Férfi NB I B: A Nyíregyháza már megnyerte az alapszakaszt
08
Mar
2021
Férfi NB I B: A Nyíregyháza már megnyerte az alapszakaszt
2021. március 8.  |  09:00
Bár az alapszakaszból még 3-4 mérkőzése hátra van a csapatoknak, mivel a múlt héten kétszer is kikapott a betegségek sújtotta BKG csapata az NB I B piros csoportjában, eldőlt, hogy a hátralévő találkozók eredményeitől függetlenül a Nyíregyháza zárja az alapszakaszt élen. A további pozíciókért még éles harc várható: a 3-7. helyen jelenleg öt csapat is 9 vereséggel áll. A Nagykőrös úgy verte egy kosáresőt hozó mérkőzésen a Baját, hogy a csapatok már a rendes játékidőben túljutottak a 100 ponton. A zöld csoportban a csapatok többségének még 3 meccse van hátra. Azzal, hogy a múlt héten két mérkőzését is megnyerő Pápa "elkapta" az Óbuda csapatát, bejelentkezett az első négy hely egyikére.
 
 
 
Piros csoport
 
PVSK-Cargate - BKG Príma Akadémia 101-91
 
Elsősorban a 27-17-re megnyert második negyednek, valamint Michael Lewis II (30/18 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), Rátvay Balázs (22 pont, 10 lepattanó, 5 eladott labda), Alekszej Carev (20/18 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda), valamint Meleg Gergő (15/3 pont - 16 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó, 6 gólpassz) ponterős játékának köszönhetően győzte le a PVSK-Cargate a betegségek miatt mindössze 5 játékossal kiálló, s Armaghani Ármin (33/6 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda), Nagy Simon (27/21 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 3-3 szerzett és eladott labda), Halász Ákos (14/3 pont, 5 lepattanó) és Szeleczki István (9 pont, 13 lepattanó) vezérletével hősiesen küzdő BKG együttesét.
 
 
MAFC - Bajai Bácska FKE 83-76
 
Szünetben 14 ponttal vezettek a Lakits András (30/3 pont, 6 lepattanó), Csapai Péter (16/3 pont, 3 lepattanó), a tripla-duplától 1 gólpasszal elmaradó Tóth Péter (16 pont, 12 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 9 gólpassz) és Kovács Ádám (13/3 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz) eredményességére építő, két meghatározó játékosukat, Bordács Somát és Polgárdy Ádámot nélkülöző hazaiak. A Jakab Péter (16/9 pont - 18 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó)-Pongó Martin (14/6 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz)-Goldring Gergő (14 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz)-Nagy Dániel (10/6 pont, 4 gólpassz)-Milos Vukicsevics (10 pont, 5 lepattanó) "ötösfogat húzta" Baja remek harmadik negyedet produkálva 1 pontra feljött a negyedik negyed előtt. Ebben többször is megugrott 5-7 ponttal a MAFC, de a vendégek rendre szorossá tették a találkozót. Végül a hajrában egy 6-0-lal bebiztosította győzelmét a hazai együttes.
 
 
Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks - NKA Pécs 92-73
 
Bő hónapja a Nyíregyháza nagy hátrányból felállva hosszabbítás után tudott nyerni Pécsett. A visszavágón a szabolcsiak a szünetre megszerzett 20 pontos vezetésüknek, valamint Tóth Gergely (22 pont, 9 lepattanó), Kiss Benedek (16/9 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda), Emmanuel Ubilla (16/3 pont, 3 lepattanó, 6 gólpassz), a szédületes tripla-duplát elérő Bus Iván (13 pont, 15-15 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda), valamint Bazsó Brúnó (12/3 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) eredményes és hatékony játékának köszönhetően simán legyőzték a Sedin Karavdic (21 pont, 12 lepattanó), Kollár Bence (17/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) és Lados Erik (15 pont, 6 gólpassz) ponterősségére alapozó pécsi együttest.
 
