döntőben
15
May
2021
Tippmix Férfi NB I: Badzim dudaszós triplájával a Szolnok vezet a döntőben
2021. május 15.  |  20:50
A találkozót jobban kezdte a vendég együttes, Tóth szerzett pontokat csapatának, míg a hazaiak nem tudtak sikeres támadást véghezvinni, majdnem két perc elteltével születettek meg az első hazai pontok. (2-3) Három perc elteltével már négy faultja volt a Szegednek, míg három a DEAC-nak. Bognár egy 3+1-es akciót csinált, ezzel át is vette a vezetést a hazai együttes, de Tóth egyből egyenlített is, ekkor a center már 7 pontnál járt. (8-8) Egy jó periódus következett a hazaiak játékában, így rövid időn belül jelentős fölényt kovácsoltak és Dzseletovics triplájával már hét ponttal vezettek. (15-8) Somogyi törte meg csapatának kosárcsendjét, majd kis időn belül Moore előbb egy hármast, majd egy közelit szerzett, de így is még hat ponttal vezetett Szrecsko Szekulovics együttese. (21-15) Bognár két gyors kosarát követően időt kért Kovács Adrián, hiszen nyolc pontra dagadt a különbség a csapatok között. (25-17) Drenovac volt aktívabb az első tíz perc végéig, így öt pontra tudták redukálni a különbéget a vendégek, a hazaiaktól Bognár már 12 pontnál járt. 29-24
 
Nagyszerűen folytatta a mérkőzést a hazai együttes, köszönhetően Kerpel-Fronius Gáspárnak, hiszen kétszer is betalált a tripláról, míg a debrecenieknek csak egy közelit sikerült szerezniük, ekkor időt is kértek a vendégek. (37-26) Jól kapta el a fonalat a szegedi csapat és sikeres támadásaiknak és jó védekezéseiknek köszönhetően tizennégy pontra duzzasztották előnyüket. (44-30) Polyák törte meg a hazaiak menetelését trojkájával, de Dzseletovics egyből egy hárompontossal válaszolt. (47-33) Robbantott a Szeged és egy 10-2-es futást csinált, melyből Brown 6 pontot szolgáltatott. (57-35) Szétestek a vendégek, támadásaik során eladták a labdákat és kihagyták helyzeteiket, így tovább növelhette a Szeged az előnyét, majd időt is kértek a hazaiak az utolsó perc elején. Dzseletovics már 17 pontnál járt, míg a vendégektől még egy játékos sem ért el dupla számjegyet. (60-35) Az első félidő végéig már nem született kosár, így huszonöt pontos hazai vezetéssel mentek szünetre a csapatok. 60-35
 
Megint döcögősen indult a negyed, most viszont mindkét fél számára, majd körülbelül két és fél perc elteltével mindkét oldalon gyors kosarak születtek. (66-42) Bognár szerzett egy hármast, de egyből jött is rá a válasz a vendégektől, előbb Polyáktól, majd Drenovactól. (72-48) Egy ideig nem született kosár a találkozón, majd Drenovac törte meg a kosárcsendet, majd jött a másik oldalról egy trojka Browntól. (77-50) Megvolt az esélye a Szegednek, hogy harmincpontos különbséget csináljon, de nem tudták sikeresen befejezni a támadásukat, míg a túloldalon Hines egy 2+1-es akciót vitt véghez, majd kis idő múlva Dickeynek kellett leülnie, mivel megszerezte negyedik faultját. (79-55) Govens még egy extra triplát szerzett a dudaszókor, így huszonhat ponttal vezetett a Szedeák. 84-58
 
Jól kezdték az utolsó felvonást a vendégek, hiszen egy 0-7-es futást csináltak rövid idő alatt, így tizenkilenc pontra redukálódott a különbség. (84-65) Megint egy rossz periódust fogott ki a DEAC, így újra huszonöt pont fölött volt a hazaiak előnye. (92-66) Az előző negyedekhez képest nem születtek olyan gyakorisággal a kosarak, majd kis idő múlva Somogyi talált be a hárompontosról. (92-70) Olasz csinált egy 2+1-es szituációt, majd Mayer szerzett pontokat. (99-72) Körülbelül az utolsó három percet mindkét együttes csak magyar játékosokkal játszotta. Polányi triplájával átlépte a százat a hazai együttes. (102-74) Somogyi a találkozó végéig aktív volt, így 21 ponttal nyert a Szeged. 102-81
 
A Naturtex-SZTE-Szedeák – DEAC harmadik helyért folyó párharc állása: 1-0.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák - DEAC 102-81 (29-24, 31-11, 24-23, 18-23)
 
Rájátszás, bronzmeccs, 1. mérkőzés
Szeged, Városi Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Ádám J., Söjtöry T. F. (Bogárdi J.)
 
Szeged: Govens 19/6, Brown 17/12, Dzseletovics 19/9, Bognár 19/6, Dickey 12. Csere: Keller -, Kerpel-Fronius G. 8/6, Kerpel-Fronius B. -, Olasz 3, Balogh -, Mayer 2, Polányi 3/3.
 
DEAC: Moody 2, Somogyi 12/6, Drenovac 18, Hines 11/3, Tóth 10. Csere: Moore 9/3, Molnár M. 6, Polyák 11/9, Kovács 2, Molnár D. -.
 
