Női egyetemi bajnokság: Összeállt a nagy női négyes
27
Apr
2021
Női egyetemi bajnokság: Összeállt a nagy női négyes
2021. április 27.  |  19:59
Két negyeddöntő-párharc is drámai küzdelmet hozott - kialakult a négyesdöntő mezőnye a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A győri együttes már korábban kvalifikálta magát a sorozat "végjátékába", ahová szoros szombathelyi sikere után fölényes hazai győzelemmel jutott be a TFSE együttese. A fővárosi ELTE-BME párharc végkimenetele egyetlen duplán múlt - összesítésben 2 ponttal az ELTE bizonyult jobbnak. Érdekesen, izgalmasan alakult a DEAC-Közgáz negyeddöntő is, amelynek fővárosi visszavágója 10 pontos debreceni előnyről indult, s volt időszak, amikor ezt meg is duplázta a hajdúsági hölgykoszorú. A második meccs harmadik negyedében legjobbját, Doktor Annát sérülés miatt elvesztő Közgáz a végjátékban izgalmassá tette a párharcot, összesítésben 4 pontra megközelítve ellenfelét, de végül a debreceni lányok örülhettek.
 
 
 
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női negyeddöntők, 2. mérkőzések
 
TFSE - SZOESE 104-50 (23-9, 18-16, 34-11, 29-14)
Budapest, Alkotás u., zárt kapuk mögött, V.: Gaál N., Nagy-Pál.
 
TFSE: HANTI 17/6, SZEITL 14/12, Herman 7/3, BENKE 9/3, Király 2. Csere: KENYERES 15/6, BOROS 10/6, Dömötör 3/3, GALLI-HIRLING 10, Szabó E. 7/3, BURJÁN 10, Bernáth. Edző: Hegedűs Péter.
 
SzoESE: Preisinger 4, PÜSPÖKI 12/6, Balogh V. 10, SÁNDOR 9, Plózer 10. Csere: Mezősi 5/3. Edző: Kollerics Barnabás.
 
Szombathelyen 2 ponttal nyert a TF, így érdekesnek ígérkezett a fővárosi visszavágó. Az első negyed közepéig tartották a lépést a vendégek a TF csapatával. Ekkor a keleti csoportot veretlenül nyerő hazai együttes egy Kenyeres Anett és Szeitl Vanessa vezette 17-3-mal elhúzott. A második negyedben a helyenként ügyesen kombináló, lelkes szombathelyi lányok kiegyenlítetté tették a játékot, ebben a szakaszban állandósult a 15 pont körüli TF-vezetés. Szünet után érvényesült a hazai csapat mind minőségben, mind pedig mennyiségben jóval "hosszabb" kispadja - fokozatosan "nyílt az olló", nőtt a különbség a két csapat között. Hegedűs Péter folyamatosan frissítette csapatát. A TF játékosai jól célozták távolról, végül összesen 14 triplát dobva egységes, jó csapatjátékot nyújtva fölényesen verték lelkes, de egyre inkább fáradó ellenfelüket.
 
Hegedűs Péter: - Örülök, hogy a hazai meccsre jobban összeszedtük magunkat, és ezúttal a zóna védekezés ellen is higgadtabban támadtunk. Bízom benne, hogy a négyesdöntőre is pakolunk a bőröndünkbe hasonlóan jó dobóformát, energiát és sok-sok jókedvet - ami mindig jellemzi ezt a csapatot. A nagyon ügyes és lelkes Szombathelyi Egyetemnek köszönjük a két mérkőzést, nagyon sokat tanultunk belőle!
 
Kollerics Barnabás: - Sajnos az irányítónk most nem tudott velünk jönni, márpedig a kosárlabdát nehéz irányító nélkül játszani. Egyébként is kevesen vagyunk, és egy top csapat ellen nem lehet szoros mérkőzést játszani kevesebb játékossal. Ennek megfelelően megérdemelt TF-siker született, amihez gratulálok és sok sikert nekik a négyesdöntőben!
 
 
Továbbjutott: a TFSE kettős győzelemmel.
 
 
 
ELTE-BEAC – BME-MAFC 48-51 (11-16, 6-13, 14-6, 17-16)
Budapest, Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Gaál, Kruk.
 
ELTE-BEAC: Varga 4, TAKÁCS E. 15/3, Nagyi 2, LENDÉR 10, FOLTIN 7. Csere: Orosz 5/3, Simoncsik 5, Simon, Biszák, Fabini. Edző: Laklóth Anna, Zsoldos András.
 