 
Budapesti Honvéd SE - BKG Príma Akadémia 87-72
 
A második negyed közepén 28 ponttal, 43-15-re vezettek a Tóth Bence (18/6 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 7 gólpassz), Stefán Dávid (13 pont, 12 lepattanó), Szatmári Zsombor (9/3 pont, 8 lepattanó), Bea Bence (9/3 pont, 6 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda), valamint Kovács Domonkos (9/3 pont, 3 lepattanó) kosaraira alapozó hazaiak a két nappal korábban még Pécsett 5 játékossal bajnokit játszó BKG ellen. A félidő egy 11-0-s szigetszentmiklósi rohammal zárult, s a második félidő elején a vendégek a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötték vissza magukat. A szakasz közepén egy 11-4-es "futammal" közel 20 pontosra növelték előnyüket a hazaiak, ám erre egy 15-6-tal reagálva a záró etap elején 10 pontra zárkózott fel a Nagy S. (23/12 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 3 gólpassz)-Armaghani Á. (19/6 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda)-Halász Á. (14/3 pont, 6 lepattanó) trió vezette, ezúttal már 8 játékost felvonultató, de több kulcsjátékosát továbbra is nélkülözve is végig szívósan küzdő BKG. A szakasz közepén ezen belülre került a vendég gárda, három és fél perccel a vége előtt pedig 8 pontra zárkózott fel a hősiesen küzdő BKG. Ekkor azonban egy 8-2-vel lezárta a vitás kérdéseket a hazai együttes.
 
 
Nagykőrösi Sólymok KE - Bajai Bácska FKE 122-118 hosszabbítás után
 
A "védekezés nélküli" első félidőben a hazaiak 53 dobott pontjuk ellenére is 8 pontos hátrányban voltak a 60 fölé jutó bajai gárdával szemben. A harmadik negyed valamivel küzdelmesebb játékot hozott, s valamit csökkent a bajai előny. A negyedik negyed ismét hatalmas dobópárbajt hozott, szinte végig szűk vendég vezetéssel. A rendes játékidő végén Fehér triplájával hosszabbításra mentette ezt az őrült dobóversenyt hozó találkozót a Nagykőrös. A ráadást pedig a lélektani előnyben lévő hazaiak 7-2-vel kezdték, s ennek köszönhetően a maguk javára fordították a színvonalas, látványos összecsapást. Mindkét csapatból 6-6 játékos jutott 10 pont fölé: hazai részről Fehér Péter (26/6 pont, 3 gólpassz), Lakosa Ákos (26 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 4 gólpassz), Molnár Miklós (22/12 pont, 3 eladott labda. 4 gólpassz), Bartos Bálint (19/3 pont, 9 lepattanó), Mácsai Károly (18/3 pont, 17 lepattanó, 4 szerzett labda) és Kókai Dávid (11/6 pont), a bajai együttesből pedig Goldring Gergő (34/6 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 6 gólpassz), Jakab Péter (20/6 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 5 gólpassz), Goldring József (18/12 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz), Pongó Martin (14/6 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz, szerzett és eladott labda), dr. Ágfalvi Bálint (13/9 pont), és Milos Vukicsevics (11 pont, 9 lepattanó, 6 eladott labda, 2-2 blokk és gólpassz) jutott 10 pont fölé.
 
 
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Vasas Akadémia 89-74
 
Három negyeden át gyakorlatilag fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik fél sem tudott nagyon előnyt felépíteni magának. A záró etapot egy 16-6-tal kezdve aztán a Madár András (30/12 pont, 7-7 lepattanó és eladott labda, 6 gólpassz)-Szabó Péter (18/12 pont, 4 lepattanó, 7 gólpassz)-Futó Balázs (16 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda)-Szűcs Péter (13/9 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) kvartett vezette Veszprém "döntő csapást" mért a Medve Máté (16/6 pont, 4 lepattanó), Kelenföldi Domonkos (13/6 pont, 5 lepattanó), Farkas Attila (10/6 pont) és Boros Márk (10/3 pont, 4-4 lepattanó és eladott, 3 szerzett labda) pontjaira és Moravcsik Áron (8/3 pont, 8/3 pont, 4-4 lepattanó és eladott, 5 szerzett labda, 7 gólpassz) mezőnymunkájára építő Vasasra. A hazai együttes a negyedben nyújtott jobb, pontosabb játékának köszönhetően ellenfele fölé kerekedett.
 
 
MAFC - MTK-Elite Basket 98-61
 
A szünetig megszerzett 25 pontos előnyére, Csapai Péter (25 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda), Lakits András (12/6 pont), Polgárdy Ádám (12/3 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és Kovács Ádám (11/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 6 gólpassz) kosaraira, no meg a 47-29-re megnyert lepattanózásra építve aratott magabiztos győzelmet a MAFC a Jakab Péter (20/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) és Takács András (18 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda) ponterős játékában bízó MTK ellen.
 