 
 
Kezdetét vette a 2020-2021-es idény fináléja, melyet az alapszakaszgyőztes Szolnok és a bajnokságban második Szombathely vívott.
 
Jól bekezdett az Olajbányász, Kovács és Cakarun pontjaival már 4-0 volt az állás, amikor még csak fél perc sem pörgött le az órából. Hamar egyenlített azonban a Falco, az egykor Szolnokon kosárlabdázó Benke négy ponttal terhelte a hazai gyűrűt (4-4). Badzim saroktriplája bement, ráadásul Cakarun is hozzátett kettőt, megint fölénybe került a hazai csapat (8-4). Keller zsákolásával és Benke büntetőjével egyre zárkózott a Szombathely, de Badzim nagyon távolról is pontosan célzott (11-7). Egy vendég eladott labdát követően Warner fejezte be a gyorsindítást, aztán Cakarun dobott egy félhorgot, nyolcra hízott a szolnoki előny (17-9). Hiába Bruinsma lefordulása, Gibson is jól dobta a hármast. Pongó is beköszönt távolról, ezzel meglett a közte tíz is, azonnal érkezett Perltől a válasz (23-25). Sokáig őrizte a magabiztos előnyét az Olajbányász, de Gibson sportszerűtlenjét követően hatra zárkózott a Falco, a végső szó azonban Cakaruné volt. 27-19.
 
Egy jó Anderson-trojkával már a második negyed elején megkezdte a felzárkózást a vasi gárda, sőt, Váradi is a helyére küldött egy hármast (27-25). Sokkal jobb arcát mutatta a Szombathely, miközben egy kisebb gödörbe került a Szombathely, Anderson triplájával fordítottak a vendégek, majd Cakarun egalizált (30-30). Egy hosszabb kosárcsend után Taiwo maradt üresen a palánk alatt, aztán Warner hármasa hullott be (35-30). Egy jobb periódust fogott ki az Olajbányász, de Perl rendre megtalálta az utat a gyűrűig, végül kétpontos hazai vezetéssel mentek nagyszünetre a felek. 37-35.
 
Perl középtávolijával egyenlített a Falco, öt ponttal válaszolt a Szolnok (42-37). Innen Perl és Bruinsma vezérletével egy 7-0-ás futást csinált a vasi csapat, időt kért Gasper Potocnik (42-44). Váradi közelije után megléptek néggyel a vendégek, Warner egy triplával szépített. Továbbra is fej-fej mellett haladtak a felek, Keller ziccere után 47-49 volt az állás. Badzim a harmadik tripláját dobta be, amivel visszavette a vezetést a Szolnok, ráadásul Bruinsma támadóhibája után Badzim egy újabb hármast dobott be (53-49). Váradi tett vissza egy támadólepattanót, újra kettő volt közte. Benke is távolról köszönt be, megint a szombathelyieknél volt az előny (53-54). Gibson csinált egy 2+1-es akciót, de a megítélt büntetőt kihagyta. A negyed végéig már nem változott a játék képe, minimális előnyről várhatta a záró etapot az Olajbányász. 61-56.
 
Váradi és Warner kosárváltásával indult az utolsó tíz perc, majd Benke dobott egy hármast (63-61). Cakarun centerezett szépen, de Benkének erre is volt válasza (65-63). Nagyot küzdöttek a csapatok és sokáig őrizni is tudta az előnyét a Szolnok, de Benke egyszerűen megállíthatatlan volt ebben az időszakban (67-66). A kritikus pillanatban nem tudott közelebb lépni a Falco, sőt, Gibson és Kovács kosaraival ellépett öttel a Szolnok (71-66). Ennél jobban nem tudtak elhúzni a hazaiak, Perl és Bruinsma is pontosan fejezett be egy-egy gyorsindítást, időt kért Gasper Potocnik (71-70). Jól védekeztek a vendégek, majd Váradi tört be szépen, két és fél perccel a vége előtt átvette a vezetést a Falco (71-72). Subotic és Badzim is jól büntetőzött, újfent az Olajbányász járt előrébb (75-72). Perlnek ütöttek oda, aki viszont csak az egyiket dobta be, 75-73-nál, 55 másodperccel a vége előtt támadhatott a hazai együttes. Badzim hatalmas labdát adott Cakarunnak, elment néggyel a Szolnok, Gasper Okorn kért időt (77-73). Perl vitte végig ziccerig, megint csak kettő volt közte. Warner betörése lejött, Perl szlalomozott végig, egy másodperccel a vége előtt kiegyenlített a Szombathely (77-77). Kevés ideje maradt a hazaiaknak, de ennyi is elég volt Badzimnak, aki egy palánkos triplával megnyerte a találkozót az övéinek. Döntőhöz méltó mérkőzésen, óriási fordulatok után szerezte meg az előnyt a Szolnok. 80-77.
 
Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80-77 (27-19, 10-16, 24-21, 19-21)
 
Rájátszás, döntő, 1. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Benczur T., Praksch P., Győrffy P. (Várhalmi Zs.)
 
Szolnok: Warner 14/6, Badzim 18/12, Kovács 4, Subotic 4, Cakarun 18. Cserék: Pongó 10/6, Gibson 7/3, Zsíros -, Rudner -, Juhos -, Taiwo 2.
 
Falco: Váradi 11/3, Benke 17/9, Bruinsma 8, Barac 2, Keller 6. Cserék: Anderson 6/6, Perl 27.

Vármegyei szövetségek