Tippmix Női NB I: Kiütéses diadallal újra előnyben a Sopron
01
May
2021
Tippmix Női NB I: Kiütéses diadallal újra előnyben a Sopron
2021. május 1.  |  20:30
A 2021-es bajnoki döntő harmadik mérkőzésén a Sopron Basket 81-46-ra legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2-1-re vezet a Sopron. Folytatás kedden Szekszárdon.
 
Visszatérhettek a nézők a lelátókra, így szurkolói vastaps mellett dobták fel a labdát. Gabby Williams és Erica McCall kosárváltása vezette fel a találkozót. A folytatásban Határ Bernadett két duplájával előnybe került a Sopron. Innentől kezdve már az első szakaszban is jellemzően a hazaiak jártak előrébb. Bálint Réka triplájával 7-7-nél még egyenlített a Szekszárd. A következő percekben azonban 10-3-s sorozattal zárta le az első negyedet a Sopron, aminek köszönhetően 17-10-re vezetett. A soproni csapat a 13 mezőnykísérletéből ötöt értékesített, míg a Szekszárd 18-ból hármat. A második szakaszt Zala Friskovec büntetői vezették fel, majd erre Fegyverneky Zsófia duplája és Czukor Dalma triplája érkezett válaszul és így 22-12-nél először érte el a lélektani 10 egységet a differencia.
 
A második szakasz közepén 8-10 pont között mozgott a különbség. Öt perc elteltével 26-18-ra vezetett a Sopron. Ekkor még kétszer is volt a labdája a KSC-nek, hogy közelebb kerüljön. Ezzel nem tudott élni. Határ Bernadett növelte a soproni előnyt, majd higgadtan értékesített négy büntetőt Jelena Brooks. Palánk alatti fölényére építve uralta a mérkőzést a házigazda. A félidő hajrája Tina Krajisnik eredményes játékáról szólt. Egymaga 6 pontot szerzett, így 20 perc után már 40-24-re ment a csapata. A hazaiak centerei domináltak. Határ Bernadett és Tina Krajisnik 10-10 pontnál jártak, míg a szekszárdiaknál Zala Friskovec és Cyesha Goree voltak a legeredményesebbek 6-6 egységgel. A harmadik negyedből nem telt el másfél perc, amikor Gabby Williams és Megan Walker pontjaival 44-24-nél 20 egységre nőtt a különbség. Erica McCall talált be szekszárdi oldalról, de 17 pontnál közelebb nem kerültek Zseljko Djokics tanítványai.
 
Megan Walker és Gabby Williams egy-egy hárompontosa erősítette meg a Sopron dominanciáját a harmadik negyed közepéhez érkezve. Hét percen át mindössze egy mezőnykosarat értékesített a Szekszárd. Ez Studer Ágnes nevéhez fűződött. A játék minden elemében riválisa fölé nőtt Gáspár Dávid együttese. A harmadik etap végére így már 30 pont feletti előnnyel gazdálkodhatott a Sopron. Ezt a 10 percet 23-7-re nyerték Határ Bernadették. A játék képét jól mutatja, hogy a Sopron a 16 kísérletéből tízet értékesített, míg a Szekszárd 14-ből hármat. A záró szakasz elején 65-31 után egy 13-2-es sorozattal még 67-44-re szépített a Szekszárd. Szabó Fanni második hármasa után időt is kért Gáspár Dávid. Visszatérve a pályára Czukor Dalma és Varga Alíz egy-egy triplával törte meg csapata kosárcsendjét. Innentől nem volt kérdés a győztes kiléte. A hajrában mindkét szakmai stáb már a keddi szekszárdi folytatást tartotta szem előtt. Az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok is belekóstolhattak a döntő hangulatába. Magabiztos 81-46-os sikerrel került ismét előnybe a Sopron Basket.
 
Sopron Basket - Atomerőmű KSC Szekszárd 81-46 (17-10, 23-14, 23-7, 18-15)
 
Bajnokság, Döntő 3. mérkőzés
Sopron, Novomatic Aréna
Cziffra Cs., Praksch P., Csabai-Kaskötő B. (dr. Gincsai J.)
 
Sopron Basket: January 6, Walker 9/3, Williams 8/3, Brooks 9, Határ 19. Csere: Fegyverneky 2, Czukor 10/9, Varga 3/3, Krajisnik 15, Varga K., Varga S.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer 5/3, Friskovec 6, Theodoreán 4, Goree 6, McCall 9. Csere: Miklós, Szabó 6/6, Bálint 3/3, Gereben 2, Zele 5/3, Krnjic, Skoric.
 
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása 2-1 a Sopron Basket javára.
 
 
 
 
Fotó - Sopron Basket facebook

Vármegyei szövetségek