 
Salgótarjáni KSE - MEAFC-Miskolc 90-78
 
A kiegyenlített első félidőt követően a 27-16-ra megnyert harmadik negyednek, a Boinitzer Dávid (26/12 pont, 8 lepattanó, 5 szerzett labda)-Sömenek Martin (20 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz)-Molnár Marcell (17/9 pont, 5 eladott labda) trió kosarainak, no meg a 46-29-re megnyert lepattanózásnak köszönhetően tudta felülmúlni a Salgótarján a nagyrészt Homoki Donát (25/3 pont, 8 lepattanó), Tóth Viktor (16 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 4 gólpassz) és Lippai Szabolcs (10 pont, 4 lepattanó) találataira támaszkodó miskolci együttest.
 
 
TF-BP - PVSK-Cargate 98-63
 
Minden negyedet megnyerve győzte le simán Karosi Gergely (17/15 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz), Csík Richárd (13/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Nagy Szabolcs (12/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), Szántó Dániel (12/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Somogyfoki Péter (12/6 pont) és Kerkai Ákos (10/3 pont, 7 lepattanó) találataira támaszkodva a TF-BP a talán a hétközi mérkőzése miatt kissé enervált, elsősorban Alekszej Carev (17 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda), Heimann Bálint (12/6 pont) és Meleg Gergő (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3 eladott labda) pontjaival operáló pécsi együttest.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Conoil MOTAX KC Pápa - Óbudai Kaszások KA 88-66
 
Minden negyedet megnyerve aratott meglepően magabiztos, de teljesen megérdemelt győzelmet a rangadón Murai Gábor (22/3 pont, 6-6 lepattanó és eladott, 5 szerzett labda), Koma Dániel, Sonyák Béla (15/3-15/3 pont), Horváth Attila (11/9 pont, 3 lepattanó), Erdei Márk (11/3 pont, 8 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 gólpassz) és Hódi Patrik (10/6 pont, 4 lepattanó) vezérletével a Pápa. A Vámos László (17/9 pont, 3 lepattanó)-Kovács Barnabás (13/3 pont, 3 lepattanó) kettős vezette óbudaiaknak a második félidő elején volt egy 11-2-es fellángolásuk, amellyel 5 pontra feljöttek, de "ezzel el is lőtték puskaporukat". A Pápa rendezte sorait és simán nyerte a rangadót.
 
 
Ceglédi KE - DEAC U23 103-66
 
A debreceni fiatalok Balázsi Soma (17/9 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz), Pollák Balázs (14/3 pont, 6 gólpassz), Kovács Ákos (12 pont - 16 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 4 eladott labda) és Csikai András (11/9 pont) találataira támaszkodva a második negyedet ugyan "elvitték". A találkozó többi részében azonban nagy fölényben játszott a Cegléd, amely az Edward Dobbs (23/3 pont, 7 lepattanó)-Fekete Viktor (15/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz)-Csák Bence (11/9 pont)-Berkics Máté (11/3 pont, 4 lepattanó) kvartett tagjainak eredményességére, Csákvári Csaba (8/3 pont, 11 lepattanó) és Mészáros Máté (8 pont - 11 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 10 gólpassz) mezőnymunkájára, valamint a 48-23-ra megnyert lepattanózásra építve fölényes győzelmet aratott.
 
 
Conoil MOTAX KC Pápa - SMAFC 83-65
 
A két nappal korábban az Óbuda ellen rangadót nyerő pápai gárda a küzdelmes első szakaszt követően Sonyák B. (18/6 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), Koma D. (16 pont, 11 lepattanó) és Hódi P. (10/6 pont, 3 lepattanó) kosarai, valamint Murai G. (7/3 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz) mezőnymunkája révén a másodikban szinte állva hagyta a soproniakat, s szünetre 20 pont fölötti előnyt szerzett. Szünet után állandósult a 20 pont körüli hazai vezetést. A tartalékos, Márkus Tamás (19/12 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 4 gólpassz), Papp Barna (14/6 pont, 8 lepattanó), Szegedi Márton (14/3 pont, 3 lepattanó) és Bakk Krisztián (11/6 pont - 13 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda) kosaraiban bízó SMAFC nem tudta szorossá tenni a találkozót. Két nap alatt második meccsét is megnyerte a Pápa.
 