BME-MAFC: Bozsó 2, HIZSNYIK 17, Kardos 5, MUNTEÁN 8/6, Korondán 8. Csere: GRÓF 7, Nagy 4, Benkő. Mb. edző: Weisz-Tiba Klára.
 
Az első meccs 5 pontos ELTE-sikere után a tétnek megfelelően idegesen kezdtek a csapatok: már az első percek játéka megmutatta, hogy a játék inkább a küzdésről, mint a szép kosárlabdáról szól majd. A BME-s lányok nyugodtak meg előbb és találták meg az utat a gyűrű felé. Az első negyedben, vezérhez méltóan, főleg Hizsnyik Dóra (17 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) szállította a vendégek pontjait, szám szerint nyolcat a negyedben jegyzett tizenhatból - összesítésben ekkor döntetlenre álltak a felek. A második negyedben sem találták a "szebbik arcukat" a csapatok, továbbra is a küzdés dominált a szépség helyett. A negyed közepére egy pontra megközelítették a hazaiak a BME-t, ám ennek nem örülhettek sokáig, hiszen innen a nagyszünetig a vendégek egy 11-0-s sorozatot produkáltak, amivel 12 pontos előnnyel vonulhattak pihenőre - összevetésben pedig már a BME volt 7 pontos előnyben. 
Szünet után a hazaiak ritmust váltottak és sokkal nagyobb lendülettel jöttek ki a pályára, mint az első játékrészben. A harmadik negyedben még fizikálisabb lett a küzdelem, nem kímélték sem magukat, sem egymást a hölgyek.
 
Ez a játékrész az előző fordítottja volt: a vendégek mindössze 6 pontot tudtak összeszorgoskodni, mialatt a hazaiak négy pontra csökkentették a vendégek előnyét, elsősorban Takács Emese (15/3 pont) és a dupla-dupláig jutó Lendér Lilla (10 pont, 13 lepattanó) pontjainak köszönhetően - összesítésben ekkor az ELTE állt jobban, de csupán egyetlen ponttal. A záró negyedet egy 11-1-es rohanással kezdte a hazai hölgykoszorú, ezzel - először a mérkőzésen - átvette a vezetést. A "műszaki alakulat" játékosai azonban egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, és a negyed második felében egy 11-0-s rohammal ismét öt pontra növelték az előnyüket, ami az első mérkőzés eredményének köszönhetően hosszabbítást jelentett volna. A végeredményt Orosz Zoé duplája állította be, ami után azért még bőven akadt izgalom. A vendégek két büntetődobást is hibáztak az utolsó percen belül, és még egy remek helyzetet is ki tudtak alakítani, amivel a továbbjutásért dobhattak triplát. Nem tudtak azonban élni vele, így a hárompontos vereség után is az ELTE csapata örülhetett, amely összesítésben két ponttal megnyerte a párharcot és bejutott a sorozat négyesdöntőjébe!
 
Laklóth Anna: - Nem igazán találom a szavakat, még nagyon sok érzelem van bennem a mérkőzés miatt. Egyfelől nagyon bosszús vagyok az első félidőben mutatott játék okán, viszont rendkívül boldog is a második félidőben mutatott harcosság miatt. Soha életemben nem örültem még ennyire kék jegyzőkönyvnek! Gratulálok a BME csapatának is, ők is megérdemelték volna, hogy bejussanak a legjobb négy csapat közé!
 
Weisz-Tiba Klára: - Az első félidőben kézben tartottuk a mérkőzést. A lányok nagyon igyekeztek megvalósítani minden taktikai variációt, amit felrajzoltam. Aztán a szünet után az ELTE ritmust váltott. Bár mi is agresszívan védekeztünk, mégis mi jöttünk ki rosszabbul ebből a nagyon fizikális párharcból. Sajnálom, hogy így alakult, mert hajszálnyira voltunk a sikertől. A lányokat dicséret illeti mind a küzdésért, mind a fegyelmezettségért, amiért egy idegen edzőben bízva, maximális koncentrálással hajtottak az utolsó pillanatig. Gratulálunk az ELTE-nek, és sok sikert kívánunk a döntőben!
 
 
Továbbjutott: az ELTE-BEAC 118-116-tal.
 
 
 
Közgáz SC és DSK - DEAC 64-60 (15-15, 16-17, 18-12, 15-16)
Budapest, Kinizsi u., zárt kapuk mögött. V.: Horváth Cs., Polonkai.
 
