Tippmix Férfi NB I: Szoros meccsen a DEAC jutott be az elődöntőbe
28
Apr
2021
Tippmix Férfi NB I: Szoros meccsen a DEAC jutott be az elődöntőbe
2021. április 28.  |  20:19
A párharcot eldöntő ötödik mérkőzésre került sor a DEAC és az Alba Fehérvár között a negyeddöntőben. A vendégeknél végül Ron Curry sem tudta vállalni a játékot.
 
Tóth kettesével indult a mérkőzés, de három perccel később már az Alba vezetett 6-2-re. Zsinórban érkezett hét debreceni pont – Tóth és Drenovac voltak az „elkövetők” –, így ismét a hazaiaknál volt az előny. Molnár kettese ötpontos fórt ért a hazaiaknak, amit tartottak is, majd ismét Molnár célzott jól, háromszor is – két büntető és egy kettes –, amivel 17-10-re léptek meg a hazaiak. Guyton tett rá még két pontot, Lukács reagált egy kettessel, Somogyi válasza viszont a triplavonalon túlról érkezett. Vojvoda büntetői zárták a negyedet. 22-14.
 
Vojvoda ezúttal a negyed nyitását vállalta magára egy sikeres büntetővel. Zárkózott az Alba, ötre jött vissza, amikor Tóth és Hines egy-egy akcióból visszaállította a kilencpontos különbséget. Nem tartott sokáig ez az előny, 30-21-nél ugyanis a vendégek kapcsoltak magasabb fokozatba: Gillon kettesét Omenaka egy büntetője követte, majd Davis és Vojvoda egy-egy triplájával azonnal egyenlő lett az állás (30-30). Gillon büntetőivel már az előny is a vendégeknél volt, Moody révén viszont visszavette a minimális vezetést a hazai csapat. 33-32.
 
Drenovac és Csorvási váltott kosarat a második félidő elején, rögtön négyet: a debreceni játékos egy duplával és egy triplával, míg a székesfehérváriak magasembere két kettessel kezdett. Davis duplájával pedig újra egyenlő volt az állás (38-38). Davis kapcsolt rá, kis idő elteltével már néggyel mentek a vendégek (40-44) Moore és Gillon hármasa is célba ért, nem változott a különbség. Vojvoda nyolcadszor próbálkozhatott a vonalról, hetedszer célzott hibátlanul, de Hines hármasával gyorsan egyre csökkentette hátrányát a DEAC. Moore triplájával már a hazaiaknál volt az előny, akik megnyomták a negyed hajráját. 59-54.
 
Davis kettesét Moore két jó büntetője követte, de Lukács is gyors pontokkal érkezett az utolsó tízperces etapba. Hines kosarával távolodott a DEAC, ez viszont csak Vojvoda két triplájáig volt igaz (63-64). Vojvoda újabb három pontja három büntetőből érkezett, de a DEAC-nak is volt erre válasza, a 33. perc végén, 67-67-nél továbbra is egál volt a meccs. Moore süllyesztett el egy hármast, rögtön időt kértek a vendégek. Vojvoda akcióból is betalált, majd kapott némi pihenőt – négy faultnál járt hat perccel a vége előtt, csak úgy, mint Lukács, illetve a másik oldalon Polyák és Tóth. Mindössze egy percet pihent az Alba vezére, aztán egy újabb duplával vétette észre magát. Moore viszont kintről talált be, majd Drenovac szerzett újabb két pontot: 79-74 lett az állás három és fél perccel a vége előtt – ismét a vendégek kértek időt. Davisre sem lehetett panasz, 22. pontjával jött közelebb a vendég csapat, viszont Hines is jól célzott a fordulásból. A 38. percre mindkét fél elérte az öt-öt csapatfaultot, Hearst pontokra is váltotta büntetőit, aztán akcióból is betalált (81-80). Gillon büntetőivel ismét az Albánál volt az előny, Moore vette vissza azt akcióból. Lukács triplája nem talált, jött a fault, Moore viszont nem hibázott. Újabb Alba-időkérés következett. Davis két büntetőjéből egy ment be, ellenben Hines nem hibázott a túloldali vonalról, így hiába Markovic akciógólja, Moore még rátett egy büntetőt. 88-85.
 
A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-2 a DEAC-nak. A győztesre a pályaelőnnyel bíró Szolnoki Olajbányász vár az elődöntőben.
 
DEAC – Alba Fehérvár 88-85 (22-14, 11-18, 26-22, 29-31)
 
Rájátszás, negyeddöntő, 5. mérkőzés
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
V.: Földházi T., Benczur T., Kapitány G. (Bodrogváry I.)
 
DEAC: Moody 8, Polyák -, Drenovac 21/9, Hines 13/3, Tóth Á. 6. Csere: Moore 23/12, Molnár M. 9, Guyton 5, Somogyi 3/3.
 
Alba: Vojvoda 25/9, Hearst 6, Lukács N. 8, Davis 22/3, Csorvási 5. Csere: Gillon 9/3, Markovic 4, Omenaka 3, Balsay 3/3.

Vármegyei szövetségek