 
Vásárhelyi Kosársuli - Atomerőmű KSE Bonyhád 92-79
 
Nehezen lendültek játékba a csapatok, majd a szakasz közepén egy 10-2-vel megugrott, s a nyitó etap végére 13 pontos előnyt szerzett a Varga Ákos (24/9 pont, 11 lepattanó, 5-5 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda), Varga Zalán (22/9 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Molnár Bence (13/6 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), Bálint Erik (12 pont, 3 gólpassz) és Nemanja Acsimovics (10 pont, 4 lepattanó) találataira támaszkodó Hódmezővásárhely. A folytatásban ugyan Dorogi Gergő (19 pont, 11 lepattanó), Pajor Dávid (18/12 pont, 3 szerzett, 5 eladott labda), Pupp Bence (10 pont - 12 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 6 gólpassz) és Kalmár Viktor (10 pont, 3 lepattanó) vezérletével a Bonyhád kiegyenlítetté tette a játékot. A biztos hazai siker viszont egy pillanatig sem forgott veszélyben.
 
 
Békési SzSK - Pénzügyőr SE 89-83
 
A kosarakban gazdag, végig szoros nyitó szakasz végén 3 ponttal a hazaiak vezettek, s a viharsarki előny a második etap közepén 10 pontosra nőtt. A félidő hajrájában aztán támadásban "megállt" a Békés, s a Pénzügyőr egy 7-0-lal szünetre újfent szorossá tette a mérkőzést. Szünet után, ha úgy tetszik, "lendületben maradt" a vendég együttes, amely 8-3-mal indítva a második félidőt átvette a vezetést. A szakasz közepén váltott vezetéssel haladtak a felek. A szakasz vége egy 9-2-es "részhajrá" formájában a Meleg Károly (20 pont, 15 lepattanó, 3-3 blokk és gólpassz), Balog Gábor (20 pont, 5 gólpassz), Danijel Krsztics (16/12 pont, 4 lepattanó), Hargitai Krisztián (15/12 pont, 5 lepattanó) és Frikker Marcell (14/3 pont, 5 gólpassz) ponterős játékára alapozó hazaiaknak sikerült jobban, akik 7 pontos előnnyel várhatták a záró etapot. Ennek elején ez 10-re nőtt, de a Baranyi Péter (26 pont, 11 lepattanó)-Mihalics Gábor (17/9 pont, 6 lepattanó)-Horváth Barnabás (12/12 pont) trió eredményességében és Szekeres Ábel (7/3 pont, 3 lepattanó, 16 gólpassz) hatékony játékszervezésében bízó Pénzügyőr nem adta olcsón a bőrét: egy 14-4-es rohamot bemutatva két és fél perccel a befejezés előtt ledolgozta hátrányát. Az utolsó percre is "egállal" fordultak a csapatok, a hosszabbítás lehetősége is felsejlett. A végjátékban, azaz az utolsó percben azonban pontosabbak voltak a hazaiak, akik így megnyerték ezt az érdekes, izgalmas találkozót.
 
 
Óbudai Kaszások KA - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 81-72
 
A nyitó negyed második felében bemutatott 10-0-lal megnyugtató előnyt szereztek a hazaiak. A második szakasz kiegyenlített játékot hozott, állandósult egy 5 és 10 pont közötti Kaszások-vezetés. Szünet után Varga Dániel (21 pont, 8 lepattanó, 5 eladott labda), Vámos László (15/6 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz), Horváth Márton (14 pont, 9 lepattanó) és Zlatko Jovanovic (13/9 pont, 3 gólpassz) vezérletével szinte végig tartotta 10 pont körüli előnyét a házigazda. A hajrában, másfél perccel a befejezés előtt 5 pontra felzárkózott a főként Molnár Bence (17/15 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 7 gólpassz) és Lajsz Gergő (11 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) eredményes, hatékony játékára támaszkodó Tiszaújváros. A Kaszások csapata viszont ennél már nem engedte közelebb magához borsodi riválisát.
 
 
Újpest-MT - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 104-61
 
A 9. perc elején még a leginkább Berneczei László (12 pont, 6 lepattanó), Lógár Bence (10 pont, 6 lepattanó) és Horváth Ádám (9 pont - 10 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó) kosaraiban bízó vendégek vezettek, ám az Újpest egy 11-0-s szűk két percet "repesztve" 10 pontos előnnyel zárta az első szakaszt. A második etap első felében egy 13-2-es, a másodikban pedig egy 13-0-s rohammal a szünetre végül 24 pontos előnyt szerezve, Ivosev Tamás (34/6 pont, 12 lepattanó), Csaba György (12/3 pont), Kelemen Balázs (12/6 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 5 szerzett labda), Horváth Kristóf (11/3 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 8 gólpassz) és Ondima Olivér (10 pont, 3 gólpassz) jóvoltából a hazaiak az első félidőben lényegében el is döntötték a találkozót, s végül fölényesen nyertek.
 

Vármegyei szövetségek