Közgáz: KATONA 11/3, Hidas 7/3, Doktor 7, Munkácsi 6, PFANDLER 9. Csere: FARKAS 14/6, Strupka 3/3, SZAMMER 7/3, Ryan. Edző: Németh Kata.
 
DEAC: Mezei 4, Holinka-Miklós 8/6, SZABÓ Z. 19/3, OCSENÁS 15, SHIRIAN 7. Csere: NAGY L. 7/3, Szabó G., Sükei, Ruzsa-Kiss-Schubert, Cseri, Schmidt. Edző: Kászoni Boglárka.
 
A Debrecenben szerzett 10 pontos előnyét rövid idő alatt szinte megduplázta a Szabó Zita vezérletével villámgyorsan 10-2-re ellépő vendég együttes. A Közgáz görcsösen, erőlködve, labdákat eladva, ziccereket rontva kezdett, nem igazán ízlett játékosainak a DEAC agresszív védekezése, a szakasz közepén azonban magára talált, s egységes csapatjátékkal egy 8-0-lal egyenlített. A negyed hajrájában két cserejátékos, Nagy Lili és Strupka Renáta dobott 1-1 triplát - a negyed amolyan 15-15-ös tenisz döntetlennel zárult. Ahogy a mérkőzést, a második etapot is a DEAC csapata kezdte jobban: a vendégek egy 10-0-s 4 perccel megduplázták odahaza szerzett előnyüket, sőt az Ocsenás Flóra-Shirian Jázmin belső kettős révén ezt növelni is tudták. A félidő hajrája a hazaiaké volt, akik egy 13-3-as rohammal, benne a padról beszálló Szammer Anett triplájával 1 pontra feljöttek. A második félidő a lábát kissé "húzó" Doktor Anna kosarával kezdődött, amellyel átvette a vezetést a Közgáz.
 
A fordítást érő találat szerzője nem sokkal később egy hosszú lépés után a combjához kapott, letámogatták a pályáról, s zokogva ült le a padra - a Közgáz vezére érezte: nem tud visszatérni. Helyette azonban jött Farkas Fanni, ő lépett elő, s szinte öldöklő küzdelem, valamint hatalmas iram mellett jórészt az ő találatai révén 5 pontos előnnyel várhatta a záró etapot a Közgáz. Ebben azonban a DEAC a Szabó Z.-Ocsenás kettős révén tapadt a Közgázra, egészen a végjátékig állandósult az 1-3 pontos hazai vezetés. A végjátékban amolyan minden mindegy alapon elkezdték a triplákat dobálni a hazaiak - a végig hatalmas munkát végző Katona Biankától és Farkastól is beesett 1-1 hármas, miközben a vendégek játékosai 4 büntetőből csak egyet értékesítettek. 22 másodperccel a befejezés előtt 6 ponttal vezetett a Közgáz, s összesítésben 4-re csökkentette hátrányát. A vendégek azonban két fürge kisemberük, Mezei Dóra és Nagy révén "eldugták" a labdát, a hazaiak faultolni sem tudtak, sőt az utolsó pillanatban kosarat is szereztek, majd óriási örömtánccal ünnepelték négyesdöntőbe jutásukat.
 
Németh Kata: - Gratulálok a Debrecennek a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánok neki a négyesdöntőben! Az első meccsen veszítettük el a párharcot, most pedig a tízpontos hátrány miatt kapkodva, sok hibával kezdtünk. Az első félidőben csak felvillanásaink voltak, a második negyedben megduplázódott a hátrány, a harmadik negyed negyedben pedig elveszítettük legjobb játékosunkat. Így pedig - bár a lányok mindent megpróbáltak, s kiadtak magukból, amiért nekik is jár az elismerés és a gratuláció - nem tudtuk ledolgozni a hátrányt.
 
Kászoni Boglárka: - Nagyon kemény mérkőzés volt, ahogy azt vártuk. A lányok végig megvalósították, amit az öltözőben elterveztünk, ennek köszönhetően elértük a célunkat. A Közgáznak a győzelemhez gratulálunk! Bár most nem mi nyertünk, de nagyon örülünk annak, hogy ott leszünk a négyesdöntőben.
 
 
Továbbjutott: a DEAC 120-114-gyel.
 
 
 
A Női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság négyesdöntőjének résztvevői:
 
DEAC
ELTE-BEAC
TFSE
UNI Győr SzESE
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek