Tippmix Női NB I: Elődöntőben a Szekszárd és a DVTK is
26
Mar
2021
Tippmix Női NB I: Elődöntőben a Szekszárd és a DVTK is
2021. március 26.  |  21:34
Az Atomerőmű KSC Szekszárd 69-63-ra legyőzte a Ludovika-FCSM Csatát a negyeddöntő második mérkőzésén és ezzel 2-0-val lezárta a párharcot. A második negyedben már 23 ponttal vezetett a KSC, de innen a negyedik etap elején 57-57-nél egyenlített a Csata. Fordításra már nem volt erejük a hazaiaknak, így a Szekszárd végül megszerezte második sikerét. Az elődöntőben az UNI Győr MÉLY-ÚT lesz az ellenfele.
 
A mérkőzésnek az Öttusa Világkupa miatt a Ludovika Aréna kisterme adott otthont. Villámrajtot vett az első találkozót nagy különbséggel megnyerő Szekszárd, a visszatérő Maja Skoric, Cyesha Goree és Theodoreán Alexandra találataival 10-0-ra léptek el a vendégek három perc alatt. A Csata oldalán az első öt percben Horváth Bernadett és Hegedűs Janka egy-egy tripláját jegyezhettük fel, de ez idő alatt 20-6-os előnyt épített fel Zseljko Djokics együttese. 10 perc játékot követően 25-11 állt az eredményjelzőn. A második etap első percében 25-15-re felzárkózott a házigazda. Ezt követően megtorpantak a csapatok támadásban. A Szekszárd első pontját három és fél perc játék után rögzíthettük, ekkor Cyesha Goree talált be. Ez új lendületet adott a KSC-nek. Nem sokkal később Zala Friskovec triplája érkezett, így 30-15-nél visszaállt a nagyobb differencia a felek között.
 
A félidőig nem változott a játék képe. A Szekszárd magabiztosan tartotta kézben az irányítást. A különbség 41-21-nél érte el a 20 pontot, majd a félidőt Zele Dorina triplája és Batabe Zempare két sikeres büntetője zárta, amivel 44-23-as állást rögzíthettünk. A KSC a 30 mezőnykísérletéből 18-at értékesített és a 13 pontos Maja Skoric volt a legeredményesebbje. A Csatánál pedig Batabe Zempare járt 6 egységnél. A harmadik etapot Angyal Nikolett duplája és Zala Friskovec triplája vezette fel. A Csata azonban nem engedte el a találkozót és 47-25 után 11-0-s futással kezdte meg a felzárkózást. Három perc játékot követően Zseljko Djokics időt kért. Visszatérve azonban Batabe Zempare duplája a lélektani 10 pontos határ alá hozta vissza a hazaiakat. Egy teljesen új mérkőzés kezdődött, melyet hűen visszaad a statisztika. Amíg az első 20 percben volt 20 mezőnykísérlete volt a Csatának és ebből 7 ért cél, addig a harmadik negyedben 10 perc alatt született 20 kísérlete és abból 11 sikeres lett. Eközben szekszárdi oldalon mindössze három mezőnytalálatot jegyezhettünk fel.
 
A harmadik szakasz hajrájában Angyal Barbara és Hegedűs Janka is betalált távolról, így 56-50-nél egészen hat pontra visszajött a Csata. Végül Studer Ágnes büntetőjével zárult ez a periódus, így 57-50-re ment a KSC. A negyedik negyed elején is lendületben maradt a házigazda. Mányoky Réka és Lelik Réka hozta közelebb csapatát. Ekkor ismét szekszárdi időkérés állította meg a játékot, de Batabe Zempare duplájával 57-57-nél egyenlített a Csata. Még nyolc perc volt a találkozóból. A vendégek kosárcsendjét DeWanna Bonner duplája törte meg, majd Cyesha Goree triplájával 62-57-re újra ellépett a Szekszárd. Ezúttal Tursics Krisztián rendelte magához tanítványait. A következő két percben mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek. Végül a Szekszárd tudott még egyet váltani, ami döntőnek bizonyult. Kétszer betalált Zele Dorina, illetve Studer Ágnes triplát értékesített. Ez idő alatt hazai részről mindössze Angyal Barbara dupláját regisztrálhattuk. A különbség 69-59-nél újra elérte a 10 pontot és innen már nem volt a kérdés győztes kiléte. A hajrában Horváth Bernadettet is elveszítette a Csata, mely 23 pontos hátrányból egyenlített, de a fordításra már nem volt ereje. A Szekszárd így végül a harmadik szakasz ritmusvesztése ellenére megszerezte második sikerét és lezárta a párharcot.
 
Ludovika-FCSM Csata - Atomerőmű KSC Szekszárd 63-69 (11-25, 12-19, 27-13, 13-12)
 
Bajnokság, negyeddöntő 2. mérkőzés
Budapest, Ludovika Aréna
Földházi T., Csabai-Kaskötő B., Sörlei A. (Fekete L.)
 
Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. 11/3, Böröndy 3, Lelik 10/3, Mányoky 9/3, Zempare 12. Csere: Anyagl B. 6/3, Angyal N. 2, Hegedűs 10/6, Toman, Gyöngyösi, Balogh.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer 9/3, Theodoreán 3/3, Skoric 13, Bonner 10/3, Goree 11/3. Csere: Friskovec 11/6, Bálint, Gereben, Miklós 1, Zele 11/3.
 
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 az Atomerőmű KSC Szekszárd javára.
 
 
 
Az Aluinvent DVTK 84-81-es győzelmet aratott a PEAC-Pécs otthonában és ezzel kivívta az elődöntőbe kerülést. Drámai találkozó kerekedett. A járvány miatti kényszerszünetből visszatérő PEAC nem csak tartotta a lépést riválisával, de a záró szakaszban 79-69-re ellépett. A hajrában 10 pontos hátrányból fordított a DVTK, mely ezzel kiharcolta a továbbjutást. A fináléba kerülésért a Sopron Basket – Vasas Akadémia párharc győztese lesz az ellenfele.
 
A PEAC-Pécs nem tudott elutazni Miskolcra a párharc első mérkőzésére, így az játék nélkül lett a DVTK-é. Innentől az egyik fél második sikeréig tartó párharcban a DVTK-nak egy, a PEAC-nak két győzelemre lett volna szüksége az elődöntőbe jutáshoz. Chanel Mokango és Medgyessy Dóra találataival két perc alatt 9-2-re lépett el a mérkőzés elején a DVTK. A Wentzel Nóra, Szücs Réka, Szücs Luca és Kaposi Pálma nélkül felálló PEAC első találatát Sánta Petra szerezte, majd Nikola Dudasova lépett elő a hazaiaknál. Az első negyed hátralévő részében is jellemzően a DVTK járt előrébb, de egy kiegyenlített és kifejezetten pontgazdag találkozó kerekedett. A PEAC Sarok Nikolett triplájával 18-18-nál egyenlített, majd innen a játékrész hajrájában ismét Földi Attila tanítványai szereztek vezetést. A második szakasznak 28-24-ről futottak neki a csapatok. Nem telt el két perc és Medgyessy Dóra hárompontosával 34-29-re szakadt el a DVTK.
 
A második szakasz közepén vette át az irányítást a PEAC. Nikola Dudasova és Paula Strautmane is betalált távolról, illetve megvillant Kiss Virág. Ezzel 37-34-re fordítottak a hazaiak. A DVTK-nál védekezésben több apró pontatlanság csúszott be, melyet a minden nehézség ellenére jó lendülettel és pontosan játszó PEAC kihasznált. Az első félidőben hét alkalommal volt eredményes távolról a pécsi gárda, melynek a legnagyobb előnyét 50-43-nál regisztrálhattuk. Az első 20 percben 23 pontot szerző Medgyessy Dóra vezetésével faragott a hátrányából a DVTK, így a félidőben végül 54-49-es állást rögzíthettünk. Hazai oldalon a 15 pontos Nikola Dudasova volt a legeredményesebb. A harmadik negyedet Kiss Virág és Keyona Hayes kosárváltása vezette fel. Tijana Andusic duplájával 58-51-nél ismét elérte a 7 pontot a differencia. Hullámzott a játék, mely során a DVTK többször felzárkózott 1-3 pontra, de fordítani nem tudott. Meghatározó pillanatokban rendre érkezett pécsi válasz. Miskolci oldalon ráadásul Medgyessy Dóra faultproblémái átírták a rotációt.
 
A harmadik negyed hajrájára visszavettek a pontgyártásból a csapatok. Végül 62-61 után Kiss Virág és Kiss Angelika kosárváltása zárta a játékrészt. Ennek megfelelően 64-63-as hazai vezetésről vágtak neki az utolsó 10 percnek a csapatok. Itt két és fél percig nem talált be a DVTK és ez idő alatt a PEAC 68-63-as előnyt épített fel. A forgatókönyv hasonlóan alakult, mint az előző etapban. Innen 68-67-re újra visszajött a miskolci együttes, majd ismét pécsi fölény kerekedett. Annyiban megváltozott a találkozó képe, hogy ezúttal nem 5-7 egységgel, hanem egészen 10 ponttal ellépett a PEAC. A legnagyobb különbség 79-69-nél alakult ki. Időkérést követően védekezést váltott a DVTK, mely Kányási Veronika triplájával kezdte meg a felzárkózást. Az utolsó két percbe érve betalált Pusztai Petra is. Ekkor Csirke Ferenc kért időt, de Aho Nina triplájával két pontra olvadt a differencia. A pécsiektől ezt a rosszabb periódust Tijana Andusic törte meg, Kiss Angelika és Keyona Hayes révén azonban 81-81-nél egyenlített a DVTK. Az utolsó percben hazai oldalon Nikola Dudasova két büntetőt hibázott. Kiss Angelika dobása viszont célt ért. A 84-81-es végeredményt Pusztai Petra büntetője alakította ki. A DVTK sikerével bejutott az elődöntőbe, ahol a Sopron Basket – Vasas Akadémia párharc győztese lesz az ellenfele.
 
PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK 81-84 (24-28, 30-21, 10-14, 17-21)
 
Bajnokság, negyeddöntő 2. mérkőzés
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Győrffy P., Tőzsér D., Söjtöry T. (Faidt M.)
 
PEAC-Pécs: Sánta 6, Dudasová 20/12, Strautmane 12/9, Andusić 13, Kiss V. 18. Csere: Sarok 10/6, Popović 2.
 
Aluinvent DVTK: Medgyessy 23/6, Kányási 10/6, Aho 3/3, Hayes 19, Mokango 18/6. Csere: Pusztai 3, Kiss A. 5, Montai-Vukov 3/3.
 
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 az Aluinvent DVTK javára.

Vármegyei szövetségek